»…csak ember vagyok. Megint.« | Tar Sándor: A térkép szélén

kistibi |

Ha csokorba kellene szedni a 20-21. század legjobb magyar novellistáit, Tar Sándor neve mindenképpen ott szerepelne Móricz Zsigmond, Gelléri Andor Endre, Bodor Ádám, Jászberényi Sándor… neve mellett. Esterházy Péter azt írta róla: „Magyarországon ma Bodor Ádám után a legjobban novellát írni Tar Sándor tud.” Meg azt is: „Akik nem tudnak beszélni, azok helyett annak kell beszélni, aki tud.”

Miért van hát az, hogy az irodalmi kánon szélére sodródott, életműve nem kapta, nem kapja meg azt a figyelmet és tiszteletet, ami alanyi jogon kijárna neki.

A választ nem az életműben, hanem az író életében találjuk. Tragikus sorsú ember volt, mert soha nem tartozott sehova. Két világ között lebegett, a munkások között értelmiségi volt, az értelmiségiek között munkás. Azt is mondják róla, hogy homoszexuális volt, habár erre semmilyen konkrét bizonyíték nincs. Talán annyi, hogy egy naplóbejegyzésben azt mondja: „anyám nyüstöl, miért nincs még család, meg gyerek, öt perc alatt el tudnám neki mondani, de akkor vége lenne a világnak.” Ez azért fontos, mert 1999-ben derült ki róla, hogy a III/III-as ügyosztálynak jelentett. Ott pedig szerették a zsarolható embereket. Az ügynökmúltjáról szóló önéletrajzi ihletésű regénye Az áruló. Filmregény címmel, csak online jelent meg. (Tudnivaló, hogy 1961-ig a homoszexualitás börtönnel volt büntethető; de a rendőrség és az állambiztonság 1989-ig megfigyelte, nyilvántartotta az érintetteket.)

Az ügynökmúlt napvilágra kerülése után elhallgattak a kritikák róla; szinte teljesen eltűnt az irodalmi életből. Állandó vendége lett a pszichiátriának, mérték nélkül töltötte magába a szeszt: vélhetően avval a céllal, hogy halálra igya magát. Amikor a debreceni törzskocsmáiba is elért ügynökmúltjának híre, még ott sem álltak vele szóba. Végül hat év szenvedés után, szegényen, magányosan, elhagyatottan találta meg a békéjét, 2005-ben. 82 éves lenne ma, de már 18 éve halott. Dosztojevszkij léptékű bűn és bűnhődés, és csak kérdőjelek vannak. Miért lett ügynök? Kényszerítették? Ha igen, hogyan? Miért nem kért a lebukás után bocsánatot? Miért nem írt kamu jelentéseket? Mi az, amit annyira nem tudott megbocsátani magának, hogy csak leszedált állapotban a pszichiátrián, vagy totál részegen tudta elviselni önmagát?

„Életműve – akárhonnan nézzük – csak a műfaj legjelentősebb mestereiéhez mérhető. Aki úgy állt ellen mindennemű irányzatnak, divatnak és trendnek, hogy eközben alighanem a Kádár-kori Magyarország legteljesebb irodalmi lenyomatát hagyta ránk. A bokájáig nem értek fel a korszak százezer példányos, ünnepelt sztárjai” – írja róla Darvasi László. Ahogy már nálunk lenni szokott, az életmű halála után kapott kellő figyelmet. Megtalálta őt a színház, Horváth Csaba, Gothár Péter rendezett az írásaiból, a Ház a térkép szélén című novellából pedig Hajdú Szabolcs forgatott filmet, Délibáb címmel. A legfrissebb: az elmúlt év végén monográfia jelent meg róla Deczki Sarolta tollából.

A Magvető is hozzájárul Tar Sándor újrafelfedezéséhez, hiszen az ő kiadásukban olvasható újra A térkép szélén című kötetet.

Tar Sándor azoknak a krónikása, akik a térkép szélén élnek: a megnyomorított kisemberek írója, a vesztesek mesélője. A kötet tizennyolc novellát fog egybe, nem tudnám értéksorrendbe rakni őket: egyik megdöbbentőbb, mint a másik.

A Mindenki tudja hőse, Sándor, egy kis faluban él, közel a városhoz. Rendszerváltás előtt a városba járt dolgozni, egy gyárba. Minden rendben volt, szép kis ház, feleség, két gyerek. A gyerekek iskolába jártak, a középiskola után a felsőoktatás volt a cél. Aztán jött a rendszerváltás. A gyárat eladták, Sándor, mint oly sok társa, munkanélküli lett. Reménye sem volt, hogy munkahelyet találjon. Alkalmi munkából tengődnek, keveset esznek, hogy a gyerekeknek jusson. Aztán a lány otthagyja a gimnáziumot, kurva lesz. A fiú szintén vált: ő Párizsba szökik, koldulásból tartja fenn magát. Sándor nyel, tűr, elvisel. Végre talál egy munkahelyet, műanyaghulladékot darálnak le az üzemnek nevezett kócerájban. Amikor megnézi, mondja a főnöknek, hogy ez így nem jó, külön kellene válogatni a különböző típusú műanyagokat. A főnök innentől kezdve minden mozdulatába beleköt, ahol lehet, megalázza. Sándor tűr: menedéket és megoldást talál. Behúzódik az üzem mellett parkoló kamionok alá, ha pihenni és enni akar, elveszi a főnök macskáinak adott ételt. Az egyik macska erőszakos, nem akarja adni a jussát, Sándor belerúg. Éktelen nyávogását meghallja a főnök, Sándor lebukik. A főnök bottal támad rá. Elveszi tőle a botot, és üti, üti a nyomorítóját, amíg bírja, amíg az be nem menekül az irodájába: „Na. Fogtam a biciklit, és eljöttem haza. Végig danoltam az úton, évek óta nem volt ilyen jókedvem, az asszony pedig megijedt, mikor meglátott, mi van? Beteg vagy? Dehogy vagyok, mondom, csak ember vagyok. Megint.”

• Olvass bele!

Egy sors, egy tisztességes munkásember sorsa, akitől elvették az emberi élethez való jogot. A másik oldal is meg van örökítve – bár az nem Tar munkája, mégis előhozom. Aki ezt az egészet levezényelte, az Antall József, ebben az időben Magyarország miniszterelnöke. Róla a taxisblokád ürügyén jelent meg egy film, amely mennybe meneszti. Nagyon izgalmas lenne egy olyan vita, ahol az egyik oldalon Tar Sándor ül, a vesztesek krónikása, a másik oldalon pedig Tősér Ádám, aki fényesre nyalta Antall József emlékét, szabadidejében pedig újságírót inzultál.

A címadó novella, Ház a térkép szélén, ha lehet, még fojtogatóbb. Már a nevek is jelzik, hogy ott nem úri társaság jött össze: „Ez a moslék, ez Csuri, mutatott a kövérre, ez a cigány itt Kanzoli, az a sunyi meg Epilaci.” A helyszín egy tanya, valahol a Hortobágyon, ahol libát tartanak. Nők is vannak, ők tépik a tollat, mert az az igazi üzlet, nem a hús. Minden koszos, minden elnyűtt. „Régen módos parasztház lehetett, középen a konyha, kétoldalt egy-egy nagy helyiség, most már ajtók nélkül, sötét, áporodott szagú lyukak, mindenféle holmival teledobálva… rengeteg légy volt a házban, a mennyezetre tűzött ragacsos légyfogók már feketén himbálóztak… a levegőben pihék szálltak, mint a hóesés…” Ide érkezik Mikos, és sajátos berendezkedésű diktatúrát talál itt, aminek egyetlen nyelve van: az erőszak. Munka után a program: verés, verekedés, a nők megerőszakolása. Bravúros írás. Ez a Mikos olyan figura, aki csak sodródik a világban, a túlélésen kívül nincs semmi célja. Aztán szép lassan kiderül, hogyan jött létre ez a minidiktatúra, kinek termel hasznot, miért létezik. (Érdemes elolvasás után megnézni Hajdú Szabolcs filmjét is, aki szabadon kezelte a történetet…)

A kötet írásainak közös vonása, hogy minden fontosabb szereplője a „térkép szélén él”, a túlélésért küzd. És még valami közös az írásokban: a mesteri befejezés. Tizennyolc történet, tizennyolc csattanó. Példának hadd hivatkozzam az Előtted a küzdés című novellára. Móré Albert minősített hegesztő munkanélküli. Pillanatnyilag a felesége tartja fenn a családot, tollat tép egy piaci árusnál. Móré éhesen csatangol a faluban, összeakad egy hajléktalannal, Várival, aki úgy keres néha egy kis pénzt, hogy ő küzd a kutyákkal a kutyaviadalokon. Vári az erdőben él, így mutatja be „otthonát” Mórénak. „Sok minden nincs, folytatta, úgy is mondhatnám, ami innen hiányzik, abból be lehetne rendezni egy hatszobás lakást.” Aztán elmennek a viadalra, amit kőgazdag emberek néznek, luxusautókkal van tele a hely. Ott derül ki, hogy nem kutyaviadalra invitálták Mórét, hanem Várival kell megküzdenie, és most rájuk kötik a fogadásokat. „Meg foglak ölni, sziszegte Vári, mint akinek elborult az elméje, és leszegett fejjel belerohant a másikba. Móré ösztönösen oldalt lépett, Vári pedig a lendülettől elterült a homokon, Móré nem tétovázott, negyvenhármas cipőjét a nyakára tette, és nyomott egyet rajta. A hirtelen feltörő zajos ujjongásban nem hallotta, hogy a nyaki csigolyák reccsentek-e, vagy sem.”

Nagyon tömör írások ezek. Az író nem foglal állást, nem ítélkezik, csak mesél. Párbeszédek sem szaggatják az egyenletesen hömpölygő szöveget: Tar ezt úgy oldja meg, hogy a mondatokba beleszövi a szereplők megszólalásait. Nagyszerű és elkeserítő történetek: nagyszerűek a stílusuk, nyelvezetük miatt, és elkeserítőek a tartalmuk okán. A Horthy-korszak óta semmi nem változott. Móricz Tragédiája és a Hét krajcár világa ugyanúgy köszön ránk Tar írásaiból, mintha azóta nem telt volna el majd száz esztendő.

Tar Sándor: A térkép szélén
Magvető Kiadó, Budapest, 2023
Magvető Zsebkönyvtár
304 oldal, teljes bolti ár 2999 Ft
online ár a lira.hu-n 2399 Ft,
e-könyv változat 1999 Ft
ISBN 978 963 144 3172 (papír)
ISBN 978 963 144 3509 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A térkép szélén most újra olvasható! Megírása óta nagyot fordult a világ – vagy mégsem? A novelláskötet szereplőihez hasonló lecsúszott figurákat mindnyájan ismerünk valahonnan: a térkép szélére szorult, a rendszerváltás után elszegényedett, talajt vesztett emberek ők. Életükből hiányzik a remény, belőlük ugyanakkor nem hiányoznak az érzelmek, a vágy egy emberibb sors után. Helyzetük ezért tragikus.