A torony árnyéka | Moskát Anita: Bábel fiai

Abonyi Barbara |

Néha azt érzem, hogy egyes témák vagy szim­bó­lu­mok használata egyenesen vezet bizonyos dra­ma­turgiai elemekhez egy könyvben. Tornyos tör­té­netből például még nemigen olvastam olyat, aminek egyértelmű happy end lett volna a lezá­rása, ezek mégis úgy keserűek vagy keser­éde­sek, hogy ugyan­akkor nagyon hitelesek. Eb­be a sorba illesz­teném Moskát Anita első köny­vét is. (Egyik személyes kedvencem, Stephen King Setét Torony-sorozata mellé.)

A történet két szálon indul: napjaink Budapestjén ismerjük meg Dávidot, aki festő – volt, amíg fokozatosan el nem vesztette a látását. Vakságának semmiféle kimutatható szervi baj nem lehet oka, a barátai ezért pszichológiai problémákra gyanakodnak. Dávid azonban tudja, hogy nem ez a magyarázat. Álmában ugyanis megjelent neki Bábel készülő tornya, és egy Arzén nevű főpap, aki az épület felhúzásának érdekében veszi el a szeme világát. Hiszen a torony áldozatokat követel…

A másik szál Arzén története, Bábelben, az ókorban. Nagyon rövid időn belül kiderül, hogy aligha lehet ő a valódi felelős Dávid vakságáért, hiszen a saját életét sem nagyon tudja irányítani. A papi címet, a várost, a helyzetét mind három éve halott apjától kapta örökül, és ha néha fel is támad benne a vágy a fejlődés iránt, akkor sem tud kilépni apja árnyékából, sem a város – alig egy emberöltő alatt megcsontosodott – teokráciájából.

Az események katalizátora végül Dávid nővére, Lívi lesz, aki a kulcsot jelenti a másik világhoz. Ettől kezdve alaposan felgyorsulnak az események, hogy aztán Bábelben csúcsosodjanak ki, a toronynál, amely megállíthatatlanul épül.

Igen, az olvasó most jogosan érzi, hogy nem nagyon beszéltem a tényleges történetről. A világért sem akarnék ugyanis elárulni belőle semmit, ugyanis olyasmi történt velem, ami régen nem: a szerző úgy meglepett, hogy öt teljes percig csak meredtem magam elé. Bizonyos mennyiségű elolvasott könyv után szerintem már senkit sem lehet átverni olcsó dramaturgiai fordulatokkal, így különösen nagyra értékelem, mikor valami nem-is-sejtett következik be. Persze ez akkor jó, ha rendesen elő is van készítve, nem csak az égből pottyan a sztoriba. Az igazán jó megoldásoknál viszont látod az előkészítést, mégsem számítasz a csattanóra.

Hatalmas piros pont jár a szerzőnek a bevezetőben említett befejezésért. Nagyon hozzá vagyunk már szokva a hollywoodi klisékhez ilyen téren, ám ha az ember elég időt tölt a saját karaktereivel, sajnál igazi fájdalmat okozni nekik. De ha nem így történik, a szereplők arculcsapását nehéz kiegyensúlyozni. Az unhappy end nem lehet öncélú. Ne azért szenvedjenek a hőseink, mert a történetbe az is kell. Ezt a kétszólamú Bábel-mesét be lehetett volna fejezni úgy, hogy jobb legyen mindenkinek, és még akkor is vállalható lett volna. Szerencsére Moskát Anita kért még lapot a tizenkilencre, és olyan finist írt, amiben nem igazán jó a szereplőknek, de egyszerűen így a leghitelesebb, ami velük történik.

Furcsa is lenne: ugyanis a könyv atmoszférája sem vidám, már az elejétől kezdve. Teljes valóságában tárul elénk Bábel kegyetlen világa. Olyan város az, ahol az emberek a végtagjaikat, látásukat, de még akár az életüket is hajlandóak feláldozni a nemes célért – a Torony pedig nem is habozik elfogadni. Ebben a sötét hangulatban a vallásos hit kérdései, jóval túlmutatnak az üres filozofáláson, ugyanis a válaszokon – a szó szoros értelmében – életek múlnak. A könyv kapcsán felmerül egy másik fontos kérdéskör is, a megszállottságé. Hol van a határ, amit átlépve a küldetés őrületté válik? Védhető-e, ha ebbe másokat is magaddal rántasz, akár a nagyobb jó érdekében? Mi lehet a következménye mindennek?

• Olvass bele!

Nagyon tetszett Dávid mélységesen emberi karaktere, a hibáival és az esendőségével együtt. Elsőre nem kimondottan szimpatikus, de nagyon is érthető a jelleme. Moskát Anita nagyon jól vezeti le, ahogy a jobb sorsra érdemes, de gyenge Arzén miképpen küzd a körülményeivel. Az ő tragédiájának okozója legfőképp a kibicsaklott szülő–gyermek kapcsolat. Az apja azon igyekezett, hogy (a feladathoz méltó) utódot neveljen belőle, ám az ehhez használt módszerek épp az ellenkező hatást érték el. Egyetlen karakterrel azonban határozottan elégedetlenebb voltam. Lívi a két férfinál jóval kisebb hangsúlyt kap, holott az események menetében kulcsszerepe van. Ő ebben a történetben inkább eszközként jelenik meg, de ahhoz meg túl sok mindent tesz, ugyanakkor nagyon keveset látunk az ő szemszögéből. De ez inkább csak akadékoskodás, hiszen Moskát Anitának a novellák után a Bábel fiai az első regénye, s ő maga is nagyon fiatal. Bárcsak ennyi kifogásolnivalóm lenne tapasztaltabb szerzők némely munkáiban…

A fantasztikus irodalom kedvelői örömmel olvashatják a Bábel fiait, ha nem idegenkednek a sötétebb világtól vagy egy negatívabb lezárástól. De ajánlom azoknak is, aki szeretnek elgondolkodni ember, hatalom és hit kapcsolatán.

Moskát Anita: Bábel fiai
Gabo Könyvkiadó, Budapest, 2014
402 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft
ISBN 978 963 689 8861

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Folyik a munka Bábelben, mert mindenki tudja: aki felhúzza a tornyot, azé a hatalom. Az építkezésnél használt ereklyék, amelyek egy másik világból származnak, kezdik felmondani a szolgálatot, a papság soraiban intrika üti fel a fejét és lázadással fenyeget. A próféta, aki a bábeli egyházat alapította, halott, a torony pedig a mi világunkból szólít magának új látnokot.

Dávid, a korábban festőként dolgozó fiatalember egy ideje látása fokozatos elvesztésével küzd. Zavaros vízióiból megtudja, hogy a torony vette el szeme világát, ezért Bábelbe utazik, de hamarosan belekeveredik az egyházon belüli hatalmi játszmákba. Arzén, a város új főpapja, próbál kitörni édesapja árnyékából, a reformoknak azonban nincs helye ott, ahol vérrel és testrészekkel áldoznak Bábelnek.

A bibliai Bábel történetére alapozott modern és kegyetlen regényben vallás és babona csap össze a racionalitással.