Tűrhetetlen tolerancia? | Sausic Attila: Félhold Németországban

Pál Attila |

„Ha Rómában vagy, élj úgy, mint a rómaiak” – szól a latin szállóige, ám úgy tetszik, hogy ezt az Európában élők is inkább csak másoktól várják el, mint betartják. Elvárjuk ugyanis, hogy aki kontinensünkön keres megélhetést, jobb életet, az alkalmazkodjon a befogadó ország törvényeihez, és amennyire lehetséges, a szokásaihoz is. (Nem mintha az európaiak évszázadokon át tekintettel lettek volna a számukra új világban – Amerikától Afrikán át Kelet-Ázsiáig és Óceániáig – az ott élők hagyományaira, kultúrájára, törvényeire, sőt puszta létére…)

Mióta ember él a Földön, folyton vándorol jobb életkörülmények után kutatva. De mindig többre vágyik, ezért egyre újabb területek meghódítására indul hogy javait és hatalmát tovább halmozza, akár más emberek, más népek, országok rovására. Ma már a világűrnél járunk… Végül is, mint tudjuk, a történelem a háborúk története. Legfeljebb a fegyverek, a hadi stratégiák változnak, de az okok és motivációk nem.

Az idegenek, bárhova mennek, viszik magukkal új lakhelyükre (mert új hazájuknak csak kevesen vallják) a befogadó (eltűrő?) lakosság számára idegen szokásaikat, kultúrájukat és vallásukat. Ez pedig ezernyi konfliktus forrása. Tehát a kérdés, hogy az újonnan érkezők mennyire hajlandók alkalmazkodni; tiszteletben tartani a helyiek törvényeit, szokásait, kultúráját és hitét.

Az európaiak eluralkodását – Amerikában és jelentős részben Afrikában –leszámítva alig akad példa arra, hogy egy idegen (más bőrszínű, más vallású, merőben más kultúrájú) embercsoport akár néhány évszázadra is megvesse lábát egy másik földrészen. A 20. század utolsó évtizedeitől kezdve megállíthatatlannak tűnő migránshullám indult el Európa felé – és ez a folyamat a 2010-es években gyorsult fel drámaian – főként Észak-Afrikából és a Közép-Keletről. Ma már milliós nagyságrendű e bevándorlók tömege, és már csupán a létfenntartásuk is egyre nagyobb társadalmi-politikai és gazdasági gondokkal jár.

Az afrikai és közép-keleti migránsok beözönlése a legsúlyosabb gondot alighanem a német társadalom számára okozza, amely nem volt felkészülve erre. A problémák forrása pedig a hagyományait, szokásait és nem utolsósorban javait, megszokott életszínvonalát, életmódját féltő keresztény és a jobbára nincstelenül érkező, kevéssé képzett és az alkalmazkodásra még kevésbé hajló muszlim népesség kényszerű együttélése. Az egyik legnagyobb félelem, hogy a muszlimok idővel ráerőltetik a maguk középkorból örökölt, európai szemmel túlhaladott nézeteit például homoszexualitásról, de még inkább a férfi-nő viszonyról, a nők egyenjogúságáról/alávetettségéről stb. Végig érződik, hogy az ellentét kibékíthetetlennek tűnik az európai tolerancia és a muszlimok egy csoportjának intoleranciája között, hiszen még a legkonzervatívabb keresztény nézetek is túl liberálisok, tehát elfogadhatatlanok egy hithű iszlám hitű számára.

Az 1983 óta Berlinben élő Sausic Attila tudományos alapossággal (lásd a kilenc oldalra rúgó irodalomjegyzéket) járta körül a muszlim bevándorlók beözönlésének, be (nem) illeszkedésének, a (nem) békés együttélés jelenének és kilátásainak kérdéseit.

• Olvass bele!

Alaposan megvizsgálta számos oldalról a témát: ízelítőt kapunk az iszlám kultúra hagyományaiból és jelenéből. Hiszen a hívők számára kizárólag a Korán írja elő a viselkedés szabályait, és megtapasztalhatjuk, hogy ezt miként „fordítják le” a maguk számára a vallás mai követői. Szól a muszlimok és zsidók évezredes ellentétekkel terhes – és európai politikai hatásoktól sem mentes – viszonyáról. Beszámol a konfliktusokról, amelyek az európai keresztény és nem vallásos életmód és az iszlám követelményei között feszülnek, különösen, ha kategorikusan kívánják érvényesíteni a „hozott” szokásokat. Sausic esettanulmányokon mutatja és tárgyalja az integráció vagy legalább a békés együttélés lehetőségeit, és persze ennek társadalmi-kulturális, valamint politikai akadályait.

A könyv alcíme azt ígéri, hogy az iszlámról és a muszlimokról fog beszélni, vagyis vallásról és hívőkről – de témája valójában korunk Európájának (egyik) legégetőbb kérdése. Egészen pontosan az, hogy mit kezdjünk a Közép-Keletről és Afrika északi feléből tömegesen érkező politikai menekültekkel és más okból bevándorlókkal? Mit kezdjünk a saját kulturális, vallási és társadalmi hagyományaikhoz körömszakadtáig ragaszkodó, így a „befogadó” ország és társadalom hagyományait, szokásait, szabályait csak kevéssé tisztelő és betartó, mind nagyobb és egyre növekvő tömeggel?

Sausic Attila: Félhold Németországban
Kocsis Kiadó, Budapest, 2023
280 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
online ár a bookline.hu-n 3392 Ft
ISBN 978 615 637 2697

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Nyugat-Európában két pólus között zajlik az iszlámról és a muszlim kisebbségről folyó vita. Az egyik úgy véli, hogy „annak számára, aki ragaszkodik a toleranciához, nem érhet véget a türelem, ha valaki más nem akar toleráns lenni” (Thomas Steinfeld). A másik szerint „olyan emberekkel és kultúrákkal szemben, amelyeket áthatott felsőbbrendűségük tudata, a tolerancia útmutató az öngyilkossághoz” (Henryk M. Broder). A könyv a tárgyszerű beszéd keskeny mezsgyéjét keresi a problémák elkenése vagy tagadása és az ellenségesség, sőt gyűlölködés között.
Léteznek értékek, amelyekből nem engedhet egy liberális társadalom; közéjük tartozik a női egyenjogúság elismerése, a véleményszabadság biztosítása, továbbá az antiszemitizmus és a homofóbia elutasítása. A muszlimok körében ezek jóval kevésbé találnak elismerésre, mint a többségi társadalomban, de mégsem megengedhető az általánosítás e kisebbség egészére nézve.
Mit mond ezekről a Korán és az iszlám hagyomány? Miként alakul a muszlimok bevándorlása és beilleszkedése a nyugati társadalomba? Miért jelképezi a fejkendő a nők alárendeltségét? Mi történt Kölnben 2015 szilveszterén? Mit jelent ma a muszlimok zsidóellenessége? Hogyan fest a homoszexualitás muszlim nézőpontból? Szabad-e kritizálni, sőt csúfolni a az iszlámot és annak prófétáját?
A muszlimok olyan mértékben különülnek el a többségi társadalomtól, amilyen mértékben másnak tartják magukat, és amennyire másokként kezelik őket. Integrációjuk nem alaptalan remény, szegregációjuk viszont tagadhatatlan tény.