Tényleg pórul jár? | P. Chesnot: Hotel Mimóza / Turay Ida Színház

Bedő J. István |

Aki hűtlen, pórul jár – mondta már címével is Haydn népszerű vígoperája (mert ez jutott elsőként eszembe). Pedig nem egészen biztos ez. Egy komédiában fejtetőre lehet állítani a kijelentést, többszörösen is: lehet úgy taktikázni, hogy a hűtlenség ne derüljön ki, meg úgy is, hogy senki se járjon pórul. (Na, persze csak ideig-óráig. De az már a színházi játékidőn kívül esik.)

Pierre Chesnot 2006-os vígjátéka a klasszikus francia bohózati iskola legújabb kori, példás darabja. Attól tud sikeres lenni, hogy megoldásaiban visszájára fordítja a félreértéses, szekrénybe bújós paneleket. Hogy érthető legyek, ehhez legalább a kiinduló helyzetet muszáj felvázolni. Moncey, a harmadvonalbeli filmrendező (reklámok, szappanoperák) évek óta azzal eteti nála némileg idősebb és sokkal gazdagabb nejét, hogy amikor a legközelebbi filmjéhez helyszíneket keres, a tengerparti Hotel Mimózában száll meg. Valójában a szeretője villájában (és karjaiban…) hm… frissül fel.

A fantáziamunka, vagyis a hazudozás Moncey-nak nem megy nehezen, hiszen szappan-forgatókönyveket tákol össze. Magali nevű szeretőjének persze van férje, de mivel tengeralattjáró-parancsnok, hónapokig jár ismeretlen vizeken. De egyszer csak beüt a mennykő: a féltékeny feleség, Cécile meg akarja látogatni hitvesét a Hotel Mimózában. Ami persze nem létezik, csak a telefont veszi fel Magali – a Hotel Mimóza recepciósaként bejelentkezve. A lebukást megelőzendő (és itt jön a kifordítás) a valóságot kell hajlítani a hazugsághoz: a villa alakuljon át hotellé, ahol a vendégeknek teljes panziót (ez volt a darab eredeti címe) kínálnak.

Az átalakulás nem túl jól sikerül… Nem elég, hogy a gyanakvó feleség hotelszolgáltatásokat vár el, amire Magali (és a konyha) nincs felkészülve, de még lebukni sem szabad. Csakhogy váratlanul megindul a vendégek áradata.

A roppant fordulatos vígjátékot részletesen elmesélni akkora becstelenség, hogy nem is kezdenék neki, de azt megjegyzem, hogy kik érkeznek még: fiatal nászutas pár, kikapós feleségecske a szeretőjével, gyorsjáratú prosti, rosszkedvű idős úr – és ugye mindannyian szállodai szolgáltatásokra vágynak, vagy legalábbis egy szép, széles ágyra…

Csak jelzem, hogy majdnem végszóra betoppan a kapitány is, akinek a hosszú távollétére főképp bájos felesége készült, szóval a hazudozás még magasabb szintre lép. És mindenki mindent elhisz!

Esterházy Péter szerint „kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ismeri az igazságot”. Ám egy csöppet sem könnyebb úgy hazudni, ha ismerjük az igazságot. Mindenesetre a zsúfolt nézőtér ennek mérlegelése nélkül nagyon élvezte a hazugságpartit. Hogy aztán a körülöttem ült idősebb hölgyek és urak a saját füllentéseiket idézték föl vagy a párjuk már megbocsátott mellébeszéléseit – ezt csak ők tudják.

Kivételesen nem a színészekkel, hanem a darab látványával kell kezdenem. A villabelső rendkívül sok helyszínt adott egyetlen, szellemesen zegzugos térben, és kiemelendő a nők öltöztetése (díszlet és jelmezek: Darvasi Ilona): Magali (Bódi Barbara) és Cécile (Détár Enikő) álomszerű, talán egyedi festésű, muszlin könnyedségű és az egyszerű szabással is eleganciát sugalló ruhákban, köpenyben, lebernyegben jelentek meg – hát, ugye, mindketten Moncey ölelésére hajtanak…

Mikó István példaszerűen rendezte a darabot – és magának is beállított egy pár percnyi jelenlétet. Komédiánál különösen fontos az időzítés és a darab ritmusa – és hogy maradjon egy lélegzetnyi szünet a poénok után, hogy a néző kijöjjön a röhögésből a következő poén előtt. Itt ez többszörösen érvényesült – és még valami. Mivel az egész játék a hazugságokon alapul, a szereplőknek egymással akkor is kommunikálniuk kell, amikor szövegük nincsen. Elsodró hatásúak voltak a némajátékok, például Moncey (Kurkó J. Kristóf) és Magali között, a többiek háta mögött. Bódi Barbara belekényszerülve a szakácsnő/pincérnő szerepkörébe szinte újraírja a jelenetet a pocsék vacsora feltálalásakor (aztán még többször is). Détár Enikő testre tapadós latexdémonként toppan be s ezzel újabb hazugság lepleződik le, Moncey róla azt mondta, hogy kerekes székben közlekedik évek óta… A svájci nászutasok (Bácsi Bernadett, Valázsik Péter) meg a kikapós Nadine és fiúja (Burák Dóra, Vass János Pál) inkább csak színesítik villanásnyi megjelenésükkel az ál-szálloda vendégkörét. Hasonlóképpen színes jelenség Parquerette, a „tisztességtudó utcalány” (Steinkohl Erika), aki csak dolgozni jön ide, ezért minden távozásakor becsülettel kifizeti a szoba (ágybérlet?) árát.

Két alkalommal is taps fogadja a színre lépő alakot. Az egyik: Mikó István (Legris úr), ő kissé törődött úriember, vadászpuska tokjával a vállán, és csak utóbb derül ki, hogy miután a felesége elhagyta, az élettől is végleg meg akar szabadulni, de ehhez tanúk is legyenek. Ellenállhatatlan mulattató. A másik: Győri Péter, a váratlanul betoppanó tengerészkapitány. Hol féltékeny, hol megértő (és sorozatosan átverhető) – továbbá olyan megbízhatóan hiszékeny, mint egy miniország bankja. Ahányszor valamelyikük jelen van, forróbb lesz a hangulat, főleg amikor a kis prostival kommunikálnak – minden mondaton mást ért a nő és mást a férfi – ez a dialógusíró talentuma (meg a fordító Nemlaha Györgyé).

Mondják, telt házzal megy a darab. Nem is csodálom.

Fotók: Hurta Hajnalka

Pierre Chesnot: Hotel Mimóza
Fordította és színpadra alkalmazta: Nemlaha György
Rendezte: Mikó István

Szereplők:

Moncey, filmrendező – Kurkó J. Kristóf
Cécile, a felesége – Détár Enikő
Magali, Moncey szeretője – Bódi Barbara
Charles-Henri Martigue, Magali férje,
tengeralattjáró-parancsnok – Győri Péter
Legris úr – Mikó István
Hans Müller, turista, Heidi férje – Valázsik Péter
Heidi, turista, Hans felesége – Szuromi Bernadett/Bácsi Bernadett
Paquerette, utcalány – Steinkohl Erika
Nadine, kikapós feleség – Burák Dóra
Marc, Nadine férje – Borbiró András/Fehérvári Péter
Vincent, Nadine szeretője – Vass János Pál

Turay Ida Színház
1089 Budapest, Kálvária tér 6.

Részletek és jegyvásárlás