A puskaporos hordó tetején | Ken Follett: Soha

Paddington |

Ken Follett valószínűleg leginkább – korosztálytól függően – vagy A katedrális vagy a Tű a szénakazalban szerzőjeként ismert, mindkét művének megfilmesített változata is igen sikeres. Az elmúlt két évtizedben azonban megírta A katedrális előzményét és folytatását, mellettük egy csaknem 3000 oldalas trilógiában feldolgozta a 20. század történetét is.

Emlékeztetőül: az Évszázad-trilógiában a hétköznapi emberek sorsán keresztül láthattuk a korszakot meghatározó három nagy kataklizma, az első és a második világháború meg a hidegháború kialakulását és hatását a frontvonalban, illetve a hátországban élő emberekre. A szerző a mindössze egy hónapja megjelent új regényében, mely a huszonegyedik évszázadban játszódik, ugyanezt teszi. A Soha megmutatja, hogy napjaink valóságában mennyire kevés hiányzik ahhoz, hogy egy negyedik világégés is kitörjön. A regény, amely az angol nyelvű megjelenéssel egy időben került a magyar könyvesboltokba is, nem vidám olvasmány. Írója, Orwellhez hasonlóan, nem receptnek, hanem figyelmeztetésnek szánta.

Follett az új műben is a gigantikus Évszázad-trilógia receptjét alkalmazza. Alapja egyfelől rengeteg és nagyon mélyre hatoló kutatás, egy-egy korszak összetett mozaikjának feltárása, másfelől pedig a történelmet alakító vagy azt elszenvedő emberek személyes valóságának, mindennapi bosszúságainak, szerelmeinek, megcsalatásának beleszövése a világméretű nagy képbe.

A Soha regényideje meghatározatlan, történhet ma, holnap, öt vagy tizenöt év múlva. Az Egyesült Államok elnöke nő, Pauline Green, aki az ún. atomfutballal, az atomháború elindításához szükséges aktatáskával eldöntheti a világ sorsát, ám két válságtanácskozás között más dolgok is erősen lekötik a gondolatait: lánya kamaszodása, férje feltételezett hűtlensége, saját vonzalma egy másik férfihoz. (Ezt különösen érdekes volt úgy olvasni, hogy a 24 című tévésorozat azon évadát néztem éppen, amelyben az atomfutball muszlim szélsőségesek kezére kerül.) A kínai főkém, Kaj beleszületett országa establishmentjébe, ráadásul imádott felesége az ország egyik legnépszerűbb szappanopera-sztárja, így a politika mellett megjelenik a film világa is. Az amerikai kém lépéseit szintén befolyásolják az érzelmei, beleszeret az illegálisan Európába készülő gyönyörű csádi fiatalasszonyba.

• Olvass bele!

Ken Follett előre vetíti a minden eddiginél pusztítóbb világháború lehetőségét, aminek mindössze ujjgyakorlatszerű előjátéka a kiberháború. A regény szereplői ugyan nem a mai világpolitika valódi szereplői, ám egy szempontból tökéletesen megfelelnek a jelenlegi trendeknek: valamennyien igen középszerűek. A Follett által megrajzolt 21. században éppúgy nincs egyetlen nagy formátumú politikus sem, mint a ma Európájában, Amerikájában vagy a többi földrészen. Egy, a politika és történelem iránt kifejezetten érdeklődő, olvasott ismerősöm mondta a minap, hogy erősen kell összpontosítania, ha meg akarja nevezni az ENSZ jelenlegi főtitkárát, holott néhány ciklussal ezelőtt kapásból mondta, ki van éppen hivatalban. Olof Palme nem akkor lett ismert világszerte, amikor megölte egy merénylő, míg a most hivatalba lépéséről és azonnali bukásáról elhíresült első svéd miniszterelnök nő nevét valószínűleg kevesen tudnák a Google segítsége nélkül megmondani (Magdalena Andersson).

A regény fókuszában a két, jelenleg is egymásnak feszülő nagyhatalom, az USA és Kína mellett nem véletlenül van Afrika és a Távol-Kelet, pontosabban ott a két Korea és Japán. Európai olvasó szemével nézve meglepő lehet, hogy Európa gyakorlatilag szóra sem érdemes. Bár a regény utolsó jeleneteinek egy része a francia Riviérán játszódik, az öreg kontinensnek nem osztottak lapokat ebben a konfliktusban.

Talán ez a legfontosabb, amire az európai olvasónak fel kell figyelnie. Európa-központú világképünkbe nehezen illeszkedik bele ez az üzenet, pedig a valóságot tükrözi. Európa szerepe a világban alapvetően jelentéktelené vált, és ha nem változik valami sürgősen, ez a trend csak folytatódni fog. Ne gondoljuk véletlennek, hogy az EU országai az elmúlt két évben mást sem tesznek, csak bizonygatják Kínának, hogy itt az emberi jogok már nem számítanak, és tökéletesen elfogadható a politika számára a kínai típusú, mindenkit a virtuális hálózatában megfigyelő, az alapvető életfeltételeket a rezsimhez való alkalmazkodáshoz kötő rendszer. Ehhez elég felidézni, hogy 2020-ban az EU minden országának legfontosabb kereskedelmi partnere Kína volt, minden európai gazdaság a kínaiak kegyeitől függ.

Még izgalmasabb magyar szemmel olvasni arról, ami Afrikában történik az ún. Új Selyemút kiépítésével. Talán kicsit érthetőbbé válik az olvasó számára, hogy mi a baj a Budapest–Belgrád vasútvonallal vagy a Kínát reklámozó műsorokból élő médiumokkal, amikor arról olvas, hogy a kínai rezsim hogyan adósítja el, majd zsarolja meg az afrikai országokat. (Van közelebbi példa is: autópálya Montenegróban.)

Ken Follett regényének középpontjában egy hatalmas, de igen rövid kanócú puskaporos hordót jelentő térség szerepel. Ezen a palettán megjelenik az USA és Japán második világháború utáni szövetségi rendszere, a két Korea feszült viszonya és az USA-hoz, valamint Kínához való kötődése, és a japán–koreai ellentétek brutális – és Európából manapság talán szintén kevéssé figyelemmel kísért – lehetséges következményei. Olvasás közben felrémlett bennem a régmúlt híradóinak emléke. Valahogy gyerekkoromban sokkal messzebbre láttak a hírszerkesztők, még ha a hírek hangolása rendszerbarát volt is. Lehet, hogy eltorzított képet kaptunk a vietnámi vagy az etióp helyzetről, de volt róla szó. A regény történései félelmetesen realisztikusak, és míg elmerül a rémségekben, talán lekerül az olvasóról a csak közeli látásra alkalmas szemüveg, és feltámad az érdeklődése a világ azon fele iránt, ahol ma valóban történnek az események.

Nem vidám olvasmány ez a regény, de letehetetlen. Ken Follett hozza a formáját. A magyar verzió valószínűleg nagyon szoros határidővel készült, így sajnos (legalábbis az e-könyv változatban) rengeteg a szerkesztési hiba, az elkapkodott fordítás ellenőrzésének, korrigálásának hiánya. Sóvágó Katalin alapvetően igen jó munkát végzett, ám egészen biztos vagyok, hogy a Fehér Házban nincs az Ovális Iroda mellett egykori szépségszalon (ami rendre visszatér a fordításban, mint az elnöknő kedvenc dolgozószobája) – és a részletes listát szívesen elküldöm a kiadónak, hogy a következő kiadásból vagy a továbbnyomásból fésülje ki a nem kevés fordítási botlást.

Ken Follett: Soha
Fordította: Sóvágó Katalin
Gabo Kiadó, Budapest, 2021
816 oldal, teljes bolti ár 5990 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 4193 Ft,
e-könyv változat 3990 Ft
ISBN 978 963 566 2203 (papír)
ISBN 978 963 566 2487 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Csád fővárosában, közel a Szaharához két magasan képzett titkos ügynök, egy amerikai és egy francia, élete kockáztatásával sikeresen működik közre az iszlám terroristák által üzemeltetett drog- és embercsempész hálózat felszámolásában.

Egy gyönyörű csádi özvegyasszony nem lát más kiutat a reménytelen éhezésből és nyomorból, mint hogy az embercsempészek segítségével kisfiával együtt Európába jusson, és ott vállaljon munkát. A viszontagságos úton egy titokzatos férfi segíti és védelmezi, aki nem az, akinek mondja magát.

Észak-Koreában a katonák puccsal próbálják megdönteni a diktatúrát. A hivatalos phenjani közlemény Dél-Koreát teszi felelőssé a történtekért. Az okos és ambiciózus, negyvenes éveiben járó kínai kémfőnök mindent elkövet azért, hogy Kína ne sodródjon háborúba Dél-Koreával és – a szövetségi rendszereknek köszönhetően – az Egyesült Államokkal is. Ám az öreg, keményvonalas kommunisták a fegyveres választ erőltetik, és a pekingi kormányban ők vannak többen. (…)