»Szerencsére a jóistennek is remek a humorérzéke« | Gallagher Fenwick: Zelenszkij és a vérző Ukrajna

Fazekas Erzsébet |

A roppant izgalmas tartalmat ígérő könyv címe franciául: L’Ukraine dans le sang, ami ennyit tesz: Ukrajna vérben. Nem tetszik a fordító megoldása, „A véráztatta Ukrajna” pontosabban ragadná meg a lényeget.

„Egy ember életét elmondani éppen akkor, amikor az illető a saját létezésének legnagyszerűbb fejezeteit veti papírra – van ebben valami képtelenség” – olvasom a szerző, Gallagher Fenwick bevezető gondolatainak élén. Tehát ő csaknem képtelenségnek tartja saját vállalkozását. Okát is kifejti: a jelen történéseit nem lehet a múlt visszaidézése nélkül nyomon követni.

Bizonyára igaz, de én most hanyagolnám a történelmet, a támadó és a megtámadott ország közötti viszony múltját, annak terheit, és arra igyekszem koncentrálni, amire olvasás közben figyeltem. Arra, hogy a politikai semmiből, a színpadi poénok, gegek világából miként emelkedik ki egy „kisember” – és növekszik történelmi léptékben mérve is óriássá.

Gallagher Fenwick vállalkozását, az elnök hátterének: múltjának, jelenének bemutatását semmiképpen nem tartom képtelenségnek. Az említett mondat azonban fogalmazási (vagy fordítói) tévesztés. Zelenszkij ugyanis nem vet papírra semmit. Viszont létezésével, politikai megnyilvánulásaival és döntéseivel, de legfőképpen is a szülőföldjén maradásával – képletesen szólva – írja saját történetét. Mindeközben pedig alakítja napjaink eseményeit, s Európa történelmébe egyre vastagabb betűvel jegyzi be országa nevét és szerepét. Ez teremti meg a nimbuszát. A szerző a továbbiakban izgalmasan, olvasmányosan ismerteti az említettek folyamatát és a részleteket – előrebocsátom: lebilincselően, rengeteg tanulságot felsorakoztatva. Ami Zelenszkijnek a beiktatását követő intézkedéseit illeti – az országos úthálózat megújítsa, a teljes digitalizáció, a képviselők mentelmi jogának felfüggesztése stb. – követendő példának ajánlható a magyar kormányzat élén álló politikusnak.

Friss, néhány hónappal ezelőtt készített interjúk szövege gazdagítja az amúgy is igen érdekes, sodró lendületű, az olvasó elé történészeket megszégyenítő gondossággal tárt tudnivalókat. Szinte minden oldal alján lábjegyzetben sorakoznak a források, ha az érdeklődő még további adatokra is kíváncsi lenne. Lenyűgöző aprólékossággal szolgálja ki a búvárkodó kedvű olvasóját Fenwick, a France 24 tévécsatorna angol nyelvű szerkesztőségének volt vezetője. Kiváló ismerője a térségnek és a témának, mégis, már az első oldalon meghökkent, amikor ezt írja: „…attól, ahogyan Ukrajnát látja, attól, hogy milyen viszonyban áll másokkal, magával a viszállyal és a tartománnyal, amelyben a konfliktus fellángolt…” Nem értem, mire gondolt a szerző. Jobb híján magamtól kérdezem: mi az, hogy viszály? Hiszen háború folyik. Mi az, hogy tartomány? amikor Zelenszkij országában zajlanak a véres harcok, a háború, és nem fellángoló konfliktusról van szó! Lássuk, mit ígér a folytatás…

Próbálok megbarátkozni a szerző megfogalmazásával: „…az időszerűség készteti az embert arra, hogy folyton visszanyúljon a múltba olyan tények, részletek és ismétlődések után, amelyek mintegy megerősítik az adott személy körvonalait.” De nem megy, sőt tovább bosszankodom, hogy ugyan mi baj lehet Zelenszkij körvonalaival? És ha nem az elnökről és napjaink Ukrajnájáról szólna ez a könyv (ahogy a cím ígérte), a következő mondatnál (itt: „olyasmit próbálnánk megragadni, ami majd csak a jövőben fog bekövetkezni”) tán örökre félretenném. De lehet, hogy nekem a fordítóval, az ő fogalmazásának hibáival van bajom? Félretéve tehát a szövegelemzés lelki terhét, elragadnak a Zelenszkijre vonatkozó tények. Hol élt, milyen iskolába járt, mi volt kedvenc elfoglaltsága, hogy talált rá a stand-up humorra, a színészmesterségre. Hogyan fejlődött és hogyan válhatott azzá a politikában, amivé lett. Nemcsak európai, de határozottan világpolitikai jelentőségű karakterré válva.

„Zseniális kommunikátor – előbb saját országa népére van hatással, majd meghódít sok szívet és agyat jóval saját hazája határain túl is” – olvasom, majd  a szöveg így folytatódik – „fokozza az ellenállást a hatalmas méretű agresszorral szemben” – Hatalmas méretű? Nem elég a hatalmas? (Vajon miért nem vagyok képes felhagyni a hibavadászattal?) Mennyivel mond többet az, hogy hatalmas méretű? Hagyjuk. És olvassuk újra Zelenszkijnek az elnöki beiktatásán mondott szavait: „Nem akarom, hogy fényképem ki legyen akasztva az irodátok falára. Az elnök nem ikon, nem bálvány… a gyerekeitek fotóját rakjátok oda, és nézzetek rájuk, valahányszor döntést hoztok.”

Zelenszkij munkatársai arról beszélnek, hogy korábban a nulláról épített fel egy ’nevetés-birodalmat’. Hamar lett népszerű színész, ő maga írta szatirikus monológjait, meg az Esti negyed című sorozat és A bevetés ligája forgatókönyvét. „Volodimir Zelenszkij karizmatikus, kiváló erkölcsi érzékkel reagál mindenre, érti az emberi magatartás logikáját – mondja róla Irina Pobedonoszceva, a Kvartal 95 produkciós cég pr csapatának tagja. – Szerencsére a jóistennek is remek a humorérzéke.”

Ahogy haladok előre a vérző Ukrajna megismerésében, úgy derülnek ki, szinte véletlenszerűen, fontos dolgok az elnökről – például hogy bunkerben él. Ott mondja az őt felkereső újságíróknak, nem ő ’ikonikus’, hanem Ukrajna ikonikus. (Ezt a szót is lehetett volna másképp fordítani – például nagyszerű, kiemelkedő, kimagasló.)

• Olvass bele!

Az elnök 2022. február 24-én, pár óra alatt vált hadvezérré – írják, mondják róla sokan. (A könyv ezt a dátumot említi az orosz megszállás első napjaként – pedig az oroszok már nyolc éve, Krím elcsatolása óta megszállók az országban.) E nap a különleges hadműveletnek nevezett háború első napja volt. És most a könyv végére ugrom, ahol egy francia újságíró elmondja, szerinte miért pontatlan a Zelenszkij hadvezérré vál(toz)ásról szóló megfogalmazás. Marc de Chalvron (a France2 harctéri tudósítója) hosszabb beszélgetést folytatott vele. Az orosz támadást követő időszakban több hetet Ukrajnában töltő francia újságírót krimibe illő módon juttatták el egy elnöki sajtótájékoztatóra, ahol Zelenszkij egy órán át beszélt. „Hadvezérnek volt öltözve, de látszott, nem ilyen a természete. Üzenete politikai jellegű volt. A nagyvilághoz fordult segítségért. Nem fogalmaz pontosan, aki azt állítja róla, hogy átváltozott hadvezérré. Úgy kell működnie, de úgy, hogy közben ne vesszen el a politikai üzenet. Nem tölti el gyűlölet, harag, továbbra is észszerűen gondolkodik, folyamatosan kezet nyújt Putyinnak. Remek a kommunikációja, nem akadálya az őszinte beszédnek. Tehetséges, őszintén alakítja saját figuráját. És ez hat. Nem beszél mellé.” A francia riporter két kérdést tett fel neki, s az elnök, a szemébe nézve úgy válaszolt, mintha csak ketten lennének a helyszínen. „Olyan ember, aki egyszerűen beszippantja azt, aki ott áll előtte. Aztán bekapcsol a robotpilóta. Rájössz, hogy a földkerekség legveszélyeztetettebb emberével állsz szemben. Ez működik, és ő ezt pontosan tudja.” Marc de Chalvron megkérdezte, mennyire változtatta meg őt személyében a háború. Zelenszkij kicsit kitérően válaszolt. Elmondta, főleg az szerez neki örömöt, hogy másoknak használ azzal, amit csinál. Érzi maga körül az elvárásokat, s mindez igazán a kedvére van. (Fenwick az interjút 2022. április 22-én készítette a francia újságíró kollégával.)

Ismételjünk még néhány fontos gondolatot: Zelenszkij valóban saját történetének és Ukrajna jelenkori történelmének egyik legfontosabb fejezetét „írja”, pontosabban teremti meg napjainkban. Sok szakértő mondja már most, bármi legyen is a végeredmény, bármilyen hibákat követne el, amiket majd amatőrségének számlájára fognak írni, „a színésznek ezúttal is sikerült kitalálnia önmagát” és szerepét jól alakítja! Akik példaadónak tartják, meghatottan figyelik, hogy farkasszemet néz saját halálának lehetőségével – a nap minden percében. És nem színházépületben, hanem az élet színpadán. A megszálló hatalom őt ugyanis az „első számú ellenségének tekinti”. Ő mégis azt választotta, hogy marad, nem menekül el. Amikor amerikai titkosszolgálatok értesülésére hivatkozva arra figyelmeztették, ne utazzon el Münchenbe egy európai konferenciára, majd arra, hogy ne utazzon haza, mert napokon belül orosz csapatok támadják meg az országot, így válaszolt: „A csata itt folyik, és nekem lőszerre van szükségem, nem pedig taxira.”

„A politikában a körülmények embereket emelnek föl, vagy tipornak el. Békeidőben Zelenszkij keményen bírált, inkább népszerűtlen, mint népszerű figura volt, aki nem tudta beváltani az általa keltett reményeket, aki nem volt képes semmit se megoldani Moszkvával, a Donyec-medence ügyében sem. De a háború következtében kivételesen sikeres átalakuláson ment át, olyan emberré vált, aki – bármiféle pózolás és nagyzolás nélkül, sok humorral és a kommunikáció eszközének fantasztikus ügyes használatával – meg tudja jeleníteni hazája népét és az ellenállás eszméjét” – írta róla Pjotr Szmolar újságíró. Ezt bizonyítja, hogy az elnök népszerűségi indexe 2021 decembere óta háromszorosára nőtt. Az orosz invázió kezdete után három nappal országos közvélemény-kutatást tartottak. „Az ukránok 91%-a támogatja Zelenszkij elnök intézkedéseit. Nyugaton 90% felett, keleten, délen, több mint 80%. A hadsereg nyolc éve a szétesés szélére jutott, most pedig az egész nép bizalmát élvezi. A megkérdezettek 70%-a gondolja, hiszi, hogy Ukrajna képes lesz visszaverni az orosz megszállók támadását, szemben azzal a 16%-kal, akik ebben nem biztosak. A fegyveres erőkbe vetett bizalom: 75-78% (az ország nyugati részein, a középső régióban), de még délen és keleten, is 64-66%.”

A háború előtt az elnök sokat hibázott, például akkor is, amikor a „találomra” kiválasztott fiatal képviselők „tiszta tekintete” helyettesítette szemében a hozzáértést. De a konfliktus kirobbanása óta megváltozott, a nép oldalán áll. „Bizonyos értelemben a háború erősebbé tette az országot” – idézem Volodimir Dubovik politológus (a nemzetközi kapcsolatok professzora Odesszában) véleményét, aki még hozzáteszi – „szükségünk lesz egy nemzetközi Marshall-tervre. De Európa láthatja, mi vagyunk az ütközőzóna Oroszország felé. Szüksége van ránk.”

Hosszan sorolhatnám még, hogy olvashatunk e könyvben a propagandáról, a kommunikációról, az oligarchákról, a korrupcióról, az ellenük való harcról, a miniszterelnök célkitűzéseiről, az ország rendbetételéről – de nem folytatom. Szükséges azonban megjegyeznem: nagyon tanulságos a lista. Mert a hazai körülmények között is feltétlenül követendő megoldásokról van szó. Inkább arra biztatom az olvasót, tanulmányozza át alaposan ezt a könyvet. Nem véletlenül kapott erőteljes, katona-zöld tónusú címlapot. Nagyon fontos dolgokat fog megtudni az emberi minőségről is. Pontosabban egyes (bizonyos) emberek értékeiről, amiket az élet kegyetlen körülményei között is sokan meg tudnak őrizni. Sokakról nem mondható el, hogy jellemzőik között jelen lenne a humánum. Egész tömegekről. Andrij Jermak (anyja orosz, apja ukrán) ezt így fogalmazta meg: „amikor egymáshoz nagyon közel álló emberek kezdenek háborút viselni egymás ellen, az háromszor olyan durva szokott lenni, mint amikor idegenek.”

Gallagher Fenwick: Zelenszkij és a vérző Ukrajna
Fordította: Fáber András
Corvina Kiadó, Budapest, 2022
240 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3192 Ft,
e-könyv változat 2799 Ft
ISBN 978 963 136 8581 (papír)
ISBN 978 963 136 8710 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Ha valaki arra vállalkozik, hogy elmondja Volodimir Zelenszkij történetét, akkor azt csak úgy teheti meg, hogy egyúttal Ukrajna történetét is elmeséli. Csak így lehet ugyanis leírni annak az embernek a lelkesítő történetét, aki – kommunikációs tehetsége révén – a bohócgúnyát levetve hirtelen az elnöki székben találta magát, hogy hamarosan hadvezérként is megállja a helyét. 2022. február 24-én, az orosz megszállás első napján Volodimir Zelenszkij belépett a nagybetűs Történelembe, hogy eljátssza élete legnagyobb szerepét: Charlie Chaplin egy csapásra átváltozott, Churchill lett belőle.
Ha ezt meg akarjuk érteni, akkor el kell mennünk Krivij Rihbe, ebbe a délnyugat-ukrajnai iparvárosba, ahol felcseperedett, és meg kell kérdeznünk annak az iskolának az egykori igazgatónőjét, ahová járt, régi barátait és munkatársait, akikkel együtt dolgozott a Kvartal 95 nevű produkciós irodájában, akárcsak parlamenti pártjának képviselőit, persze az ellenzékieket is, aztán politológusokat, történészeket, kutatókat és újságírókat.