Ború, variációkkal | Kovács Bálint: Lehetne, hogy csak aludjunk?

H. Móra Éva |

Elszürkült életek, magány, kiútkeresés, bizarr vagy torz megoldások – talán ez a közös Kovács Bálint novelláiban. A szerző újságíró, színikritikus, először mutatkozik be szépíróként ezzel a kötettel. Huszonkét novella kapott helyet benne, s bizony nem a derű jellemzi ezeket az írásokat. Mintha ugyanannak az alaptémának különböző variációit olvasnánk, a frusztráció hasonló, a környezet s a kiváltó okok különböznek.

„minden a legkevésbé rendben” – állítja a mottó. S valóban, minden novella egy-egy árnyalata ennek a nem-rendben-levésnek. Gyakran találkozunk a háttérbe szorított céges alkalmazott figurájával, akit a kollégák kiközösítenek vagy csak nem vesznek észre, a főnök nem ismer el. A címadó darab főhőse is ilyen. Magányát fura módon, egy macskával teszi elviselhetővé, aki szeretettel várja otthon, s alváskor a mellkasán alszik összegömbölyödve. Az állat halála után aztán félszegen a nőknél próbálkozik, s addig keres, amíg az egyikben megtalálja a macskapótlékot. Ez a kiút, ez hoz megnyugvást (Mellkas). Fel-felbukkan az anyával való mérgezett kapcsolat motívuma (Füstíz). Nem, ő soha nem lesz ilyen szörnyanya, mint az övé volt vele. Ám ördögi a kör: minél görcsösebben akar megfelelni feleségként és anyaként, annál több a kudarc. A kudarckerülés központi kérdés lesz az életében, s szép lassan felőrlődik. „…egyre többet vállal, hogy a férje és a gyereke mindent megkapjon, […] akkor egyre kevesebbet tölt otthon ő is, és amíg azt gondolja, hogy a gyereke boldogságáért dolgozik, addig a gyereknek semmi más nem kéne, pont csak az, hogy ő ott legyen.” Ebben a történetben gyomorfekélybe torkollik az állandó ideges feszültség, a bűntudat még a gyereksírás miatt is, ami a férjből sötét indulatokat vált ki.

A megfelelni akarás egészen másféleképpen témája a Rabság című novellának. Különös írás ez. Homályban marad, mivel egyáltalán nem lényeges, hogy kik, hogyan és mikor ejtették foglyul a főhősnőt – akinek női mivoltára is csak a közepe felé derül fény –, a lényeges az, hogy egyáltalán nem hoz felszabadultságot a kiszabadulás. Hiányzik valami, ami a fogságban megvolt. A nyugalom. Hogy csak magának élhetett addig a néhány napig, hogy nem kellett aggódnia, vajon jól teljesíti-e hétköznapi feladatait.

Ismét a „zsarnoki, elviselhetetlen, hisztérikus” anya a lelki krízis okozója a Kórház című írásban. Ez az anya egyetlenegyszer fogta meg olyan gyöngéden a fia kezét, ahogy azóta sosem: egy súlyos műtét után. Ez az intimitás hiányzik neki azóta is, s ezt az intimitást kapja vissza egy pillanatra egyetlen ölelésben.

• Olvass bele!

A Csak miatta: ez is anya-emléket idéz fel. Egy nyaralás, egy gyerek gumijátékát elviszi a víz, Stephen visszaszerzi neki, mihelyt meglátja a rémületet a játékát vesztett kislány szemében. Az a rémület az ő hajdani rémülete volt. Csakhogy a kislánynak azonnal visszaáll a lelki békéje, mihelyt újra magához ölelheti unikornisát, de az édesanyja egyébként se csinálna ügyet az elvesztéséből. „Az a lényeg, hogy neked ne legyen bajod, matracból meg bármikor lehet venni másikat.” Nem úgy az ő anyja annak idején, őt megbélyegezték egy ilyen dolog miatt, bizalomvesztés járt érte. Mindezt finom jelekből, utalásokból tudjuk meg, a férfi izomfeszüléséből, gyors reakciójából, ahogy látja távolodni a gyerek gumimatracát, s a kicsorduló férfikönnyekből. (Az már csak ráadás, hogy ennek a történetnek a főhőse is elismerésre, előléptetésre vár a munkahelyén.) És anya-történet a Tudom is. Az önmarcangoló, boldogtalan nő önmagát okolja anyja hajdani haláláért: ő nem kell senkinek, az anyjának se kellett, inkább meghalt az anyja, s ez a senkinek se kellés folytatódik párkapcsolataiban is. Anyja haldoklása hat hétig tartott, ez a bűvös szám adja kapcsolatainak periodikáját is. Hat hét, és nem tovább.

Valami tudatalattiban nyugvó, prenatális élmény lehet a kulcsa a Helyrehozod című novellának. A lány álmai Párizsába kerül ösztöndíjasként, de valahogy zaklatottan járja be a helyszíneket, s a kollégiumi ágy helyett a szekrényben, magzati pózban alszik. Mielőtt újra megszületne, mielőtt megtelik a tüdeje levegővel, s felsír, felszínesen cseveg az anyjával telefonon…

A legbizarrabb, legszövevényesebb történet az Ablak című – bevallom, többszöri olvasásra se állíthatom, hogy minden részlete eljutott hozzám –, itt is megjelenik, bár csak sejtetésszerűen, ami a nyitó novellában egyértelmű: az azonos neműek vonzalma. A Hús címűben a társadalom s a család előli bujdosás kényszere miatt szakad meg a kapcsolat, itt pedig valamiféle túlvilági megoldás kínálkozik egyetlenként, amit végül a teljes megsemmisülés, a természetben való feloldódás követ. Érdemes még szót ejteni a Mérgezés főhőséről, aki úgy vergődik a sátrában, mint a talált madár a dobozában – ennek a történetnek nyitott a vége, egyáltalán nem zárja le az író. Utópia A másik ember: ennek hőse még az apokalipszist megélve sem tud szabadulni szorongásaitól.

Talán banálisnak tűnnek ezek a problémák így, egymás után felsorolva. Ám Kovács Bálint drámába sűríti mindet, s ezt sem akárhogy teszi. Úgy érzi az olvasó, mintha „mi lenne, ha…?”-játékot játszana, nincsenek törvényszerűségek, szükségszerűségek. Annál inkább van finom, aprólékos lélekrajz, hiteles leírása a belső vívódásoknak, tépelődéseknek.

Kovács Bálint most első regényét írja. Várjuk!

Kovács Bálint: Lehetne, hogy csak aludjunk?
Kalligram Kiadó, Budapest, 2021
272 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
online ár a bookline.hu-n 3392 Ft,
e-könyv változat 3000 Ft
ISBN 978 963 468 2417  (papír)
ISBN 978 963 468 2745 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Kovács Bálint első kötete biztos kezű prózaíróra vall. Szereplőit látjuk és halljuk, a novellák atmoszférája belénk vésődik és elkísér minket. A mondatok természetes közvetlensége olyan elevenséget kölcsönöz a történeteknek, mintha a szemünk előtt alakulna mindegyik, mégis érezzük, hogy gondosan komponált szövegekkel van dolgunk.
A Lehetne, hogy csak aludjunk? című kötet novellái lírai lassításokban és precíz megfigyelésekben gazdag lenyomatai annak, ahogyan élünk. Egyszerre zaklatódunk fel és mosolygunk önmagunkon, vagy ismerjük fel a saját idegenségünket és esendőségünket egy-egy történetben. A novellák gyengéd, mégis kíméletlen pillanatfelvételek a magányról, az egyedülléttől való félelemről, a mindennapi szorongásainkról, az elalvás előtt a fülünkbe lihegő hibáinkról. Ám ellenpontozásul ott van az emberi szolidaritás, a minden széttartás mögött felsejlő összetartozás vágya. „Ami a tied, azt őrizd”, mondja az egyik novella, ha az csak egy érintés, egy kéz súlyának az emléke vagy egy halkuló szuszogás, akkor is – ami a tied, azt őrizd.