Browsing All Posts filed under »Színház«

Fesztivál az Oroszlános udvarban, #2: Csárdás | Budavári Palotakoncertek, 2018

július 15, 2018 Szerző:

0

Xénia | Ahol kőoroszlánok őrzik az udvar díszes kapuját, immár hatodik alkalommal rendezik meg a Buda­vári Palota­koncerteket, idén augusztus 3–5. között. A fesztivállá színesedett rendezvény második ütemében, a Magyar Nemzeti Tánc­együttes lép fel Csárdás! – A Kelet tangója című látványos előadással, amely augusztus 5-én látható először Budapesten. Az est koreográfusa és rendezője a Kossuth-díjas Zsuráfszky […]

Fesztivál az Oroszlános udvarban, #1: Operett | Budavári Palotakoncertek, 2018

július 12, 2018 Szerző:

0

Xénia | Ahol kőoroszlánok őrzik az udvar díszes kapuját, ott volt 2013-ban az első operettgála. A Budavári Palota­koncerteket idén augusztus 3–5. között immár hatodik alkalommal rendezik meg. A fesztivállá színe­sedett rendezvény első ütemében, augusztus 3-án és 4-én a Budapesti Operettszínház művészei tartanak gálaestet Bor, dal, asszony címmel. Rendezője és koreográfusa: Lőcsei Jenő érdemes művész, Liszt […]

Verseny a javából | Armel operafesztivál 2.

július 5, 2018 Szerző:

0

Bedő J. István | Vajda Gergely: Az óriáscsecsemő / Armel Fesztivál | MuTh (Bécs) Az Armel kortárs operafesztivál unikum Európában – és joggal, hiszen maga az előválogatás is nemzetközi, a vége felől nézve pedig középen ott van az előadás – magyar pályán a Müpában, a bécsi helyszín a bájos Augarten sarkán álló MuTh-tal (Musiktheater). Szintén […]

Verseny a javából | Armel operafesztivál 1.

július 5, 2018 Szerző:

0

Bedő J. István | Dejan Despić: Adok-papok / Armel Fesztivál | Müpa Az Armel kortárs operafesztivál unikum Európában – és joggal, hiszen maga az előválogatás is nemzetközi, a vége felől nézve pedig középen ott van az előadás – magyar pályán a Müpában, a bécsi helyszín a bájos Augarten sarkán álló MuTh-tal (Musiktheater). Az újvidéki (Novisad) […]

Ölelkező műfajok | Swingoperett a Benczúr Kertben

június 24, 2018 Szerző:

0

Xénia | A Benczúr Kert platánjai alatt ölelkezik az operett és a jazz. A Swingoperett afféle crossover zene: keresztezi a zenei világokat, de megtartja az egyes zenei stílusok, műfajok értékeit. Nem sérül sem az operett zeneisége, sem a szvingé, sőt: a két műfaj együttes hangzásban szólal meg az, ami addig különbözött. A Swingoperett cím – […]

Pécs megér egy hetet | POSzT 2018

június 19, 2018 Szerző:

0

Jeges-Varga Ferenc | A most véget ért 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó keretében a 2017/2018-as színházi évad meghatározó munkái mutatkoztak be, ám a független színházi formációkból sajnos idén is keveset láthattunk. A hét nagyszínpadi és hét kamaraelőadásból álló versenyprogramon minden korábbinál hangsúlyosabb volt a határon túli színházak jelenléte, összesen öt bemutató érkezett a külhoni magyar […]

Reciklázs | Anat Gov: Jaj, Istenem! / Gólem Színház | ZsiMü

június 3, 2018 Szerző:

0

Bedő J. István | Briliáns az ötlet, amivel Anat Gov darabja elindul. Az úristennek pszichológusra van szüksége. Ebből minden lehet. Ám mielőtt a címszereplő megérkezne, csonka családdal ismerkedünk meg. A fiúcska gyönyörűen csellózik, de beszéd helyett torokhangokat ad ki, gesztusokkal fejezi ki félelmét, kívánságait, mindent. Gyógypedagógiai (vagy filmes) tájékozottságú néző rögtön megérti, hogy Lior autista […]

A valódin túli világról | Kováts Kriszta: Álomfejtés – lemezbemutató / Hatszín Teátrum | ZsiMü

június 2, 2018 Szerző:

0

Bedő J. István | F R I S S Í T V E ! Az Álomfejtés lemez koncertszerű bemutatójára a Zsidó Művészeti Napok (ZsiMü) eseményei adtak alkalmat. Ami a zenei/szöveges/énekes anyagot illeti, annak elemzése alább olvasható, de előadásként minden másképp működik. Erőteljesebben érződött, hogy a lemez indító íve megmutatja az elálmosodástól az első könnyebb, majd […]

Orgia emberi hangra és cimbalomra | Alföldi-felolvasóest a Zsimün / MOMKult

május 28, 2018 Szerző:

0

L. Horváth Katalin | A Zsidó Művészeti Napok (ZsiMü) programjaként május 30-án a MOMKult színháztermében Alföldi Róbert felolvasóestjét hallhatja a közönség. Részletek hangoznak el Zoltán Gábor Orgia című művéből, Lukács Miklós cimbalomművész közreműködésével, Csáki Judit szerkesztésében. Hogyan is volt az, hogy önként, kéjjel öltek? Budapesten, a kellemes, hangulatos tizenkettedik kerületben. Magyarok, más magyarokat. Ez foglalkoztatta […]

Még több program az idei POSzTon | Hamarosan indul a 18. színházi találkozó

május 24, 2018 Szerző:

0

JVF | A 2018. június 7. és 16. között megrendezésre kerülő 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjának legtöbb előadására, mint minden évben, ezúttal is szinte percek alatt elfogytak a belépők. De a Regős János és Térey János által válogatott 14 előadáson túl is izgalmas programkínálat várja az érdeklődőket. A válogatók villámajánlói a poszt.hu oldalon olvashatók. Az idei […]

POSzT Fesztivál | Hamarosan indul a 18. POSzT

május 20, 2018 Szerző:

0

JVF | A 2018. június 7. és 16. között megrendezésre kerülő 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjának legtöbb előadására, mint minden évben, ezúttal is szinte percek alatt elfogytak a belépők. De a Regős János és Térey János által válogatott 14 előadáson túl is izgalmas programkínálat várja az érdeklődőket. Az idei évben POSzT Fesztivál keretében a Kodály […]

Armel 2018 | A kortárs operák fesztiválja (és még sok más)

május 13, 2018 Szerző:

0

Az Armel Opera Festival 11 évvel ezelőtt a világon egyedülálló formában kezdte el a kortárs opera népszerűsítését, évente öt operabemutatóval, amelyet nemzetközi előadói versennyel ötvöz. A fesztivál számos nemzetközi és hazai szakmai elismerést kapott, díjazott előadásait több európai nagyváros operaháza/színháza látta vendégül, az ARTE Concert tévécsatorna pedig élőben közvetíti a fesztivál bemutatóit, a hazai M5 […]

»Az antihérosz benne lesz« | Ithaka = Odüsszeia-parafrázis a Katonában

május 8, 2018 Szerző:

0

L. Horváth Katalin | Új bemutatóra készül a Katona József Színház: május 19-étől látható az Ithaka. A mű Homérosz Odüsszeiájának parafrázisa, Závada Péter és Szabó-Székely Ármin szövegkönyve alapján, Székely Kriszta rendezésében. A leleményes Odüsszeuszt Nagy Ervin játssza. A héroszok hérosza, a férfiideál, filozófus, politikus, apa, férj és szoknyapecér húsz éven át bolyong, mert bár haza, […]

Lehettem volna valaki más? | Second life* / Hatszín Teátrum

április 23, 2018 Szerző:

0

Bedő J. István | „Lehettem volna valaki más, / de más az valaki más lett” – ismerős? Persze, LGT nóta, Somló meg Presser hangján. De tényleg: lehetett volna más utunk, életpályánk, mesterségünk, kapcsolataink, életünk? Nem az eleve elrendelésről van szó, hanem a döntéseinkről. És még vegyük hozzá, eléggé belénk vésődött sztereotípia, hogy a színész este felmegy […]

Ér ez egymilliót? | Stephen Sachs: Valódi hamisítvány / Belvárosi Színház

április 17, 2018 Szerző:

0

Bedő J. István | Dobj be két ellenérdekű felet egy zárt térbe, és tuti, hogy az összekoccanásaik nevetést váltanak ki. Gyöngébb verzióban: kabaréjelenet lesz belőle, amit villámgyorsan el is felejtünk. Stephen Sachs nagy rutinnal oldotta meg a kérdést: a Valódi hamisítvány két figurája úgy indít, hogy abból poént poénra halmozó röhögést prognosztizálunk. De aztán mégsem. […]

POSzT | A 2018-as versenyprogram

április 10, 2018 Szerző:

0

JVF | A 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó, vagyis a POSzT versenyprogramjába a két idei válogató, Regős János, színpadi szerző, szakíró, színész, rendező (a Szkéné Színház 1979 és 2010 közötti igazgatója), valamint Térey János, író, költő, drámaíró, műfordító a 2017. március 1. és 2018. március 10. között bemutatott (illetve az előző válogatói ciklus utolsó két […]