D. Magyari Imre | Hosszan gondolkodtam, igaz-e a Károlyi Csaba kötetének címeként választott kategorikus állítás. Természetesen egy költő mondja, Markó Béla, visszaemlékezve kevésbé lírainak nevezhető politikusi tevékenységére: „Mintha ma jobban tudnám, hogy mindenről lehet verset írni, (…) a lényeg úgyis a pontos fogalmazás. Akármilyen furcsán hangzik, számomra a politika is nyelvi kérdés volt. (…) Mondatokon […]
január 20, 2026 Írta: olvassbele.com
D. Magyari Imre | Mindenekelőtt, hangsúlyosan, még a cím lefordítását is megelőzve: ezt a kiadványt könyvként, könyvtestként is jó kézbe venni. Témájához méltóan gyönyörködtet és megnyugtat, kiemel a hétköznapokból, mint egy Haydn-szimfónia. Elég csak rápillantanunk, belelapoznunk egy boltban: szépek a betűi, szép a papírja, szép a Rácz Julianna tervezte borítója. Rajta egy kortárs festő Bécsben […]
szeptember 13, 2024 Írta: olvassbele.com
Bedő J. István | Némelyik szövegrészlet nagyon ismerős volt a Radnóti-sorral megcímzett irodalmi összeállításból, jó néhány pedig – bevallom – számomra teljesen ismeretlen. De ez egyáltalán nem baj, mert a Máté Gábor – Kossuth-díjas színművész (a díjlista nem teljes), a Katona igazgatója – által összeállított műsor a szerzők és a címek közlése nélkül is fejbe […]
szeptember 24, 2023 Írta: olvassbele.com
kistibi | Ha csokorba kellene szedni a 20-21. század legjobb magyar novellistáit, Tar Sándor neve mindenképpen ott szerepelne Móricz Zsigmond, Gelléri Andor Endre, Bodor Ádám, Jászberényi Sándor… neve mellett. Esterházy Péter azt írta róla: „Magyarországon ma Bodor Ádám után a legjobban novellát írni Tar Sándor tud.” Meg azt is: „Akik nem tudnak beszélni, azok helyett […]
szeptember 12, 2023 Írta: olvassbele.com
Kása-Bókkon Tímea | Esterházy Péter gondolatai kötelező tanulmányok lehetnének a hivatásos írók (vagy annak készülők) számára. Érdekes és elgondolkodtató olvasmány ez az újra közreadott esszékötet. Mikor először megjelent, a Mindentudás Egyetemén 2003 őszén elhangzott előadás szövegét kínálta, a mostani kiadás jócskán bővített változat, pedig csak célszerű zsebkönyv formátumú. Az esszékötetben hat írás található. A címadó […]
június 24, 2023 Írta: olvassbele.com
Parti Nagy Lajos | Mikor először nyitottam meg kiállítását, tizenhárom éve, azzal kezdtem, hogy Hölgyeim és Uraim, eszemben sincs elfogulatlannak tűnni. Most sincs. A barátom volt, igen sokra tartottam életében és halálában. A közös múltunk barátság volt és munka volt, egyszerűen jól érezték magukat a szövegeim a rajzai közelében és viszont. Többek között a hajdani […]
július 24, 2022 Írta: olvassbele.com
D. Magyari Imre | Szeretem ismeretlen szerzők ismeretlen műveit olvasni. Ahogy egyébként ismert szerzők ismeretlen és ismert műveit is. Ismeretlen szerzők ismeretlen művei esetében mindenesetre nagyobb a felfedezés öröme, bár Jókaiban is bőven van mit felfedezni. Ahhoz persze, hogy kedvem támadjon valamit elkezdeni, kell némi ösztönzés. Valami, ami felkelti az érdeklődésem. A borító. A fülszöveg. […]
május 10, 2022 Írta: olvassbele.com
A Zsidó Művészeti Napok (röviden: ZsiMü) 2016-os indulása óta Budapest elismert művészeti rendezvénysorozatává vált, amelynek elsődleges célja a zsidó kultúra sokszínűségének bemutatása színvonalas, egyedi produkciókkal. Az elmúlt két évben a pandémia megnehezítette a ZsiMü szervezőinek, és fellépőinek életét is, de ahogy lehetőség adódott rá, az elmaradt előadásokat 2021 őszén/telén pótolták. Idén végre a megszokott tavaszi […]
február 17, 2022 Írta: olvassbele.com
Hepper Richárd | Billie, a lány, aki húszéves korára felforgatta a zeneipar alapvető szabályait, kicsit a világot, és nagyon a 30-on túliak zenei lelkületét. Egyszerre „szomszéd lány” és top of the top művészlélek. A lány, aki (úgy fest), mindig azt csinál, amihez épp kedve van. Akinek most kedve volt kiadni egy könyvet. Valószínűleg én hallottam […]
január 27, 2022 Írta: olvassbele.com
Tóth Zsuzsanna | Kimondani is rémítő, hogy már közel húsz éve, hogy Radnóti Zsuzsa Lázadó dramaturgiák című kötete (2003), amelyet nem csak nagy becsben, de rendkívül nagyra is tartok, elbűvölt. Ugyanígy, újra rácsodálkoztam most megjelent Megmozdult irodalom című munkájára is. (Nehezemre esik leírni az életmű-kötet kifejezést, mert Radnóti Zsuzsa nagyon is élő személyiség – még […]
augusztus 27, 2021 Írta: olvassbele.com
Bedő J. István | Barátok, ismerősök közé kerültem Kocsis András Sándor kiállításán, még ha ez a barátság részben egyoldalú is. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi épületében, a hallban állított ki egy sor portrét. Ezek jó részét már ismertem én is, némelyiket meg szinte mindenki, aki az Örkény Könyvesboltban járt, hiszen a névadó író portréja […]
június 8, 2021 Írta: olvassbele.com
Xénia | „Uram, kétségkívül ez a legnagyobb ötleted, a szeretet. Ennek nem lehet a végére járni.” Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló Monodrámával lép színre Varga Klári a Baltazár Házban. Előadásának hőse Árpád-házi Margit, IV. Béla király lánya. Az Oldás-Áldás című, alkotóinak meghatározása szerint zenés (lelki)torna 16 ráfutásban, ami június 11-én kerül a nézők elé. A bemutatót a […]
április 16, 2020 Írta: olvassbele.com
Galambos Ádám | Esterházy Péter 70. születésnapján jelentették be hivatalosan, hogy az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárat a család a Magyarországi Evangélikus Egyháznak ajándékozta. A könyvtár kezelője az egyház országos könyvtára lesz. [Cikkünk az evangelikus.hu oldalon megjelent interjú rövidített, szerkesztett változata.] Az ajándékozás előtörténete Pannonhalmához kötődik, ahol Fabiny Tamás püspök tavaly májusban egy értelmiségi társasággal […]
február 4, 2026 Írta: olvassbele.com
0