A nők mumusa | Minden negyedik / Thealter

Tóth Anett |

Küret. Művi terhességmegszakítás. Hideg, rutinból végzett, futószalagszerű eljárás. Túl sok nőnek van lehetősége találkozni vele, minden negyediknek. Akár önszántából, akár az élet fintora miatt. Sokan tudják, hogyan is zajlik a művi abortusz, azonban a szegedi Thealteren arra nyitottak ablakot, hogy a lélekben mi történik ilyenkor.

Akadnak tabu témák társadalmunkban, amiről nem beszélünk a nyilvános terekben – pedig kellene. A nem kívánt terhességek, a vetélések éppen ilyenek. A Minden negyedik című produkció hét nő történetét meséli el, amelyekben a közös pont az abortusz és a perinatális (szó szerint: szülés körüli) gyász. Szó esik nőkről, akik már többször elvetéltek. Nőkről, akik ezt a műtétet választották és olyanokról is, akiknek az orvosok nem sok jót jósoltak. Nőkről, akik vetélés után egészséges gyermeket hoztak a világra, mégsem kerek tőle az életük. A darab részben a színésznők saját gondolataira, történeteire épült, de a rendező, Csábi Anna különféle „kibeszélő foglalkozásokon” is részt vett, ahol nők osztották meg egymással a tapasztalataikat. Gyakori jelenség a terhesség művi megszakítása, s gyakori az is, hogy a nők maguk okolják miatta. A rendezés nem feszeget hatalmas kérdéseket, amelyekre muszáj választ találni. Egyszerűen kimondja hangosan a problémákat, amelyeket eddig mások eddig nem mertek.

Csábi Anna nem csak rendezője a Thealter fesztiválon bemutatott produkciónak. Szerepet is vállalt benne, s másik hat kiváló színésznőt gyűjtött maga köré. Földes Eszter színes köténykéjében remekül játssza az édesanyát, aki nem szeretett volna gyereket. A történetét lezáró dala tele van energiával, túlszárnyalja vele még az utolsó monológját is. A mélypont megjelenítése közben is hatalmas erőt sugároz. Fullajtár Andrea a személyes történetét osztja meg – a reményről, a véleményről, ami 99 másikkal fordul szembe –, s ezzel erősíti a probléma hétköznapiságának tényét. Tekintélyt parancsoló karakterét önbizalom feszíti, minden nő helyett képviseli az önrendelkezés és a magunkért kiállás fontosságát.

Szegvári Júlia Jankája végigjárja az abortuszra váró nők kálváriáját (nővértől asszisztensig, beutalótól orvosig és a műtő speciális asztaláig), felvillantja az egyedülálló anyák, anyajelöltek terheit. Csábi Anna és Gáspár Anna elevenen jeleníti meg, mennyire hajlamosak a nők önmaguk hibáztatására, és milyen fontos egymás támogatása, akár csak annyival, hogy beszélünk a történtekről. Hátborzongatóan tolmácsolják a többszöri vetélést átélt nők félelmeit: lebeg fölöttük a rettegés, hogy a következő terhesség sem végződik boldogan.

Sebők Maya képviseli az egészségügyet és benne/vele az egészségügyben dolgozókat. Ennek igen erős a mögöttes mondanivalója az elmúlt év fényében – valójában az árnyékában. A másik oldalt látjuk: mit jelent a vizsgálat során az orvos szándékos/akaratlan reakciója, hogyan éli meg páciensei tragédiáit és örömeit. Sebők színpadi mozgása elképesztő, játékával képes ura lenni az egész színpadi térnek, s talán az ő karaktere az, akié az előadás előrehaladtával legjobban átalakul. Hetedik nőként Tordai Teri lép színre a darab végén, megnyugvást hoz magával és elengedést, és arra emlékeztet, hogy senki sincs egyedül.

Az előadás több zenei betéttel lep meg, ezek Szegvári Júlia és Seitz Attila szerzeményei. A dalok pontosan illeszkednek, előbbre viszik a történetet, s a maguk groteszkségével megmosolyogtatnak. Ki gondolná, hogy humoros is lehet egy abortusz után a hűtőben felejtett étel, akárcsak az a képzelgés, hogy a művi terhességmegszakítások hazája – Welcome to Laminária – valójában roppant békés hely. A humor ilyesfajta beépülése átsegít a darab tragikusabb pillanatain: nem vicceli el, de komikusabbá teszi, még ha a nevetés kesernyés is.

Csábi Anna elmondta, hogy a dalokkal összegezni kívánt, s ezzel együtt pillanatnyi pihenőt adni a nézőknek. Amiről úgy gondolták, túl nyomasztó volna kimondani és meghallgatni, azt ilyen formában adták át. Valóban: könnyebb volt így megemészteni, hogy a partner odadobott tízezer forintot a barátnője abortuszára, majd sietve lelépett, mint ahogyan azt is, hogy mit élnek át a kórházban összezárva a nők, akik mind ugyanarra várnak.

A mozgásokat Bodor Johanna tervezte meg: a hét nőt úgy koreografálta a kis térben, hogy a kellő pillanatban mindegyikük érvényesülhetett. A Pap Gyopár által tervezett látvány letisztult, csupán pár kellékkel operáló világ. Az előadás előtt az alkotók felhívták a figyelmet arra, hogy a későbbiekben jóval kisebb térben fogják játszani a darabot – a Radnóti Tesla Laborban, a budapesti Kazinczy utcában –, ahol a szűkebb hely még intimebbé teszi a színész–néző kapcsolatot.

Az előadás pontosan érzékelteti annak a súlyát, hogy a női testen belül mi is történik, ugyanakkor azt is, hogy a férfiaknak is ugyanannyi joguk van megsebzettek lenni. Ez a darab egyik legnagyobb erénye, mert elsőre ebben a szituációban – érthetően – főleg a nőkre figyelünk, pedig itt mindkét nem érintett. Hiszen a férfiak is elszenvedik a veszteséget, őket mégis gyakran kihagyják a számításból. A hét nő történetén keresztül, még ha csak érintőleg is, számos férfireakciót is megismerhetünk.

Fontos azonban leszögezni, hogy a darab nem csak a magzatok elvesztéséről beszél, nem a gyász és a lelki sérelmek sötét bugyra. Szól a nők közti láthatatlan kötelékekről, barátságról, kitartásról, s nem utolsósorban a megbocsátásról és az elengedésről. Figyelmeztet, hogy bárki átélheti ezt a veszteséget, gyakrabban, mint azt az ember hinné. Segít túllendülni a történteken, és emlékeztet olyan történetekre, amelyek jól végződtek.

Fotó: Kállai-Tóth Anett

Minden negyedik

Bemutató: Kisszínház, Szeged
16 éven felülieknek!
Rendezte: Csábi Anna

Előadják: Csábi Anna, Gáspár Anna, Földes Eszter, Fullajtár Andrea, Sebők Maya, Szegvári Júlia, Tordai Teri
A hang: Széles Tamás
Látvány: Pap Gyopár
Zene: Szegvári Júlia
Dalszöveg: Seitz Attila
Mozgás: Bodor Johanna

Manna Produkció, produkciós vezető: Gáspár Anna