Auschwitzi epilógus | Yasmina Reza: Serge

● K A R Á C S O N Y
U T Á N  I S
A J Á N L J U K ●

kistibi |

Melyik a jobb? Sírva nevetni vagy nevetve sírni? Elég közismert a történet, hogy az ifjú rabbinövendék megkérdezi a rabbit, hogy szabad-e a Talmud olvasása közben dohányozni? A rabbi felháborodva utasítja el még a feltételezést is. Mire a tanulótársa másképp teszi fel a kérdést: szabad-e dohányzás közben a Talmudot olvasni. A rabbi válasza megnyugtató: A Talmudot mindig szabad olvasni. Helyreállt a világ rendje.

Valahogy ilyen módon üzen számomra Yasmina Reza regénye is. Kiforgat, átír, miközben mélységes tisztelettel kezel a hithez kapcsolódó mindenféle dolgot. A zsidóság még a zsidók számára sem egyszerű: mindig ütköztek a különféle nézetek a hittel, a hit felvállalásával, az asszimilációval, az életmóddal kapcsolatban. Családon belül ezek folyamatos súrlódást okoztak, okozhattak.

Reza regényének nincsen története, hacsak nem gondoljuk annak, hogy egy zsidó család, pontosabban három testvér meg a legidősebb fivér lánya elutazik Lengyelországba, hogy lássa az auschwitz–birkenaui haláltábort, Krakkót, és valahogy találkozzanak családjuk múltjával.

A Popper család története gyakorlatilag veszekedések áradata. Mindenki mást és máshogyan akar, mint a többiek. Mindenki száz százalékig biztos saját igazában. Honnan az ötlet, hogy Auschwitzba menjenek? Serge (a legidősebb testvér) lánya, Joséphine mondja:

„– Nem értem, Nagyika miért hamvasztatta el magát. Azért az elég fura, hogy egy zsidó el akarja magát hamvasztatni… Elhatároztam, hogy idén elmegyek Oszvitzba…
– AUSCHWITZ! – kiáltott fel Serge – Oszvitz! Tisztára mint a gojok. Tanuld már meg rendesen kiejteni! Auschwitz! Auschhhhhwitz! Sssss!”

A témának hatalmas az irodalma, és mielőtt egy újabb kötetet vesz elő az ember, óhatatlanul felteszi magának a kérdést: vajon mi újat tudok meg a témáról, amit eddig még nem tudtam. Yasmina Reza regénye háttérnek használja Auschwitzot, előtérben a testvéri szeretet, a viszály, a családon belüli kapcsolatok állandó hullámzása látható. A három testvér: Nana, a legkisebb, Jean a középső, és a címszereplő, Serge a legidősebb. Nem is különbözhetnének jobban egymástól. Serge állandóan beleszól a testvérei dolgába, mindent és mindenkit kritizál, kibogozhatatlan üzletekből él. Jean simulékony, igyekszik mindig mindenkivel jóban lenni, kerüli a konfliktusokat. A legkisebb Nana volt a család szeme fénye mindaddig, amíg nem kötött – az édesapja szerint rangon aluli – házasságot egy spanyol származású férfival. Apa így vélekedik: „…hogy egy Ramos Ochoa, aki nemrégen még mezítláb zabálta a nyers hagymát a tűző napon, hogyan is érhetne fel az ő Anne-jához.” A gyerekkori felállás szerint Serge kapta rendszeresen a pofonokat, mert mindenben ellentmondott apjának, Jean az apa számára közömbös tényező, Nana pedig kivételezett helyzetű volt (Ramos Ochoa megjelenéséig).

A különös kirándulás történetének elbeszélője Jean – és ez igen jó választás, hiszen ő mindenkit megért és elfogad. A kötet első harmadában pillanatképeket látunk a Popper-leszármazottak életéből, visszaemlékezéseket olvasunk. „Apámat sosem érdekeltem. Én voltam az unalmas jó fiú, aki rendesen tanul, mindent úgy csinál, ahogyan a bátyja, és nincs önálló személyisége.” Már itt szembeötlő, mennyire pontosan jellemzi két mondatban önmagát Jean, de az édesapa látószögéből.

Az édesanya, Heltai Mária, magyar származású, az asszimiláció híve, bátyjával együtt evangélikus iskolába járt. A háború után a kommunista hatalomátvétel jövőképe elől menekült Franciaországba. Az apa középosztálybeli zsidó családból származik Bécsből, családjának nagy része a theresienstadti [Terezín, Csehország] koncentrációs táborban halt meg. Az apa Izrael feltétlen híve. Az anya nem szereti Izraelt. „A Popper család Izraellel táplálta saját őrültségeit. Elég volt ez az egyetlen szó, és máris kéznél volt az összes hozzávaló egy jó kis csetepatéhoz, amihez aztán Serge vagy hozzátette a magáét, vagy nem.”

És az Izraelről induló vita mindig oda torkollik, hogy a gyerekek zsidónak érzik-e magukat, avagy sem. Az apa azon kesereg, hogy gyermekei nem kaptak vallásos oktatást, és ez természetesen az anyjuk hibája, az anya így védekezik: „Mi szükségünk a zsidóságunkra? Nem vagyunk vallásosak.”

Ezek a viták sosem érnek véget, míg a két szülő él. A gyerekek előbb az apjukat veszítik el, majd az anyjukat – de megöröklik a szembenállást, a végeláthatatlan szópárbajt. Jean kivonja ebből magát, nem akar harcolni. Csak figyel, mindent és mindenkit megfigyel és elemez… Fura figura. „Eszembe jutott egy rész A Karamazov testvérekből: egy férfi veri a lovát, az pedig engedelmesen tűri. Más fordításokban nyugodtan tűri. Szerintem az engedelmesen felemeli a szöveget.” A kép pontos és gyönyörű. Önarckép.

Jeannak szeretője van, Marion nevű. Marion néha elkalandozik, Jean ezt eltűri, talán főleg azért, mert nagyon szereti Marion Luc nevű kisfiát. Együtt épít, rajzol vele, és sosem pakolja el Luc építményeit, inkább hozzáépít. Amikor Luc újra Jean lakásában van, megszemléli régi munkáját, és kíméletlenül kigyomlálja azt, amit Jean alkotott hozzá. A kisfiú szeret gesztenyékre rajzolni.

„– Miért morcos ez a gesztenye?
Kinyitom az egyik fiókot, és mutatom Serge-nek a festett gesztenyekollekciómat.
– Van mosolygós is.”

Ez a párbeszéd nagyon fontos. Pontosan megmutatja Serge lelki alapállását, de nem csak ezért idéztem. Egy komor gesztenye néz a kötet borítóján az olvasóra. Árvai Judit tervezte – szerintem telitalálat. Sokat tesz hozzá ehhez a sokféle hangulatú regényhez.

Maga a kiadó újított: azt már megszoktuk, hogy a fülszöveg felsorolja a szerző legfontosabb adatait is, de most a kiváló munkát végző fordító, Kiss Kornélia ismertetésére is kitért – és ezt csak üdvözölni lehet. „A Magyar Műfordítók Egyesületének elnökségi tagja. Francia szépirodalmat fordít, dolgozott a Magvető, Athenaeum, Európa és Park Könyvkiadóknak, valamint több irodalmi folyóiratban (Nagyvilág, 2000, Holmi, Élet és Irodalom) jelentek meg fordításai.”

Yasmina Reza igazán reneszánsz figura. Író, drámaíró, dramaturg, forgatókönyvíró, színész… (Egy 2000-es interjúban így beszélt a szüleiről: „Apám hídmérnök volt, majd üzletember. Amatőr zenész is, aki rosszul, de szenvedélyesen zongorázott. Perzsa [iráni] zsidó volt, Moszkvában született.” Édesanyja Budapestről elmenekült hegedűművész, szintén zsidó, vagyis a Serge jelentős mértékben használt fel önéletrajzi elemeket.) Díjait főként drámáiért kapta, de elismerést szerzett forgatókönyvével is, melyet saját drámájából (Az öldöklés istene) írt, és Roman Polanski rendezte filmvászonra. Talán legismertebb könyve Nicolas Sarkozyről szól. Sarkozyt az elnöki kampánya során mindenhová követte, nem csak a nyilvánosságnak szóló eseményekre, és betekinthetett a magánéletébe is. A kötet akkor jelent meg, amikor Sarkozy már köztársasági elnök volt.

A Serge nagyon pozitív kritikákat kapott Franciaországban. Jérôme Garcin kritikus így fogalmazott: „Yasmina Reza, aki bűnösségre soha nem utaló könnyedséggel dolgoz fel tragikus témákat, abszolút lenyűgöző, és éppen ez adja művészetének lényegét.”

Talán nem csupán számomra nagyon fontos ez a regény, mert olyasfajta gondolkodásmódot mutat meg, amiben nagyon sok minden ütközik. A vallás, a zsidóság értelmezése, a testvéri szeretet határai, és hogy meddig lehet működőképes egy család – egyáltalán: mit jelent ez a szó… Hogyan tud együtt élni két ember, akik jóformán semmilyen, számukra fontos dologban nem tudnak egyetérteni. Hogyan lehet egy apának három arca, attól függően, hogy melyik gyermekével beszél… És mindezen képek és gondolatok hátterében ott van Auschwitz–Birkenau, a pokol legmélye.

Végül hadd másoljam ide a könyvből a szerző ajánlását: „Az én Valdichkámnak. / Kertész Imrének és Magdának, kedves barátaimnak.”

Yasmina Reza: Serge
Fordította: Kiss Kornélia
Magvető Kiadó, Budapest, 2023
216 oldal, teljes bolti ár 4499 Ft,
online ár a lira.hu-n 4004 Ft,
e-könyv változat 3199 Ft
ISBN 978 963 144 3417 (papír)
ISBN 978 963 144 3592 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A Serge egy magyar származású francia zsidó család története, három testvéré, akik elvesztették idős édesanyjukat. Amikor egyikük lánya felveti, hogy utazzanak el Auschwitzba, a megkeseredett Serge, a középső gyerekek minden diplomáciai készségével megáldott Jean és húguk, Nana kénytelen szembenézni a családi múlttal, amiről soha egyikük sem kérdezte az anyjukat. Az út során kiderül, hogy Nana fia máshogy képzeli a jövőjét, mint ahogy Serge bácsi elrendezte neki, és kitör a testvérviszály.
Yasmina Reza tragikomédiája hatalmas empátiával, pontos megfigyelésekkel és fekete humorral ábrázolja a testvéri kapcsolatok dinamikáját, az emlékezés természetét és az életközépi válság magányát, és teszi fel az örök kérdést: mi is a család.