Számvetések | Vámos Miklós: Ki vinné haza

H. Móra Éva |

Számos olyan könyvet olvastam, filmet láttam, amely a holokauszt-áldozatok vagy -túlélők leszármazottainak feldolgozatlan traumáit igyekeznek valahogy mégis feldolgozni. Feldolgozatlan, hiszen a családokban rengeteg az elhallgatás, beszélgetés helyett az elfojtás. Így akár nemzedékeken át is öröklődhet, sőt sokszorozódhat a kétség, a bizonyosság hiányából adódó fájdalom, hiányérzet. Ezt nevezik transzgenerációs traumának (Lásd Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors).

Vámos Miklóssal is hasonló történt – mint a könyv utószavában s interjúkban is megvallja –: zsidó származásáról s apja felmenőinek teljes kiirtásáról csak felnőttkorában szerez tudomást. S amikor elhangzik a származást firtató mondat – Zsé szerint én zsidó vagyok –, apja szűkszavúan válaszol: Ami azt illeti, van is ebben valami, édes fiam! Mindezt 17-18 évesen éli át, ekkor zúdul rá s éri sokkhatásként a valóság, s indul el egy máig tartó folyamat. Kérdések, tépelődések s a felismerés: miért is nincsenek neki rokonai, felmenői. Egy író nyilvánvalóan írással próbálja gyógyítani lelki gyötrelmeit. Ilyen próbálkozás volt 1984-ben a Jaj című kisregény, amely most – két novellával együtt – újra megjelent a Karcsú Könyvek-sorozatban.

A bevezetőben említettem a téma irodalmi művekben megjelenő gyakoriságát. Igen, sok ilyen témájú könyvet olvashatunk, de ilyet nem!

Már olvasás közben kerestem a szót, mivel tudnám pontosan megjelölni a Jaj műfaját. Talán a groteszk a legalkalmasabb erre. Képtelen ötlettel indul a kisregény: a háromtagú kis család életébe egyszer csak betoppan egy nagynéni, akiről tudják, hogy odaveszett a vészkorszakban. A főhős családapa, Palikám egy percig sem csodálkozik – ez a komikum egyik alapja –, hanem kitörő örömmel fogadja a rokont; s ugyanilyen természetességgel viselkedik Vera, a feleség. Julcsi, a lányuk is örül: végre van rokonuk! Hamarosan újabb, majd még újabb és újabb hajdani áldozatok érkeznek élve és virulva (illetve mindenki abban az életkorában, amelyben hajdan megölték). Heten majd kilencen, aztán még többen lesznek. Palikám és Vera tárgyilagosan elemzik esténként a helyzetet. S lassan-lassan beúsznak a komikum mellé a tragikus elemek is; az olvasó nem tudja, sírjon-e vagy nevessen: „Nyilván csak a haláltáborosok jönnek vissza – vélte Palikám, amikor Verával a vacsorát készítették elő a konyhában. Vera könnyezett – hagymát szeletelt, csípte a szemét –, jó, de akkor Sanyi bácsi mit keres itt? őt az odaúton lőtték agyon!” Figyeltünk? Vera a hagyma miatt sír…

A kezdeti öröm aztán gondokkal lesz terhes: hivatalosan be kell jelenteni az új lakókat a tanácsnál, de persze nincs személyi igazolványuk; anyagilag nem bírják a nagyra duzzadt család élelmezését, s a férőhely is egyre szűkösebb a kis lakásban; az idősebbeken különböző betegségek lesznek úrrá, kórházban kell őket ápolni; s mindemellett Palikám is, Vera is képtelen ellátni munkahelyi feladatait, olyan sok az egyéb tennivaló. Magyarul: majd’ belerokkannak a mindennapok menedzselésébe. Palikám úgy gyűjt mindehhez erőt, hogy szégyenkezve gondol a rokonság átélt szenvedéseire: muszáj nekem is kibírni, ha ők azt kibírták! Mi ez ahhoz képest? Úgy érzi, valahogy vezekelnie kell, bűntudatot érez, hogy egyre nehezebben bírja. Közben a rokonság kedélyesen tölti az időt: kártyáznak, vitatkozgatnak, újabb rokonokat keresgélnek a telefonkönyvben. A kedélyességbe ágyazva drámai módon idéződnek fel a hajdani borzalmak, ezeket a legszenvtelenebb hangon emlegetik a bácsik és nénik, sőt egymást túllicitálva vitáznak azon, melyikük szenvedett többet.

• Olvass bele

A tragikomikum kettőssége fokozatosan teszi egyre feszültebbé a helyzetet. A hazatérők egyre többen lesznek, már az emeletes ágyak is kevésnek bizonyulnak, Vámos zseniális cselekményvezetése és stílusa nyomán mégis inkább burleszkbe illő jeleneteknek lehetünk tanúi. Ugyanakkor töredékekben egyre csak jönnek elő a szörnyűséges emlékek… Egy drámai ponton egy pofon is elcsattan. Az előzményeket ismerve hátborzongató az egyik hazatért vendég kérdése a készülő vacsorára vonatkozóan – az író külön bekezdésben, egy fejezet zárásaként idézi: „Mi az a bőrös virsli? – kérdezte Lux Elizabet gyanakodva.”

A végkifejlet maradjon a könyvbe zárva, inkább beszéljünk még a cselekmény hátteréről, a ’80-as évek magyar társadalmának bemutatásáról. Aki élt már akkor, mindez ismerős neki: a Lada, a Bajkál étterem, a nem működő telefonfülkék, a munkahelyi fehér köpeny plusz Sholl papucs-kombó, a bürokrácia, a körülményeskedően lassú ügyintézés, a korrupció, a kenőpénz. A legjellemzőbb talán mégis az a jelenet, amikor Verát leteremti a főnöke a gyakori késésért – ám előbb még végigjátssza a Commodore-64 számítógépén a játékát, Vera pedig türelmesen végigvárja.

Valahol nagyon súlyos ez a kisregény. Palikám önmarcangoló gondolataihoz társulva végig ott lappang a kérdés bennünk is: vétkesek vagyunk? Kell-e, meddig kell vezekelnünk? De hiszen nem mi tehetünk mindarról, ami a múltban történt! A múltbéli dolgokról nem. De arról igen, utat engedünk-e a múltbélihez nagyon hasonló jelenkori indulatoknak…

A kötet Múmiák címmel két novellát tartalmaz még, az író szavaival élve páros novellákat. Ezek lényege, hogy ugyanazt az eseményt más-más szemszögből mesélik el – Krúdy is írt már hasonlót. A Múmiák első darabja egy tízéves kisfiú szemével láttatja a történetet, egy titkos éjszakát a múzeumban, a múmiák között. Ezt jóval korábban írta Vámos, az írás párja pedig egy 58 éves férfi gondolatain átszűrve érkezik. (Egy nyilatkozatból tudjuk, megírásakor ő is épp ennyi idős volt.) Ebben az életszakaszban számvetést készít az ember, és önvizsgálatot tart; s a múmia szó itt metaforikus értelmet kap: az ő múmiáira gondol, elhunyt szüleire, akik lassú haláluk előtt szintén elszürkült múmiákká váltak. Kórházban haltak meg, nem vitte őket haza – ki vinné haza a múmiákat? (Lásd a kötetcímet, ami valahogy visszautal a kisregényre is.) Látogatni is vonakodva látogatta őket. Vajon majd az ő gyerekei is ilyen közönnyel, távolságtartóan kezelik az ő múmiává válását?

Több rétegű, gondolatgazdag, sok-sok kérdés megfogalmazására késztető könyvet kaptunk Vámos Miklóstól.

Vámos Miklós: Ki vinné haza
Athenaeum Kiadó, Budapest, 2024
Karcsú Könyvek sorozat
160 oldal, teljes bolti ár 4499 Ft,
online ár a lira.hu-n 4004 Ft,
e-könyv változat 3199 Ft
ISBN 978 963 543 3940 (papír)
ISBN 978 963 543 4121 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Akiket megöltek a vészkorszakban, azoknak leszármazottjaik sincsenek, tehát nemcsak a nagynénik, nagybácsik hiányoznak a családi láncolatból, hanem az unokahúgok és -nővérek, az unokaöcsök és -bátyok is, szóval, gyakorlatilag mindenki, akivel távolabbi rokonként – kortársként? – tarthatnám a kapcsolatot. A Jaj az égető hiány első földolgozási – talán elfogadási? –kísérlete volt. A Múmiák egy másik megközelítés.