Tóth Zsuzsanna | Ha nyáron volt is kételyem, miszerint mondhatjuk-e még, hogy a Városmajori Színpad „szabadtéri” – hiszen a forró estéken sokszor megrekedt a levegő a fedett nézőtéren –, augusztus 30-án ez eloszlott. Bizony hűvös volt, dacára a figyelmességként kínált kis takaróknak, amik jól jöttek, még ha fel is készült az ember. Amit láttunk, az […]
június 30, 2017 Írta: olvassbele.com
Cserhalmi Imre | Jól kezdődött a hat színházi előadásból és tizenkét koncertből álló program a Budapesti Nyári Fesztivál – a margitszigeti helyszín után – második törzshelyén. Valóban nyári nézőt csalogató, mert habkönnyű szórakozást ígérő vendégjátékoknak adott otthont: Csíkszereda után Miskolc is letette a színházi névjegyét, s tudnivaló, hogy a sorban Kecskemét, Szabadka, Szombathely és Nyíregyháza […]
október 30, 2013 Írta: olvassbele
Bedő J. István Biztos akad más is rajtam kívül, aki kedveli a nagyzenekari próbákat, ahogy formálódik a koncert – ami olykor még csalódást is okoz. Ezért aztán Michael Frayn darabja többszörös szórakozás. Az alapsztori világsiker, és eléggé közismert is: turnéra készül egy kisebb társulat, a bemutatandó bohózat (nevezzük ezt belső vagy turné-darabnak) a premier előtt […]
június 26, 2012 Írta: olvassbele
Írta: Bedő J. István A Thália biztosra akart menni az idei nyárra. Legyen valami habkönnyű, mulatságos, és mivel bohózatban Feydeau a legjobb, adjunk valamit tőle. Mindig siker, sok színházat kirántott már a bajból. Igen ám, de a nagy, több felvonásos, jól felépített darabok (Bolha a fülbe, A hülyéje, Osztrigás Mici [másként: A hölgy a Maximból] […]
február 18, 2008 Írta: olvassbele.com
Thália | A Thália Télikertben március 24-én mutatják be Csehov klasszikusát – Ványa bá címmel –, a próbák már zajlanak. Csehov Ványa bácsi című drámáját először a moszkvai Művész Színház mutatta be – nagy sikerrel – 1899-ben. A Thália Télikertben a mű Hamvai Kornél fordításában, Kelemen József rendezésében kerül színpadra, a címszerepben Görög Lászlóval. Ványa […]
szeptember 12, 2021 Írta: olvassbele.com
0