H. Móra Éva |
Hosszú, gyötrelmes, ellentmondásokkal teli a gyerekből felnőtté érés útja. (Felnőtté? Érés? Mondhatjuk azt bármikor is, hogy kész, most már beértünk?) A szakemberek szakaszokra bontják ezt az időszakot: kiskamaszkor, kamaszkor, ifjúkor… Talán az utóbbi kettő a célközönsége Grancsa Gergely legújabb válogatásának. Ha a fülszöveg nem is jelezné, hogy young adult = YA – azaz fiataloknak szóló – kötetről van szó, az írások olvastán magunk is rájövünk.
A kamasz kritikus. Elkezdi másképp látni az addig mindenhatónak tartott szülőket. Aztán szembesül mindazzal, amire eddig nem nyílt rá a szeme. Több ilyen, a nemzedéki ellentétekről szóló elbeszéléssel is találkozunk. A Ne maradj fenn sokáig finoman, áttételesen fogalmazza meg az eltérő látásmódokat. A főhős fiatal kénytelen végighallgatni a szülők s a rokonság kinyilatkoztatásszerű, ellentmondást nem ismerő szentenciáit, majd este, a társaságtól elköszönve a címben megfogalmazott, kisgyerekeknek járó figyelmeztetéssel búcsúznak tőle… (Veszprémi Szilveszter)
Rokon témájúak Schillinger Gyöngyvér és Balássy Fanni írásai, de ezekben már az ún. „szendvicsgeneráció” problémáiról van szó; ők köztes korosztályként felelnek az idős szülőkért is és a saját gyermekeikért is. E kettős nyomásnak számos gond a következménye. A megoldásra olykor nem tiszta az az út, amelyet választani kényszerülnek. Szinte párba állítható A gyerekkor vége és a Nincs ebben semmi rossz című novella, mindkettő a kamasz szemszögéből mesél. Mindkettő három nemzedéket vonultat fel, s míg a szülők – kamaszszemmel – „vétkesek”, a nagyszülők éterien tiszták. Különösen Balássy írására jellemző, hogy nem ítélkezik, csak narrál, de utalásaiban ott sejlenek a fiú érzései.
Szintén párba tudnék állítani két másik novellát, ezek témája a költői szárnypróbálgatás, az érvényesülés vágya, sok esetben nem válogatva az eszközökben. Bíró Zsombor Aurél leleplező kíméletlenséggel ír a kiábrándító valóságról – illetve remélhetőleg (?) csak egy szeletéről (A kudarc és a bukás). Kállay Eszter főhősnője hasonló közegbe érkezik, itt főleg az ő félszeg szorongásaira irányul a fókusz (Az igazi költők).
Kicsit tovább gondolva a kötet címét: Nem mondtam nemet – olyan helyzetekre mondjuk utólag, amelyek nyomán hagytuk, hogy sodródjunk. És hány ilyen helyzetet hoz a kamaszkor! Hányszor hallgatunk beleegyezően olyankor, amikor szólni kellett volna! Hanna sem szól, amikor osztálytársai kíméletlenségeinek kereszttüzébe kerül egy fiatal tanárnő. Évek múlva, fájdalmasan tér vissza az emlék egy váratlan találkozáskor, s megrázó, de megtisztító ráismerést indít el a lányban. (Maksai Kinga: Csendes) Borda Réka hosszasan, oldalakon keresztül taglalja egy lány gondolatait egyetlen hosszúra nyúlt utcai búcsúölelés alatt. Felnőtt szemmel bájosan suta gondolatok, sőt túlgondolások ezek, de talán minden olvasónak ismerősek… (A fagyöngy és a nyárfa) És ennél a novellánál is örömmel nyugtáztam, hogy változnak az olvasói elvárások – vagy maga az irodalmi gyakorlat? Valamikor több volt az egyértelmű, lekerekített végkifejlet az epikában, pedig milyen jó az, amikor teret kapunk a továbbgondolásra. Szerencsére mostani szerzőink is bőven élnek ezzel a lehetőséggel, nem tartják pórázon képzeletünket. (Meg kell mondanom azonban, az se jó, ha az ember semmiféle utalást nem kap, merre induljon, merre gondolja tovább, milyen lehetséges irányok – nem megoldások! – felé mutatnak az előzmények. Ilyenre is találtam példát, de nem befolyásolom az olvasókat, döntsék el maguk, így van-e.)
Jellemző lehet az az érzés, amely az első szerelmi együttlét után fogalmazódik meg a lányban Kiss Judit Ágnes tollából. Gyönyörű ívet ír le a történet: a rákészüléstől, késleltetéstől a csalódásig – a finom humort se nélkülözve (Augusztus, éjszaka). Bendl Vera a kapcsolatok kialakulásának esetlegességéről, véletlenszerűségéről ír (Ovisok), míg Mészöly Ágnes főhőse a Keresztutakban egy baleset utáni tudatzavar következtében jön rá, hogy rossz sínen van az élete. Ekkor mond nemet, és vált végre.
Sokaknak ismerősek lehetnek a Rojik Tamás által felvázolt egyetemi viszontagságok (Maga legalább), a tanárok kiskirályságát állítva középpontba – ám a szimpla mesélésen túl nem éreztem az írói szándékot. Ugyanilyen hiányérzetem volt Papp-Zakor Ilka és Kalapos Éva Veronika novelláinak olvasásakor. Igen súlyos viszont Miklya Luzsányi Mónika disztópiája, A gát. Témája igen aktuális, a vízről, annak értékéről, illetve a távoli (?) jövőben annak hiányáról szól. Azonban nem pusztán ennyi a képzelt helyszínen játszódó történet lényege, magasabbra emeli, komoly erkölcsi kérdéseket vet fel. Kiolthatjuk-e valamikori társaink életét – vagy bárkinek is az életét –, ha tudjuk, hogy ezzel a jelentős többségnek teszünk jót? Ha tudjuk, hogy nekünk van igazunk? Kegyetlen, megoldhatatlan ez a dilemma.
Nem lenne teljes a kép, ha nem kapnának hangot a kötetben a gyerekek is. Czakó Zsófia gyerekmonológot írt (Végre egy rendes férfi), gyermekien egyszerű nyelven és látásmóddal. A felszíni réteg mögött azonban markánsan megszólal a tiltakozás a szellemi erőszaktétel, a gondolkodás szabadságának megbéklyózása ellen.
Ezúttal sem okozott csalódást szerkesztőként Grancsa Gergely, s igen jó ötlet volt Korcsog Rékát felkérni az illusztrálásra. Rajzai telitalálatok: ennél sejtetőbben, szuggesztívebben nem is tudnám elképzelni ennek a viharos időszaknak a képi lenyomatát.
Grancsa Gergely (szerk.):
Nem mondtam nemet – novellák
Illusztrációk: Korcsog Réka
Pagony Kiadó, Budapest, 2026
Tilos Az Á sorozat
Szerzők: Balássy Fanni, Bíró Zsombor Aurél, Bendl Vera, Borda Réka, Czakó Zsófia, Kalapos Éva Veronika, Kállay Eszter, Kiss Judit Ágnes, Korcsog Réka, Maksai Kinga, Mészöly Ágnes, Miklya Luzsányi Mónika, Papp-Zakor Ilka, Rojik Tamás, Schillinger Gyöngyvér
206 oldal, teljes bolti ár 5990 Ft,
online ár a kiadónál 5390 Ft,
ISBN 978 615 115 1310
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
A fülem mellett idegesítő vékony hang: megjöttek a szúnyogok. Létezik egyáltalán romantika, mikor a valóságban a természet lágy ölén kemények a kövek, a jó illatú széna szúr, és a tengerparton hentergéskor homok megy a füledbe? Most még leállíthatnám. Most még mondhatnék nemet…
Tizenöt young adult novella kortárs magyar szerzőktől – többek között – arról, hogy milyen következményekkel járhat, ha nem mondunk nemet.










Posted on 2026.09.21. Szerző: olvassbele.com
0