Mit tehet egy istennő? | Madeline Miller: Kirké

kistibi |

Kirké Héliosz napisten leánya: a titánok vére folyik ereiben, tehát nem nagy kedvence Zeusznak és vérvonalának. A Theomakhia (istenek csatája) után pedig különösen vigyáznia kell, hogy a titánok és leszármazottaik meg ne sértsék Zeuszt, mert örökkévalóságig tartó bűnhődés lehet a sorsuk.

Madeline Miller regénye nemcsak újrameséli, hanem újra is értelmezi a mitológiai történeteket, és ez teszi a művét hihetetlenül izgalmassá. Leás a fontosabb alakok lelkének mélységeibe, tetteikhez új indítékokat talál, ezért a történet úgy születik újjá, hogy hű marad az alappillérekhez, de az ismert mitológiai figurák új jellemzését adja. Igazi, ínyenceknek való kaland, de annak is fordulatos, izgalmakban gazdag élményt ígér, aki nem ismeri a görög mitológiát.

Mit tegyek, ha az egész világ ellenem van? Mit tegyek, ha csak pici pont vagyok a hatalmasok játszmájában? Mit tegyek, ha ennek ellenére sem akarom feladni önállóságomat, büszkeségemet, önálló élethez való jogomat? Ezek a kérdések bármely ember életében felvetődhetnek. De mi van akkor, ha egy istennő teszi fel őket? Már a történet elején találkozhatunk azzal a kérdéssel, azzal a szándékkal, amely Kirkét megkülönbözteti őseitől, rokonságától. Éppen tanúja Prométheusz büntetésének:

„Prométheusz nem kiáltott, amikor záporoztak rá az ütések, bár olyan sok vért vesztett, hogy végül már úgy festett, mint egy aranyba mártott szobor. És miközben az istenek nézték, ragyogott az arcuk, mint az égboltba hasító villámcsapás. Élvezték az Erinnüsz minden egyes sújtását.
Én más voltam.
Tényleg más vagy? A nagybátyám hangja volt az, zengő és mély. Akkor gondolkodnod kell, Kirké. Mi az, amit ők nem tennének meg?”

Ekkor vallja be atyjának, Héliosznak, hogy a gyönyörű Szküllát szörnyeteggé változtatta. Nem is várat magára a büntetés: örökkévalóságig tartó száműzetés a lakatlan Aiaié szigetre.

A magyar fül nem szokott olyan szavakhoz, melyben egyáltalán nincsen mássalhangzó. Számára jajszóként hangzik ez, mint egy fájdalommal teli segélykiáltás, de van benne harmónia is meg a mély magánhangzók szomorúsága. Mintha a név magában hordozná a kétarcú sorsot.

• Olvass bele!

Kirké magányának története így kezdődik, de ez a magány nem igazi magány. Megfordul a szigeten Daidalosz, Odüsszeusz,… Hermész látogatásai pedig rendszeresek.

Egy mítosz újragondolásakor számomra több dolog fontos: a történet maradjon hű az eredetihez, de hozzon új színeket is. Mint egy kifestőben, ahol a kontúrok azonosak, viszont ugyanazon figurákat minden gyerek másfajta színpompába öltözteti. Ha pusztán ezt nézem, akkor Miller művének igen sok előzménye van. Ha csak az utóbbi néhány évtized termését nézzük: a Lindsay Clarke által írt Trója, Colleen McCollough műve, a Trója éneke vagy David Gemmell Trója tetralógiája egyaránt teljesíti ezt a feltételt.

A másik szempont: ahogy a szerző a figurákat újrateremti. A mítosz szűkszavú, nem írja le a jellemeket, csak tettekkel jellemez. Vegyünk csak egy nagyon egyszerű példát: Odüsszeusz és leszármazottai nagyon fontos figurái a regénynek. Kirké az egyszemű óriás, Polüphémosz történetében nem azt találja érdekesnek, hogy Odüsszeusz milyen ügyesen szabadítja ki embereit és magát a küklópsz fogságából, hanem azt, hogy amikor már eltávolodtak a szigettől, hősünk elárulja igazi nevét. Pedig éppen azért sikerült megszöknie, és életben maradniuk, mert Odüsszeusz eredetileg azt mondja, hogy a neve: Senkise. Ezzel új bajt zúdít társaira is, önmagára is, de büszkesége, önhittsége nem engedi, hogy ez a tette titokban maradjon a világ előtt.

Odüsszeuszra a mítoszváltozatok szerint két okból haragszik Poszeidón tengeristen. Az egyik változat szerint, mivel Tróját Apollón és Poszeidón építette – művének lerombolása miatt. A másik változat szerint Odüsszeusz egyedül magának tulajdonította Trója elfoglalását, és ezzel vonta magára a hatalmas isten haragját. És most itt van a megvakított Polüphémosz, aki viszont Poszeidón fia… Kirké úgy gondolja: nem biztos, hogy ez bölcs dolog volt. Ez a szál benne van a mítoszban, de Miller előtt ezt senki nem emelte ki. Ez az igazi újrarajzolás, újrateremtés.

A harmadik szempont, ami számomra ugyanolyan fontos, mint az újrateremtés-megőrzés: a mítosz ideje. Az istenek számára nem létezik idő. Hiszen ha valamihez most nincs kedvük, azt megtehetik ötszáz év múlva. De hogyan lehet éreztetni ezt az időtlenséget egy regényben, melynek egyaránt vannak halandó és halhatatlan szereplői? Madeline Miller művét ez emeli ki a rengeteg nagyon jó előzmény közül, teszi egyedi, csodálatos élménnyé.

* * *

Hogy ezt a kérdést jól lehessen megválaszolni, néhány dolgot el kell mondani Madeline Miller életrajzából. Klasszika-filológiát tanult, mélyen és apró részletekig ismeri tárgyát. A másik, hogy az egyetemen Shakespeare-drámákat tanít. Ismeri a hatás törvényeit, mechanizmusát amelyek nemcsak a drámára vonatkoznak, hanem az epikára is. S a harmadik: egyszer már megküzdött az idővel. Legelső könyvét, az Akhilleusz dalát öt évig írta. Aztán, mivel nem volt elégedett vele, újrakezdte a semmiből, újabb öt év után nyerte el a mű végleges formáját.

* * *

Térjünk vissza az időtlenség kérdéséhez. Kirké különbözik a többi istentől: „Arra gondoltam, a halandók így tehetnek szert hírnévre. Gyakorlással és szorgalommal gondozzák a tehetségüket, mint egy kertet, egészen addig, amíg virágba nem borul a nap alatt. Ám az istenek testnedvből és nektárból születnek, a kiválóságukat egyszerűen kirázzák a kisujjukból.” Kirké a halandók útját választja. Mivel a varázserő nem isteni adottság, meg kell tanulni, végeláthatatlan munkába kezd. Gyógynövényeket gondoz, darabol, lepárol, présel, kifőz, varázsigéket keres magában, és küzd, hogy felnőjön az igazi hatalomhoz, az igazi szeretethez. „Az istenek természetüknél fogva gyűlölnek fáradozni. (…) Ám a varázsláshoz más sem kell, mint fáradságos munka. Minden növényt meg kell találni a saját rejtekhelyén, időben leszedni vagy kiásni a földből, kiválogatni és meghámozni, megmosni és előkészíteni. Mindezek után meg kell találni, miben rejlik az ereje.”

A történet időtlenségét ennek a végtelen munkának a folyamata adja, az ismétlődések koreográfiája, amíg el nem érünk valamiféle belső megértésig: Sziszüphosz sziklája nem fog visszazuhanni a völgybe. A pillanat így fogalmazódik meg:

„De számomra nem maradt semmi. Csak meneteltem tovább a megszámlálhatatlan évezredeken át, miközben mindenki, akivel találkoztam, kifolyt az ujjaim közül, és csak azok maradtak, akik olyanok voltak, mint én. Az olümposziak meg a titánok. A fivéreim és a nővéreim. Az apám.
Ekkor megmozdult bennem valami. Olyan volt, mint a varázslataim régi, korai napjaiban, amikor hirtelen megnyílt a lábam előtt az ösvény, és tisztán láttam, merre tart.”

Hogy merre, azt nem illik elárulnom.

Madeline Miller az örök nő, a szabadságra vágyó, és azért tenni is akaró istennő himnuszát írta meg; felhíva az olvasó figyelmét arra, hogy a több ezer évvel ezelőtt élt emberek vágyai, céljai azonosak a 21. század emberének céljaival. Az örök emberi soha nem változik, még akkor sem, ha istennő testébe van elrejtve.

Ha én választhattam volna mottót a mű elé, akkor a Mahábhárata sorait választottam volna, még ha más is a mitológiai tér és idő:

Az időben fogan minden, lét s nemlét, bánat és öröm,
az idő megszül és ismét elpusztít minden életet,
az idő lángba vet mindent, majd kioltja a lángot is.
Az időből ered jó s rossz, belőle lett, mi létezik,
megsemmisíti és ismét újjáteremti lényeit.
Ha minden alszik, ő virraszt, legyőzhetetlen az idő,
s minden lényben az osztatlan és azonos idő pereg.

Madeline Miller: Kirké
Fordította: Frei-Kovács Judit
General Press Kiadó, Budapest, 2021
424 oldal, teljes bolti ár 4690 Ft,
kedvezményes ár a lira.hu-n 3752 Ft,
e-könyv változat 3490 Ft
ISBN 978 963 452 5653 (papír)
ISBN 978 963 452 2201 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Az Akhilleusz dala szerzőjének merész, káprázatos regénye kiválóan rajzolja újra az Odüsszeiából ismert hatalmas varázslónő, Kirké életét.
A leghatalmasabb titán, a Napisten, Héliosz házában egy kislány születik. Kirké furcsa gyermek – nem rendelkezik hatalommal, mint az apja, sem azzal a rosszindulatú vonzerővel, mint az anyja. Ám amikor társaságért a halandók világa felé fordul, felfedezi, hogy mégiscsak van egy különleges tehetsége: a varázslás képessége, amelynek révén szörnyekké tudja változtatni a riválisait, ráadásul még az istenekre is veszélyt jelenthet.
Fenyegetettségében Zeusz száműzi őt egy lakatlan szigetre, ahol az istennő tökéletesíti titkos tudományát, vadállatokat szelídít, és a híres mitológiai alakok közül többel is találkozik: a vérszomjas Minótaurosszal, az ügyes kezű Daidalosszal, a gyilkos Médeiával és persze a fortélyos Odüsszeusszal is. Ám egy nőnek veszélyes egyedül élni, Kirké pedig akaratlanul is magára vonja mind az emberek, mind az istenek haragját, és végül az egyik legrettegettebb olümposzi istennel találja szemközt magát. Hogy megvédje, amit a leginkább szeret, minden erejét össze kell szednie, és egyszer s mindenkorra választania kell az istenek és a halandók világa között.
Madeline Miller regénye mámorító eposz a családi vetélkedésről, intrikáról, szerelemről és veszteségről, illetve a férfiak uralta világban is rendíthetetlen női erőről.