A környezetszennyezés bőségszaruja | Michael Shellenberger: Apokalipszis soha

Bogárdi Iván |

Az éghajlatváltozás valóságos, de nem a világ vége, még csak nem is ez a legsúlyosabb környezeti problémánk – állítja Michael Shellenberger, akinek most magyarul is megjelent nagy figyelmet és felháborodást keltő könyve, az Apokalipszis soha. Szerinte a környezetvédők elérhetetlen célokat tűznek maguk és az emberiség elé, koncepcióik felerősítik az emberek szorongását. Szélsőséges eset a világhírű svéd lány, Greta Thunberg, akinek szuggesztív hatását Asperger-szindrómája is felerősíti. Shellenberger évtizedek óta küzd egy zöldebb bolygóért, de néhány évvel ezelőtt bocsánatot kért a korábbi „környezeti rémisztgetésért”.

Bevallom, engem is magával ragadott a szerző könnyed, optimista stílusa, a tudomány és az anekdoták közötti könnyed szlalomozása, a környezetvédők érveinek lajstromozása és cáfolata, és megingatta az ellenkezésemet. Azért is szívesen hisz neki az olvasó, mert optimizmust áraszt. Nemcsak megkérdőjelezi, de kifejezetten károsnak is tartja a környezetvédők törekvéseit. Azért vállalkoztam a könyv ismertetésére, hogy vitatkozhassak vele.

A címlapon látható jegesmedve két jóllakott bocsával boldognak látszik, nem fuldoklik az olvadó jégtáblák között, ahogy azt manapság mind gyakrabban láthatjuk. Az első fejezet a tengerszint emelkedéséről szól. Nem tagadja, hogy emelkedik a tengerszint, de szerinte ehhez lehet alkalmazkodni. A példája Hollandia: nem szegényedett el, sőt jómódúbb lett, és közben alkalmazkodott a tengerszint alatti életmódhoz. Az érv frappáns, de hadd vitatkozzam: a gát csaknem száz évvel ezelőtt készült egy előre ismert tengerszinthez, most azonban egyre gyorsuló emelkedéssel kell szembenézni. A vízszint kétméteres vagy ennél is nagyobb emelkedése esetén evakuálás nélkül milliók vesznének oda, de még ha sikerülne is időben a kitelepítés, az anyagi kár akkor is százmilliárdos nagyságrendű. A tengerszint emelkedése más országokban még pusztítóbb lehet.

Shellenberger helyteleníti, hogy a sajtó úgy számolt be a brazíliai erdőtüzekről, hogy„lángol bolygónk tüdeje”, bagatellizálja a mezőgazdasággal összefüggő fairtást is. Vehemensen cáfolja, hogy az erdőtüzeket a klímaváltozás okozza. Ezt a szakértők nem is állítják, csak annyit, hogy erős összefüggés van az éghajlatváltozás és a szélsőséges események között, beleértve a hurrikánokat, hőhalálokat, árvizeket, jégcsökkenést és még sok mást. Szerencsére a a glasgow-i klímacsúcson nem ehhez a könyvhöz igazodtak, és első jelentős megállapodásuk volt, hogy több mint száz ország írta alá az erdőirtások korlátozásáról szóló megállapodást, amelynek alapján 2030-ig meg kell állítani, sőt vissza kell fordítani a nagyipari méretű erdőirtást és a vele járó talajerózió folyamatát.

Ellentétben a többivel meggyőző viszont a műanyagok szerepéről szóló fejezet. Nem mindig a természetes a jobb. A műanyag sok mindenre alkalmasabb, mint az állatok kínzásából, megcsonkításából, megöléséből származó alap- vagy nyersanyag. A teknősbékákat azért irtották évszázadokon keresztül, mert a páncéljukból dísztárgyakat, ékszereket faragtak. Elefántcsontból készültek a biliárdgolyók és a zongorabillentyűk, de műanyagból ezek jobbak, sőt szebbek lettek. A műanyag palackokkal szemben az üvegpalackok előállításához több hőenergia szükséges és a gyártás 200-400%-kal több szén-dioxidot bocsát ki. A hagyományos műanyag alapanyaga az olaj- és gáztermelés egyik hulladék mellékterméke. A bioműanyag – amelyhez nagy reményeket fűztek – nem megoldás: mert lebomlásakor több rákkeltő, illetve a légköri ózonra káros anyagot bocsát ki.

• Olvass bele!

A Greenpeace egyik emlékezetes akciója volt, amikor az orosz bálnavadászok és az ámbráscet közé vetették magukat gumicsónakjukon. De nem ez mentette meg a bálnákat, hanem a kereslet átalakulása: régebben nagy volt az igény a bálnaolaj iránt, mert lámpákban égették, ételt, szappant, üzemanyagot készítettek belőle. A fokozódó kereslet hatására a gyártók helyettesítő anyagok után néztek. Ennek a fejlesztésnek köszönhető többek között a margarin és számos szintetikus olaj.

A szerző szerint a növekedésnek nincsenek valódi korlátai, csak úgy ömlik belőle a jólét, mint Fortuna bőségszarujából. A környezeti problémák okát pedig a szegénységben találja meg – s ez úgy (akkor) oldódhat meg, ha mindenki gazdagabb lesz. Felsorolja, hogy az éghajlati és energiaproblémákat kizárólag atomenergiával lehet – és kell is – megoldani, ezért ellenzi az atomenergia hasznosításának leépítését, hiszen azzal nem jár szén-dioxid-kibocsátás, és nem járul hozzá az üvegházhatáshoz.

Az alternatív energiaforrások elégtelenek és megbízhatatlanok – állítja. – A szélerőművek hatalmas területeket foglalnak el és már kiépítésük felforgatja a természetet. A forgó széllapátokon madarak, denevérek, rovarok milliói pusztulnak el.

A napenergia hasznosítása sem ártalmatlan: az alapanyagot adó szilícium bányászata veszélyes, a napelemek anyagszükséglete óriási, értékes nyersanyagokra van szükség gyártásukhoz, melynek során mérgező melléktermékek is keletkeznek. A sok veszélyes hulladék újrahasznosítása nagyon drága. A napelemparkok létesítéséhez pedig az egész területről ki kell telepíteni az élővilágot.

Shellenberger nemcsak találkozott szegényekkel, de élt is velük Kongóban, Indonéziában, Brazíliában, és nagy szeretettel, együttérzéssel beszél arról, hogy az ő megsegítésük konkrétabb és elérhetőbb cél, mint a bizonytalan kimenetelű klímajavítás. Legtöbbször konfliktus van a szegények közvetlen érdeke és a környezetvédők között. A szegény országokban az infrastruktúra, a csatornarendszer, árvízvédelem megteremtése előbbre való, mint a hulladékkezelés vagy az üvegházhatás elleni bizonytalan kimenetelű, de drasztikus intézkedések. A gazdagodás viszont a tanulmánykötet szerzője szerint inkább lehetővé teszi a hosszabb távú tervezést.

Igaz ugyan, hogy a szegénység és a környezeti ártalmak fenyegetése összefonódnak, de ezt nem Shellenberger veti föl először. Ugyanez áll a nemzetközi fejlesztési erőfeszítések középpontjában, beleértve az Egyesült Nemzetek korábbi Millenniumi Fejlesztési Céljait és a jelenlegi Fenntartható Fejlődési Célokat. Az ENSZ 193 tagállama a 2015 szeptemberi csúcstalálkozóján elkötelezte magát amellett, hogy véget vetnek a szegénységnek, megküzd a klímaváltozással és harcol az igazságtalanság ellen.

A nemzeti programok és a nemzetközi együttműködés új korszakát bevezető új cselekvési program (agenda) valamennyi országot egy sor akcióra kötelez, amelyek nemcsak a szegénység alapvető okaival foglalkoznak, hanem a gazdasági növekedés és jólét fokozásával, továbbá az emberek egészségügyi, oktatási és szociális szükségleteivel – miközben a környezetvédelemre is koncentrálnak.

Senki sem tudja bizonyosan, hogy milyen lesz a jövő. De most kell választani. A környezetvédők szerint apokaliptikus jövő fog bekövetkezni, de nem tudják minden kétséget kizáróan bizonyítani. Csak azt állítják, hogy mindent meg kell tennünk ennek elkerülése érdekében. De a bőségszaruhívők sem tudják bizonyítani, hogy a korlátlan növekedéssel elkerüljük a katasztrofális jövőt. Tegyük fel, hogy Shellenbergernek igaza van, a környezetért aggódók tévednek, és valóban semmi probléma a fosszilis energiák felhasználásával, az erdőirtással, a műanyagszemét szétszórásával, állatfajok kiirtásával. Akkor a környezetvédők által alakított jövőben lehet azon sopánkodni, hogy a világ kevésbé lett kényelmes, vagy másképp lett kényelmes.

Viszont ha követnénk a bőségszaru-elvet és az bizonyulna tévedésnek, akkor az apokalipszis valósággá válhat.

A könyv fordítója, Nagy Réka gondos munkát végzett. Sajátos módon a Gingko Kiadó egy másik Nagy Réka műveit is kínálja, ő az Ökoanyu, az azonos című magazin szerkesztője, aki viszont Shellenbergerétől meglehetősen eltérő nézeket hirdet. Számos kedves, környezetvédelemre tanító, gyakorlati útmutatókkal, tanácsokkal szolgáló könyvnek a szerzője is: Bolygómentő kézikönyv szuperhősöknek, Ökoanyu a konyhában, a többit tessék az interneten keresni. Szívesebben ajánlanám az ő munkáit, gyerekeknek, háziasszonyoknak, barkácsolóknak, mert ezek megkönnyítik a jó döntést világunkkal kapcsolatban. Akárcsak a Gingko Kiadó gondozásában megjelent többi könyv a környezettudatosságról.

Michael Shellenberger: Apokalipszis soha
Fordította: Nagy Réka
Gingko Kiadó, Gödöllő, 2021
400 oldal, teljes bolti ár 4990 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 4242 Ft
e-könyv változat 3790 Ft
ISBN 978 615 632 6126 (papír)
ISBN 978 615 632 6133 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

2019-ben néhány szélsőséges környezetvédő azt állította, hogy a klímakatasztrófa miatt „emberek milliárdjai fognak meghalni” – ezzel növelve a lakosság, köztük számos serdülő fiatal szorongását. Ekkor Michael Shellenberger szükségét érezte, hogy mint elkötelezett környezetvédelmi aktivista, vezető energia-szakértő és egy tizenéves lány édesapja, felszólaljon, és különbséget tegyen tudomány és fikció között. (…)
Ezen kívül rávilágít arra is, hogy a zöld eszmék néha nagyobb kárt okoznak, mint hasznot, és ugyanolyan fenntarthatatlanok, mint a jelenlegi, nem ökológiai szempontokat figyelembe vevő, természetkárosító rendszerek. A szerző állításai néhol meghökkentők, néhol vitára invitálók, mindenesetre arra rávilágítanak, hogy a helyzet korántsem annyira egyszerű vagy egyértelmű, mint ahogy azt a szélsőséges természetvédők állítják.