Nicola May: Apró bolt az öböl partján (részlet)

Rosa gyomrában pillangók verdestek, ahogy a vonat beért a Cockleberry Bay állomásra. Virsli jóformán az egész utat átaludta, de most izgatottan nyüszített.

A lány olyan gyorsan ugrott le a vonatról, ahogy csak a nehéz bőrönddel és fekete zsákkal megpakolva tudott, és szinte ő is érezte a megkönnyebbülést, ahogy a tacskó tüstént felemelte rövid lábát, hogy megjelölje egy kávéárus bódéjának a sarkát.

– Hé! – a vörös szakállú fickó a bódéban nem volt elragadtatva. Rosa leginkább egy sovány vikinghez tudta volna hasonlítani.

– Te jó ég, nagyon sajnálom – mondta rögtön. – Ki kellett volna szállnom Exeternél, de nem voltam biztos benne, hogy időben vissza is jutunk. Hadd vegyek egy üveg vizet, lemosom.

A férfi végigmérte az előtte álló zilált idegent. Barna fürtök göndörödtek az élénkkék bojtos sapka alól, szépen keretezve a kicsi, kerek arcot. A sötét, testhezálló farmer jobb napokat is látott Nike edzőcipővel párosult. A lány bal orcáján egy apró, villámra emlékeztető heg éktelenkedett. És bár nem viselt egy csepp sminket sem, természetesen csinos jelenség volt, határozott magában a férfi.

Elmosolyodott.
– Ezek szerint messziről jössz?
– Igen, Londonból.
– Csak nem karácsonyi rokonlátogatás?
A fenébe – gondolta Rosa. Abban reménykedett, hogy talán élvezheti az új város kínálta névtelenséget.
– Pontosan, sietek is. Meg tudnád mondani, hogy merre van a taxiállomás?
A szakállas ember felnevetett, felfedve hiányos fogsorát.
– Taxiállomás? Meg tudom adni Ralph Weeks számát. Itt él az öbölben, errefelé ő szokott fuvarozni. De nem tudom, hogy mennyire lesz szabad, mivel a szerda elég forgalmas nap neki, ilyenkor ugyanis nem jár busz Ulchesterbe. Egyébként Seb vagyok – nyújtotta kesztyűs kezét.
– Én Rosa vagyok, ő pedig Virsli.
Seb jóízűt nevetett.
– Virsli… Virsli, a tacsi? Jópofa!
– Hát, tényleg különleges kutyus, mivel ő az egyetlen lopott virsli, ami nem romlik meg.
– Ez így még viccesebb. Várj, hadd csörgessem meg Ralphot neked, megvan a száma. Szóval azt mondod, loptad Virslit?
– Hosszú történet, de nehogy rám hívd a rendőröket. Vagy itt olyanok sincsenek?
– Gyorsan tanulsz, Rosa – A füléhez emelte a telefont. – Nem veszi fel. Figyelj, én megfagyok, és már amúgy is be akartam zárni. Esetleg elvigyelek kocsival?
Már négy óra volt és sötétedett, és mivel Rosa is fázott és fáradt volt, beleegyezett.
– Ha ki tudnál tenni a Hajó Fogadónál, az nagyszerű lenne.
Amikor az utasok és a csomagok már biztonságban a fedélzeten voltak, Seb túlkiabálta öreg fehér furgonjának nyilvánvalóan lyukas kipufogóját:
– Attól tartok, nem egy limuzin, de segít eljutni A-ból B-be.
Rosa erősen fogta a kutya apró testét, miközben Virsli kinézett a sötétbe, hogy lássa, mi történik.
– Szóval akkor itt közvilágítás sincs?
Seb nevetett.
– Ja, itt egy zseblámpa mindenképp hasznára válik az embernek. Én már ismerem az összes törött kőlapot meg kátyút. Viszont a karácsonyi fények terén nagyon igyekszik a városi tanács, mindjárt oda is érünk hozzájuk.

Ahogy egy keskeny utcán haladtak át, Rosa próbálta megállapítani, hogy hol lehet a Sarki Bolt, de a cím a táskájában volt, és nem akarta Seb tudomására hozni, hogy keres valamit. Ez csak rá tartozott, és nem is akart ezen változtatni – legalábbis egyelőre.

Egy másik szűk utcába befordulva felélénkült, amikor mókás ajándékboltokat, pékséget és húsboltot pillantott meg, mindegyik gyönyörűen feldíszítve az ünnepi időszakra. Mivel a város nyüzsgésén kívül nem ismert mást, úgy érezte magát, mintha visszautazott volna az időben. Felfigyelt egy párra, akik karonfogva hintáztatták gyermeküket, majd behúzódtak a félig bepárásodott kirakatokban lenyűgözően elrendezett süteményeket felsorakoztató kávézók egyikébe.

Rosa sosem tapasztalta, milyen a normális családi élet. Az édesanyja alkoholista volt, és Rosa születési anyakönyvi kivonatán nem szerepelt az apa neve. A történet szerint édesanyja minden igyekezete ellenére Rosa hat hónapos korában elvette tőle a gyámügy.

Aztán ott volt Maureen és Len, akik miután saját gyermekük nem lehetett, azzal a szándékkal nevelték, hogy majd örökbe fogadják. Tragikus módon Maureent végstádiumú rákkal diagnosztizáltak, amikor Rosa hatéves volt, Len pedig képtelen volt megbirkózni egy kisgyermekkel és egy haldokló feleséggel. Bizonytalan, gyermekotthonokkal és nevelőszülőkkel teli időszak kezdődött. Akadt néhány majdnem sikerült örökbefogadás közben, de Rosa problémás gyerek volt, és senki sem volt hajlandó véglegesen magához venni.

Rosa felsóhajtott, és szorosan magához ölelte Virslit. Őszintén szólva a Joshsal való diszfunkcionális barátság extrákkal (de csakis részegen) jelentette a boldogsághoz legközelebbi érzést, amit életében érzett – és most ezt is feladta.

De Rosa számára a feladás nem volt ismeretlen. Nem tűrte az idiótákat.
Seb ránézett.
– Ez nagy sóhaj volt. Már majdnem ott vagyunk, itt bekanyarodunk, és már előttünk is lesz a Hajó. – Lelassított és sebességet váltott, megvárva, hogy egy motoros elzúgjon mellettük.

Rosa ekkor vette észre. A boltot. Ahogy a furgon fényszórói megvilágították, látta, hogy érdekes, ívelt homlokzata van. Türkiz festék pattogzott le a bejárati ajtóról, amin még mindig ott lógott egy viharvert külsejű ZÁRVA tábla. A gyönyörű íves ablakok felett pedig megfakult betűkkel a Sarki Bolt szavak voltak láthatóak. Az üzlet felett mintha egy lakás állt volna üresen. Ezt látva Rosát izgatottság fogta el. Ha a lakhatás is a csomag része, az egész más fényt vet a dologra.

– Milyen kár – jegyezte meg halkan magának.
– A Sarki Boltra érted? – kérdezte Seb.
– Igen.
– Már vagy öt éve zárva van. Egy igazi kis aranybánya volt.
– Mit árultak?
– Mindent és bármit. Nagy kedvence volt a helyieknek és a turistáknak is. Valójában kicsit rejtélyes a dolog, mivel az öreg Mr. Myers, aki vezette, szó szerint addig dolgozott, amíg egyszer már nem bírta megmászni a lakásába vezető meredek lépcsőt.
– Ó, szegénykém, de miért rejtélyes?
– Hát, csak senki sem érti, hogy miért nem került eladásra.
– Nem volt családja?
– Nem, legalábbis nem említette. Kilencvennyolc évesen halt meg, fent a dombon az idősek otthonában, körülvéve a sok baráttal, akit ott szerzett.
– Áh, értem.

– Itt is volnánk. A Hajó Fogadó, hölgyem.
– Köszi szépen, Seb. Adhatok egy kis benzinpénzt? – Rosa hirtelen nagyon is tudatában lett a táskájában rejlő pénzkötegnek, és eszébe jutott John ésszerű tanácsa, hogy amint csak tud, nyisson neki egy új bankszámlát.

– Dehogyis, ne butáskodj. Inkább majd hívj meg itt egy italra – mosolygott Seb. – Most pedig rendezkedjetek be Virslivel, és ha már nem találkoznánk, márpedig biztos vagyok benne, hogy fogunk, akkor kellemes pihenést és boldog karácsonyt mindkettőtöknek!

Megcsiklandozta az apró tacskó füle tövét, aztán kiszállt, hogy lesegítse Rosát az anyósülésből, mielőtt hátra ment kipakolni a csomagokat.

Nicola May: Apró bolt az öböl partján
Fordította: Tóth Bernadett
Pioneer Books Kiadó, Pécs, 2022
336 oldal, teljes bolti ár 4599 Ft,
online ár a pioneerbooks.hu oldalon 3219 Ft