Egész világ, bárki szereplőkkel | Háy János: Xanadu

H. Móra Éva | 

Idén szeptemberben immáron negyedszer jelent meg a Xanadu.* Úgy gondolom, az elmúlt 22 évben már mindent megírtak Háy Jánosnak erről a regényéről, hadd legyek ezúttal a szokottnál is szubjektívebb.

Bevallom, számos Háy-mű után, csak most került a kezembe ez a jóval korábbi. Mint az író „gyakorlott” olvasója és összetéveszthetetlen stílusának rajongója, azt gondoltam, néhány mondat alapján felismerem, ha ő az alkotó. Hát nem! A Xanadu – egyébként elkápráztató! – szövegében haladva bizony csaknem a századik oldalnál jártam, mire felbukkant az a sajátos, utánozhatatlan háyos hang. Addig a tájékozódással voltam elfoglalva, nem ment könnyen. Színpompás tájak, valós és álombeli helyszínek és történések, emberek és angyalok. És maga a Teremtő is, aki korántsem a tökéletes, jóságos és igazságos Isten, hanem hajlamos a játékra, tréfálkozásra; sőt olykor egyáltalán nem is figyel teremtményeire. Az olvasó lubickol ebben a gazdagságban. Egyszerre éreztem Krúdy és Oscar Wilde, az Ezeregyéjszaka és az Énekek éneke hangján szólónak a sorokat. Vissza-visszalapoztam az alcímhez: Föld, víz, levegő – ezek mindegyike megjelenik az első lapokon. A negyedik elem viszont csak áttételesen: a tűz hol egy vágyakban izzó szempár képében, hol a fények játékában, hol a csillogó aranyakban mutatkozik. Az egész regényt végigolvasva aztán metaforikusan is megkapja végső értelmét: a hajós – vagyis minden ember, mi is – valami cél felé, vagyis fény felé indul, az jelöli ki útját…

• Olvass bele!

De vissza az olvasás folyamatához! Lassan-lassan kirajzolódtak az alakok, elkezdődött a történet. Az ős-sztorit mindnyájan ismerjük, parafrázisra számítunk; tudjuk, hogy a cím alapján miféle cselekményt várjunk, ehhez képest igencsak későn bomlik ki – és nem szokványos, ahogy kibomlik. Nem mondhatom, hogy alapos jellemrajzot kapunk a szereplőkről. A főhőst sem nevén nevezi az író: általában „a velencei”, „a kereskedő” néven mesél róla, mintegy véletlenszerűen, más szereplők szájából tudjuk meg a valódi nevét: Marco. (Érdekesség: a tengerészeknek is, az angyaloknak is kezdettől van nevük.) Egyértelmű, hogy hősünk valójában típus, bárki lehetne, akár mi is lehetnénk, ha abba korba, Velencébe és kereskedőnek születünk. (Mint később A cégvezetőben: bárkiről szólhat, aki éppen olvassa.) Ahogy a kereskedőkre jellemző, szereti a pénzt. Szeret jókora haszonnal túladni a portékán. Lételeme a kalandokkal és veszélyekkel teli hajózás – ahogy a regény hirtelen és meglepő végéből is kiderül –; de mint annyian ezen a világon, ő is belefásul mindebbe. Érzelmei kihűlnek, asszonya helyett másra vágyik, családjáról tudomást se vesz. (Egy elejtett félmondatból derül ki az is, hogy két gyereke van – ennyire nem számít a létük.) „nem az a boldogság, amit élsz, nem az a boldogság, amit élsz” – dobol a fülében a kísértés hangja. Tipikusak a mellékszereplők is: a matrózok: az erőtől duzzadó, minden keresetüket a kocsmákban elherdáló, a magukat a testi-lelki állatiasodásig leivó, trágár férfiak; tipikus a piránói szegény emberek tablószerű rajza: szolgalelkűek, ha munkáért esedeznek – aminek bérét majd a kocsmában verik el –, s közönségesek, ha elutasítást kapnak. A két kulcsszereplő a feleség és a szerető lenne, de alakjuk igencsak vázlatos. A hangsúly a részletek, a folyamat leírására helyeződik. Fizikai, már-már anatómiai pontosságú képet kapunk a csömör, a kihűlés, az eljegesedés állapotairól. Konkrét érzésekről, azok megnevezéséről szó sincs. Ezek helyett a szereplők álmait látjuk, részesei leszünk félelmeiknek és vágyaiknak; különböző helyszíneken járunk velük, amelyek a pillanatnyi érzések alapján kapnak különböző színezetet – s ez az egész egy kissé kaotikus mesévé áll össze. De mint a mesékben, ebben a történetben is magunkra ismerhetünk: a sokféle érzés s a folyamat bármelyik korban, bármelyik emberéletben behelyettesíthető.

Az eddigiek is tökéletes egységgé kerekednének, de Háy ad még valamit mindehhez a bevezetőben említett jellegzetes, humoros megfogalmazásaival. Ezek látszólag jámbor együgyűségnek hatnak, máskor úgy játszadozik az író a történet egy-egy mozzanatával, mint regényének fontos szereplője: az egek gazdája, a világ kormányzója, minden teremtmény ura játszadozik saját teremtményeivel. Ilyenekre gondolok: „A hajók tele voltak rakva kicsi kis csónakokkal, hogy majd tudjanak Velencében közlekedni, mert sokat hallottak a folyékony utcákról. Kikötöttek […], lepakolták a csónakokat, s a part felé eveztek. Sok színes török – nagyon szépen mutattak a kék tengervízen.” Vagy ahogy a mitológiával bánik: „A régi világban, mikor még görögök éltek, a föld teljesen tömve volt istenekkel. Bármerre lépett az ember, biztosan rátaposott egy görög istenre. Sőt még a szűk helyeken is akadt belőlük, mert ahova nem fért be egy egész, oda jutottak a félistenek.” – és így tovább. Ugyanígy kezeli a történelmi eseményeket, a királyokat (Károlyok és nemkároly nevűek), a pápákat (a nempápa nevű önjelölteket is) a legbárgyúbb gondolkodási szinten megfogalmazva. Sokszor jut eszembe a blődli vagy a börleszk, amikor az ilyesfajta beszédmódokat olvasom – és rendkívül jól szórakozom, hiszen mögöttük egy okos, pengeéles eszű író értelme világít, s teszi idézőjelbe mindezt.

Már huszonkét éve megállapította tehát, s öntötte egy sokszínű, szemkápráztató mesébe azt, hogy az emberélet folyamatai örök érvényűek.

* A korábbi kiadások: 1999, 2005 – Palatinus; 2013 – Európa Kiadó.

Háy János: Xanadu
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2021
356 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 2999 Ft,
e-könyv változat 2199 Ft
ISBN 978 963 504 2241 (papír)
ISBN 978 963 079 7528 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Nem nagy dolog.
Kell pár tucat angyal, egy Teremtő, néhány részeges tengerész, egy velencei kereskedő, egy piránói lány, kell egy nagy tenger, kellenek rá hajók, kell Velence, és kell Piránó, kell Marlon, a régi kópé, és az elrejtett angyallány, Marion.
Összekeverjük, kiöntjük, és készen van az első fejezet. Aztán megint kavarunk rajta, kiöntjük, és készen a második fejezet. Keverünk harmincnyolcszor, és készen van mind a harmincnyolc fejezet.
Nem nagy dolog.
Bárki megcsinálhatja, ha van neki egy akkora tálja, amibe belefér pár tucat angyal, egy Teremtő, néhány részeges matróz, egy nagy tenger, meg Velence…