Tomasz Małkowski: Kamill, aki a kezével lát (részletek)

A kutya vacsorája

Sári hatéves, és van egy ötéves öccse, a szőke Kamill. Kezdhetjük Kamill-lal is: ötéves, és van egy hatéves nővére, a gesztenyebarna hajú Sári. Csakhogy Kamill nem tudja, milyen színű a gesztenye, mert vaknak született.

Milyen lehet vaknak lenni? Csukd be a szemed, vagy még jobb, ha bekötöd egy sállal! Most menj be a fürdőszobába, és moss kezet! Csak bele ne ess a mosógépbe! Nem vagy te piszkos zokni. Menj csak, megvárlak!
*
Nem volt könnyű, igaz? Kamill viszont így él. Nem tudja, hogy néz ki anya, apa, az egész világ. Boldogtalan emiatt? Dehogy! Tegnap például anya megkérte:

– Milka, teríts meg vacsorához!
Otthon mindenki Milkának hívja Kamillt. A Kamillkát rövidítik így. Kamill emlékezett, mi hol van a konyhában. Kivette a hűtőből a vajtartót, az uborkás és a sajtos tányért, a túrós és az olajbogyós tálkát. Kirakta mindet az asztalra, majd bement a szobájába.
Kisvártatva anya lépett a konyhába.
– Mit műveltél, Milka?! – sikoltott fel.
Az asztalon tányérok és tálkák sorakoztak, bennük… kutyakaja!

Talán még nem mondtam, hogy van a háznál egy kutya – Lali. Az ő eledele volt a tányérokon és a tálkákban. Kamill visszament a konyhába, de nem látta

Lali eledelét az asztalon. Hiszen vak. Úgyhogy amikor anya megkérdezte:
„Milka, mit műveltél?”, büszkén válaszolta:
– Finom vacsorát készítettem.
– Nem is tudtam, hogy Lali vendégeket hívott – felelte anya. – És hogy villával fognak enni.

Valakiből kibuggyant a nevetés az asztal alatt. Ki volt az? Lali nem, az biztos. Sári! Ő dugta el a vajtartót és a többit, és rakta ki az asztalra a tányérokat Lali kajájával. Sári ugyanis imád megtréfálni másokat. Kamill kitapogatta az asztalon lévő kutyaeledelt. Elhatározta, visszafizeti nővérének a kölcsönt.

A vacsora késett, mert Sárinak kutyák helyett most embereknek kellett megterítenie.

De nem haragudtak rá, utóvégre nincs semmi rossz az efféle tréfában. Vacsora közben Kamill egyszer csak fülelni kezdett. Anya, apa és Sári figyelmesen néztek rá. Tudták, hogy neki van a legjobb hallása a családban.

– Lali eszik valamit a szobádban – figyelmeztette a nővérét.
Sári nem izgatta magát.
– Legfeljebb a falat kaparássza. Nincs ott semmi ennivaló.
– És a süti?
– A kedvencem! A holnapi kirándulásra tettem félre!

Sári felpattant a helyéről. Fel is borította a széket. Berohant a szobájába. Körülnézett… A süti békésen hevert az asztalon. Lali pedig a padlón lévő tálból eszegette a szárazeledelt.
– Milka! Jól megijesztettél!
– Te kezdted!
És ez így megy mindig.

*

A néni jobban tudja

– Vasárnap eljön hozzánk ebédre Ilonka néni – közölte anya.

– Jaj, ne! – nyögte apa, Sári és Kamill. Még Lali is nagyot sóhajtott.

Vasárnap el is jött a néni Kázmér bácsival, aki folyton azt mondogatta: „Igazad van, Ilonkám.” Rém unalmas bácsi.

Kamill láttán a néni felkiáltott:
– Szegény sérült fiacskám! – és úgy megölelte, hogy Kamill fuldokolni kezdett. Így aztán nem tudta elmagyarázni, hogy nem sérült. Csak nem lát, és kész. Vajon mit csinálna a néni, ha fojtogatná, és azt mondaná neki: „Szegény kövér néni! Ne a székre ülj, mert összetörik alattad!”

De Ilonka néni tudta, hogy a szék halálos veszélyt jelent a számára. Ezért a kanapéra ült, Kamill mellé. A kanapé felnyögött, de bírta a súlyt. A néni pedig azt harsogta:

– Milkácska, majd én megetetlek a levessel!

– Igazad van, Ilonkám – mondta Kázmér bácsi. Letorkolta Kamillt, aki el akarta magyarázni, hogy egyedül is tud enni. Szó sem lehet róla! A néni Kamill szájába dugta a kanalat.

– Egyet a mama kedvéért! – mondta. Kamill felordított, mert a leves forró volt.

– Milka egyedül is tud enni – mondta anya. De a néni mintha megsüketült volna.

– Egyet a papa kedvéért! – landolt a második kanál forró leves Kamill szájában.

A fiú nem bírta tovább. Kiköpte a levest! Történetesen egyenesen Ilonka néni ruhájára.

– Aú! – ordított fel a néni.
– Igazad van, Ilonkám – mondta Kázmér bácsi.
– Leforrázott! – kiabálta a néni. – Tönkretette a ruhámat!

Kamill sajnálta, de mit csináljon? Nem nyalhatja le a levest a ruháról. A szülei elnézést kértek a nénitől, Sári titokban kuncogott, Kázmér bácsi pedig evett, és minden kanál levest gondosan megfújkált.

Ilonka néni kiment a fürdőszobába, hogy rendbe hozza magát. Amikor visszajött, megállt, mint akit villám sújtott. Kamill egyedül kanalazta a levest.

– Ez eszik! – kiáltotta.
– Különben éhen halna – magyarázta apa.
– De hát egyedül eszik! Még leforrázza magát!
– Még sosem forrázta le magát – állította anya.
– Hogyhogy?! – förmedt rá a néni. – Éppen most forrázott le ENGEM!
– Igazad van, Ilonkám – ismerte el teli szájjal Kázmér bácsi.
– Ne aggódj, Milka! – mondta anya, miután a vendégek elmentek. – Nem csináltál semmi rosszat. Éppen ellenkezőleg. Ilonka néni egyhamar nem fog meglátogatni minket.
– Pacsi, Milka! – kiáltotta vidáman Sári.

*

Támadás az úton

Vasárnap kirándulni ment az egész család. Anya az egyik biciklivel, apa a másikkal, Sári és Kamill pedig a harmadikkal. Az ilyen kétszemélyes biciklit tandemnek hívják.

Sári elöl ült, pedálozott és kormányozott. Kamill hátul ült, pedálozott, de nem kormányozott. A rögzített kormányon tartotta a kezét, és borzasztóan örült. Különösen, amikor Sári elrikkantotta magát:

– Milka, adj gázt! Megelőzzük anyáékat!

Erősebben nyomták a pedált. Anya és apa rögtön lemaradtak. Velük együtt Lali is, aki nem biciklizett, hanem mellettük loholt. Kár – lehet, hogy szívesebben pedálozott volna? De senki sem kérdezte a véleményét.

Sári és Kamill tehát lehagyták a szüleiket. Nem nagyon, hiszen rétek és

mezők között bringáztak, nem tudtak volna egyedül hazamenni.

– Trágyaszagot érzek – mondta Kamill.

– Pfuj! – felelte Sári, mert ő is érezte. Meg istálló- és disznóólszagot. – Biztos van itt egy farm!

Feltekertek egy dombra, és Sári megpillantott egy parasztházat. A réten

tehenek legelésztek. A gyerekek lefelé menet begyorsultak. Egyszer csak…

– Milka, egy nagy kutya fut felénk! – kiáltotta Sári. – Félek!
– Melyik oldalon?
– Azon – mutatta a kezével a nővére.
– Sári, én nem látok!
– A jobb oldalon!
– Fékezz!

Megállították a biciklit. Kamill leugrott a bal oldalra, és két kézzel megragadta a kormányt.

– A bicaj lesz a pajzsunk! Megvéd minket a kutyától!

Sári leszállt a bicikliről, és megállt mögötte, ahogy az öccse.

A kutya nekirontott a biciklinek. Gyors volt, mint a villám. Meg akarta harapni a gyerekeket, de nem érte el őket.

– Oldalról jön! – kiáltotta Sári. – Fordítsd el a bicajt!

Kamill tett egy lépést előre. A bicikli újra elválasztotta őket a kutyától.

A szüleik ekkor értek fel a dombra.

– Lali, fogd meg! – kiáltotta apa. És teljes erőből nyomta a pedált.

Lali repült, mint a nyílvessző. Mielőtt azonban elérte volna a gyerekeket, egy ember lépett elő a legelésző tehenek mögül. Odakiáltott valamit a kutyának, mire az behúzta a farkát, és elügetett a tehenek felé.

– Szép volt, Sári! – dicsérte meg apa. – Nagyszerű védekezést eszeltél ki.
– Nem én eszeltem ki, hanem Milka.
– Szép volt, Milka! Mindkettőtökre büszke vagyok. Jutalmul elviszlek titeket fagyizni. Csak előbb anya fejezze be a balhét.

Anya a másik kutya gazdája előtt állt, kiabált és hadonászott.
– Kár, hogy olyan messze van – morogta Sári. – Nem látom az arcát.
– Pont, mint én – állapította meg Kamill.
Sári nézte a rétet, a házat, az eget.
– Majdnem – mondta.

*

Gyorsabban, öcsi!

Aznap rengetegen érkeztek a tóhoz, hogy fürödjenek és napozzanak. Akárcsak Sári és Kamill a szüleikkel.

– Itt letelepszünk – dobta le a plédet a fűre apa.
– Milka, csúcs helyünk van! – örvendezett Sári. – Egy köpésre a tótól!
– Van stég? – kérdezte Kamill.
– Persze! Meg egy nagy vízi csúszda!
– Szuper! Vigyél oda!

A füves part mellett két srác rugdosott egy lasztit. Néhány gyerek a vízben fröcskölte egymást, a csúszda azonban üres volt.

– Itt a korlát – tette rá Kamill kezét apa. – A létrának tizenkét foka van. Sári, menj előre! Te fogsz fent segíteni Milkának. Kamill azonban egyedül is boldogult. Óvatosan felmászott a létra fokain, és vidám sikítással lecsúszott a vízbe. Aztán még egyszer. És újra.

– Szuper! – kiabálta.
Apa visszament a plédre. Amikor Kamill újból felmászott, megállt a csúszda alatt a két srác, akik időközben megunták a focit. Kilenc év körüliek lehettek.

Az egyik szőke, a másik vörös, szeplős.
– Gyorsabban, öcsi! – sürgette a szőke srác. – Csigát játszol?
– Te, ez vak! – vette észre a szeplős.
– Csússzál már, vakegér! – kiáltott rá a szőke srác.
– Csúszom – mondta Kamill. És lecsúszott a vízbe, ahol Sári várta.

A srácok felmásztak a csúszdára. Amikor lecsúsztak és futottak vissza a létrához, Kamill éppen felfele mászott.

– Te, ez nem ért a szóból – morogta a szeplős srác. – Mondd meg neki, hogy húzzon innen!
– Húzzál innen! – kiáltott rá a szőke. – Feltartod a forgalmat!
Kamill félúton megállt.
– Nem tudok gyorsabban mászni – magyarázta. – Nem látok semmit.
– Tényleg semmit? – kérdezte a szeplős srác. – A tavat se?
Kamill megrázta a fejét.
– Focizni sem tudsz?
– Hogy tudnék? Nem látom a labdát.
– Oké, öcsi – mondta a szőke srác. – Ne parázz, megvárunk!

Aztán Sári és Kamill leültek a pokrócra, amíg a szüleik elmentek kolbászt enni a kifőzdébe. Mire visszaértek, egyedül találták Sárit.

– Hol van Milka? – rémült meg anya.
– Ott – mutatta Sári. – A fiúkkal focizik.
A szülők csodálkozva néztek oda. A szőke srác éppen Kamillnak rúgta a labdát.
– Egy lépéssel előtted van! – kiáltotta.
– Passzolj! – kérte a szeplős srác. – Itt vagyok!

Kamill tett egy lépést előre. A lábával megtalálta a labdát. Elmosolyodott, és oda rúgta, ahonnan a szeplős srác hangja jött.

Fordította: Körner Gábor

Tomasz Małkowski: Kamill, aki a kezével lát
A könyv az Európai Unió támogatásával jelent meg.
Pagony Kiadó, Budapest, 2025
Illusztrációk: Joanna Rusinek
62 oldal, teljes bolti ár 3490 Ft