Szerinted ez egy vers? | Erdős Virág könnyei

Posted on 2022. február 27. vasárnap Szerző:

0


Tóth Zsuzsanna |

Manapság – bár okuk bőven lenne rá – már a költők sem panaszolják fel feltétlenül elhullajtott könyűiket. Igaz, értük se sokan sírnak. Erdős Virág könnyei viszont valójában érettünk hullanak. Mindannyiunkért. Az életünkért, a városunkért, az országunkért, a reményeinkért, az elesettekért és a reménykedőkért. Erdős Virág eddig se fordította el a fejét, ismeri a megalázottak és megszomorítottak életét, és nem is megy el szó nélkül mások fájdalma mellett. Most – a pandémiának köszönhetően – azonban magáért is szól, miközben verseskötetté formálja biciklis-futárkodása alatt szerzett benyomásait; magáért és azokért a művészekért, akik kénytelenek voltak félretenni hivatásukat, ha csak időlegesen is.

Félő, hogy ez a mondat sokakból zsigeri ellenkezést vált ki, ám magyarázatát nem tehetném meg anélkül, hogy belebonyolódnék abba, amiről maga a kötet ad pontos lenyomatot. Mivel nem vagyok olyan szókimondó és bátor, mint Erdős Virág – így hát csak a versekről szeretnék szólni, amelyek egyformán láttatják egymás iránti érzéketlenségünket és a hatalom érzéketlenségét irántunk.

Az Erdős Virág könnyei című legújabb Időmérték-kötet mindenképpen megér egy misét. Önreflexív, gunyoros, játékos, bíráló, őszinte. Meglepő. Tényfeltáró. Szikár és torokszorító.

Erdős Virág – bár alanyi költő – ritkán szól önmagáról, inkább helyettünk mond ki dolgokat, mint valami közös lelkiismereti hangosbemondó. Erős igazságérzete, pontos látásmódja sok olyan szöveggel ajándékozza meg az olvasót, amiről el sem képzeltük, hogy versszövetté válhat. Ebben a kötetben a szerző sokféle alkotói technikájával találkozunk. Noha kapunk példát az Erdős Virágtól megszokott énekbeszédre, rímes-ritmikus formákra, a legmeghökkentőbb, hogy akár véletlenszerűen egymás mellé kerülő kijelentő mondatokból is sző „versanyagot”. Akár képverset is rajzol. Lefényképezi a várost, az utcákra fókuszál, a láthatóra, ami egyszerre keserű, kiábrándító és mellbevágó, különösen, amikor nem a megszokott, tömeggel teli arcát mutatja. Nem transzformálja ezeket a képeket lírai szöveggé, inkább meglátja bennük a mélységet. A kopogó mondatokban is. Egy galambtetemben, a kerekesszékében az utcán alvó, lábatlan ember képében, a levegőminőség-mérő állomás adataiban, a közlekedés anomáliáiban. Erdős Virág könnyeket hullat az állapotok felett – önmaga felett is; minden látvány éles, tudatunkba szúródnak akár a kalapáccsal bevert szögek. Valamennyien sírhatnánk egyet, az bizony tény. Miért? Mert a látlelet alapján bőven van rá okunk. (Még annak is, aki úgy gondolja, nem.) Egy mondat ízelítőnek: „A Károlyi-szobor hűlt helyén semmi nem emlékeztet semmire.”

Nehéz feladat írni ezekről a szövegekről. Társadalmi, szociális érzékenység, keserűség, együttérzés, düh, kiszolgáltatottság dobol bennük, de a közéleti jelentőségén túl – mennyire jók ezek a versek? Van-e ez esetben valamiféle kritérium a „minőségre”? A kötet egyik versében ő maga teszi fel a kérdés – nyilván ironikusan. „Most őszintén. Szerinted ez egy vers?” Igen. Akárha mások szószólójaként, akár önmaga nevében beszél, akár önmagát is kívülről látja, akár egy országról ír, aki egy kérdőív kérdéseit válaszolja meg – Erdős Virág képei tömörek, súlyosak, kreatívak és gazdag asszociációs tartalmúak. Amire fókuszál, az bármennyire egyedi, nagyon is tipikus.

Emitt egy magyar ember ül. A feje fölött OTP-logó, a feneke alatt OBI-karton, előtte  feliratú, kalocsai mintás papírpohár.”
Mindkét tenyerét a térdére szorítva / vigyázzban ül.”
Tábláról / táblára / terelnek / végig az / úton, de / nem lehet / tudni, / kik.”

Az első karantén-lezárás alatti kényszerű futárkodás élménye erős lenyomatot hagy a könyvön, és sokszor önmaga vizsgálatára is kényszeríti.

A biciklizésben az a jó, hogy addig se vagyok… A saját lelkiismeretem poklában…”
Időnként célt tévesztek, olyankor megpróbálom újratervezni az életem. Álmomban sötét lépcsőházakban bolyongok.”

De ennél jóval személyesebb húrok is megpendülnek, gyermekkori emlékek, élmények (traumák?) – egy vágyott testvér képe. „Ő leülne mellém, / mert kíváncsi lenne, / és bízhatnék benne, / mert komolyan venne, / és minden új játékban / benne lenne – / ha lenne.”

Szemezgetek itt a szövegekből, pedig így visszaadhatatlan, kontextus nélküli, és kilúgozódik a lényeg. A kötetben egymásnak is felelgetnek a szövegek, rímelnek a be-bekúszó vendégszövegekre is. Mégsem állom meg, hogy legalább egy olyan „furaságot” ne említsek meg, mint a Kriptahangulat négy hangra. Ebben a minidrámában Rómeó és Júlia szüleinek mondatait kapjuk (de akármelyik elhangozhat bárki szájából). Egyszerre rémisztő és valóságos, hogy mai viszonylatban simán kimondatnak ezek a mondatok. Rendes, felelős szülők szájából. (A minidrámának volt egy webszínházi bemutatója – megtalálható a neten.)

S bár a kiábrándult tisztánlátás a legdominánsabb hang a kötetben („se a lap, se / az idő már nem telik, csak / fogy”) – mégis úgy érzem, hogy Erdős Virágban még rengeteg mondanivaló szorult. Azontúl, hogy elgondolkodtat bennünket („Mért választ az ember / olyan kapualjat / ahová csak felhúzott / lábbal lehet befeküdni.”) – időnként még a remény is beszüremkedik a sorok közé. Remélem legalábbis, hogy jól olvastam.

„…belefutsz egy falba hoppá / megütközöl magadon / lehetett-e volna vajon / szebben jobban szabadon // senki sincs a téren mégis / elindul egy hinta / most egy ezredmásodpercig / egész olyan / mintha

Erdős Virág (Fotó: Debreczeni Fanni)

Erdős Virág könnyei
Időmérték sorozat
Magvető Kiadó, Budapest, 2022
80 oldal, teljes bolti ár 2499 Ft,
kedvezményes ár a lira.hu-n 1999 Ft,
e-könyv változat 1799 Ft
ISBN 978 963 144 1543 (papír)
ISBN 978 963 144 1871 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Mi a kapcsolat a költészet és a biciklis futárkodás között? Hogyan változtatta meg a mindennapjainkat és a városhoz fűződő viszonyunkat a vírustól való félelem?
Erdős Virág az első karanténidőszakban biciklis futárként dolgozott, verseskötete ennek a tapasztalatnak a megdöbbentően eleven, művészileg érvényes lenyomata.
Erdős Virág kiapadhatatlan könnyein keresztül mindennél élesebben mutatkozik meg az egymásra utalt társadalmi rétegek elzárkózása, miközben a versek kísérletet tesznek arra, hogy olyan nyelvet alkossanak meg, amely bár kisajátítja a hatalom, a hivatalosság szavait és kliséit, mégis szuverén marad.