A cél: mozgásban maradni | Olga Tokarczuk: Nyughatatlanok

kistibi |

A Nyughatatlanok 2007-ben jelent meg, eredeti lengyel címe: Bieguni – magyar tükörfordításban: Pólusok. A mű szerzője, Olga Tokarczuk 27 éves volt, amikor a Szolidaritás elsöprő győzelmet arat Lengyelországban (1989), megszűnik a cenzúra, szabaddá és újra egységessé válik a lengyel irodalom. Azonban tudjuk, hogy három évtized után Polska/Polonia nem ugyanaz, mint akkor volt. És Tokarczuk „nem fogja be pörös száját” ma sem. „Lengyelország történelmére egy toleráns ország múltjaként tekintünk, pedig szörnyű dolgokat tettünk” mondta egy interjúban, amikor számos irodalmi díja egyikét, a lengyel Niké-t vette át.

Az olvasót pedig rákényszeríti, hogy a történetecskékben keresse a választ: miért foglalkozik egy Nobel-díjas lengyel író az orosz főváros mélyrétegeivel. A Bieguni a 17. századi, orosz, ortodox keresztények egyik közösségének, szektájának a neve. Tagjai, az Őrök (Pólusok) azt vallják, hogy a világ a Sátán műve, és a Sátán akkor fér hozzánk a legjobban, ha sokáig egy helyben maradunk. Ezért kell állandóan mozgásban lenni – a nyugalom az elkárhozást jelenti.

A modern Pólusok ma állandóan metróval járják Moszkvát. A címadó szekta egyik mai tagja így fogalmazza meg a hitvallást: „Himbálózz, mozdulj meg, mozogj. Csak így menekülhetsz meg előle. Annak, aki a világot kormányozza, nincs hatalma a mozgáson, és tudja, hogy a mozgásban lévő testünk szent, csak akkor menekülsz meg tőle, ha mozdulsz. Ő pedig azon gyakorol hatalmat, ami mozdulatlan és tehetetlen, azon, ami tétlen és erőtlen. Így hát mozogj, himbálózz, ringatózz, menj, fuss, menekülj, amint megfeledkezel magadról, és megállsz, megragad a nagy kezével, bábuvá változtat, beburkol a lélegzetével, bűzös füstjével és gázaival, a városon túli hatalmas szeméthegyeivel.”

Gyönyörű és zseniális, ahogyan Tokarczuk hittételből történetet formál, sőt: egyfajta 17. századi rítust alakít át 21. századi magatartásformává. Annuska, az egyik fejezet főhőse két éve kapta vissza a férjét. Nem tudjuk, mi történt vele, nem beszél, nem mond semmit arról, hogy hol és hogyan élt az elmúlt időkben, együtt élnek, de a férfi csak van. Valahonnan pénz jön havonta, megélnek. Annuska gyereke gyógyíthatatlan beteg. Annuska soha nem alszik végig egy éjszakát, ha Petya felnyög, ott van mellette. Nincs szó mérlegelésről, tépelődésről, döntésről. Annuska egyszerűen nem megy haza. Utazik a metrón. Ott meleg van. Ott történik valami. Ott legalább a képek változnak, az elsuhanó állomások. Egy guggolva ringatózó nővel találkozik, elmegy vele valami fűtött alagsorba, és évek óta először alszik egy igazit, pihentetőt, rémálmok nélkülit. A moszkvai metrón folyamatosan utazók közül az egyik sors az övé. Íme, egy 21. századi pólus. Egy 21. századi utazó. Sokféle lehet az utazás. Nem mindegyik ilyen kényszeres, mint ez…

• Olvass bele!

A regény angolul Flights  (repülések, légijáratok) címen jelent meg. A magyar címváltozat azért jobb, mert utal az eredeti címben rejlő történetiségre, de nem ragad le ennél, felmutatja az utazás, a kaland, a világ felfedezésének lelki gyökerét is. Hermann Péter fordítása nemcsak a címben csillantja meg az igényességet, hanem a teljes műben is. Pedig nem lehetett egyszerű egy olyan szöveg végig azonos szintű fordítása, ami száznál több, különböző stílusú, tartalmú, különböző időkben és kultúrákban játszódó jelenetből, illetőleg nem is mindig szépirodalmi jellegű szövegből áll.

Utazni nem csak a külső térben lehet. Utazás az is, ha belső világunk felé vesszük az irányt. Így került be a regénybe a 17–18. századi Belgiumban élt Philip Verheyen története. Sebész volt, anatómiával foglalkozott, s egy horrorba illő helyzet miatt lett szereplője a Nyughatatlanoknak. Rozsdás szögbe lépett, vérmérgezés, amputálás. A beteg kérésére a sebész nem dobta el a lábat, tartósították, majd Verheyen felboncolta. „Az asztalon hevert a lába, illetve ami belőle megmaradt, ugyanis teljesen szét volt szedve több száz, több ezer végtelenül kicsiny részecskére, az inak, izmok és idegek lehető legkisebb alkotóelemeire, és ez az egész beborította az asztal teljes felületét.” Iszonyatosan erős kép. Ül valaki a saját lába előtt, amit apróra bontva tanulmányoz, és rajzokat készít róla. Majdan orvosgenerációk fognak ezekből tanulni. A hitnek, az elkötelezettségnek, a tudománytiszteletnek az emlékműve születik.

És mi az utazás értelme? Miért más az utazó, mint a helyben maradó? „Régen éppen ez volt a zarándoklatok értelme. A szent helyre törekvés, az odautazás szentséggel ruházott fel bennünket, megtisztított a bűneinktől. Ugyanez történik-e, ha profán, bűnös helyekre utazunk? Vagy ha üres, szomorú helyekre? Ha örömteli és alkotó helyekre?” És ha valaki szó szerint önnön belsejébe utazik, mint Verheyen, akkor van-e értelme ezeknek a kérdéseknek? Nagyon izgalmasnak találtam Tokarczuk válaszát: „Ami bántó, azt kitörlöm a térképeimről. Azok a helyek, ahol megbotlottam, elestem, ahol megütöttek, az elevenemre, fájó énemre tapintottak, megszűnnek létezni rajta.” Elgondolkodtató. Vajon világunknak hány saját térképe létezik?

Cseppben a tengerként mutatkozik meg a Hamvazószerdai lakoma című írásban az egész regény. Főhőse Erik, „egy semmilyen, lapos kommunista országból” indult útnak, majd hosszú bolyongás, csavargás lesz az élete. Azért tart ilyen sokáig, mert: „…rendszerint arra a következtetésre jutott, hogy a régi érvelésben van a legtöbb igazság – kerek a Föld; ne törődjünk tehát az útiránnyal. Ez valamelyest érthető volt – aki sehonnan sem jön, annak minden mozdulat visszaút, hisz semmi sem vonz annyira, mint a puszta űr.” Bálnavadász volt, bejárta a világ tengereit, kapitánya cigarettát, kábítószert csempészett, ezért ő is börtönbe került. Itt megtanult rendesen angolul. Aztán letelepedik egy szigeten. „Maga sem tudta, hogy történt, az évek simán, könnyedén, röptében nyomtalanul száguldottak keresztül az életén. Legföljebb a testére iratkoztak fel, kivált a májára.” Itt egy kompot vezet, ami a szárazföld és a sziget között közlekedik. Minden áldott nap ugyanaz az útvonal, jóformán az utasok is ugyanazok, leszámítva a turistákat. Aztán egy napon: „Miután a komp elvált a parttól, és már félúton volt a két állomás között, hirtelen elbizonytalanodott, majd elindult a nyílt tenger felé.” Eriket természetesen bíróság elé állítják. A védő így kezdi beszédét: „– Vannak dolgok, amelyek maguktól történnek meg, vannak utazások, amelyek álmunkban kezdődnek és végződnek, és vannak utazók, akik válaszolnak önnön nyugtalanságuk dadogó hívására. Egyikük, íme, itt áll önök előtt...”

A szüleiről azt írja: „Nem voltak igazi utazók, mert azért utaztak el, hogy visszatérjenek.” Saját magáról az utazással kapcsolatban: „Az energiám a mozgásból veszem – az autóbusz rázkódásából, a repülőgép zúgásából, a kompok és vonatok himbálózásából.” „Nekem nem sürgős. Nem kell sehol sem időre ott lennem. Az idő ügyeljen rám, ne pedig én őrá.”

Néhol a líra csillan meg. Az Irkutszk–Moszkva repülőút kapcsán ezt írja: „Tart az egyetlen, nagy, békés, Szibéria kiterjedésű Most. Ebben az időszakban kellene meggyónnunk egész életünket. Az idő a gépen belül múlik, de nem szivárog ki belőle.”

Tokarczuk regénye nem könnyű olvasmány. A 116 különböző terjedelmű és stílusú írást egy központi gondolat fogja össze: az utazás, az utazás lélektana. Az utazással kapcsolatos legextrémebb gondolatok, történetek is felbukkannak a műben, meg névről ismert és névtelen, de annál izgalmasabb figurák serege. Ne keressünk egységes történetet a Nyughatatlanok oldalain. A legfontosabb: a kaland. A változás izgalma. Az új arcok, új gondolatok izgalma. A regényforma is teljesen új: nincs központi tér, amely köré szerveződne a cselekmény. Nincs központi figura, aki végigvonulna a teljes művön. Mégsem tartom elképzelhetőnek, hogy a történeteket más sorrendben olvassam, mint ahogyan Tokarczuk sorba rakta őket. És a végére mégis regénnyé áll össze ez a sok pici írás, melyeket a változáson kívül semmilyen elem nem köt egymáshoz.

Olga Tokarczuk: Nyughatatlanok
Fordította: Hermann Péter
L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2021
392 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 2990 Ft
ISBN 978 963 414 7251

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Olga Tokarczuk könyvének hősei nomádok, örök utazók. Nők, akik tartalék fogkefét hordanak kézitáskájukban arra az esetre, ha sürgősen útra kell kelniük, és férfiak, akik tíz perc alatt képesek utazásra készen összepakolni minden holmijukat. Saját határaikon túllépő figurák, akikkel együtt a Világegyetem végtelenségét élhetjük át, amíg tart az utazás.
Ez a regény egyszerre szól az emberi testről, az életről, a halálról, a mozgásról és a vándorlásról. Szereplői között ott találjuk Philip Verheyent, aki a tizenhetedik században saját amputált lábát boncolta fel és rajzolta meg anatómiai pontossággal. De ott van Angelo Soliman is, az Észak-Amerikában született fekete rabszolga, később Kazinczy Ferenc barátja, akinek holttestét császári parancsra kitömték, és kiállították a bécsi Természettudományi Múzeumban. De ott van annak a huszonegyedik századi férfinak a szívszaggató története is, akinek felesége és gyermeke egy horvát szigeten tűnik el rejtélyes körülmények között.

******

Olga Tokarczuk klinikai pszichológiát tanult, majd egy mentálhigiénés klinikán dolgozott, utána terapeuta lett. Első regénye – Az Őskönyv nyomában – 1993-ban jelent meg. Irodalmi pályája innentől töretlen, díjak sora kíséri útját. Innen nézve sikeres, felfelé ívelő írói pálya tárul elénk, de a kép közelről, sajnos, nem egészen ilyen.
Tokarczuk soha nem rejtette véka alá a véleményét. Bírálta hazájának a menekültekkel szemben tanúsított hivatalos magatartását, antiszemitizmusát. Kemény kritikáiért szélsőjobbos körökből életveszélyes fenyegetéseket kapott. A Jakab könyve című regényének megjelenése után egy politikus azt követelte, hogy a sziléziai Nowa Ruda vonja vissza tőle a díszpolgári címet.
Olga Tokarczuk a lengyel irodalom ötödik Nobel-díjasa; Henryk Sienkiewicz, Władysław Reymont, Czesław Miłosz és Wisława Szymborska után kapta meg 2019-ben. A Nyughatatlanok 2007-ben jelent meg, már a következő évben elismerték a lengyel Niké irodalmi díjjal, 2018-ban pedig az angol nyelvű megjelenés után a Man Bookert kapta meg, s ez utóbbi alighanem nagyon erős érv volt az irodalmi Nobel-díj felé vezető úton.