Dalok a kamrából | Kifutókoncert Soharózától – de nem az utolsó! / Városmajor

Posted on 2021. július 12. hétfő Szerző:

0


Bedő J. István |

Nyilvános vallomást teszek: amikor korábban találkoztam a Soharóza performanszainak hírével, valahogy nemigen tudtam magamban helyére tenni a sokféle szálból szőtt eseményt. A Városmajori Szabadtéri Színpadon idén nyárra meghirdetett előadás azonban kézzelfoghatóbbnak tűnt. A Dalok a kamrából cím gasztronómiát ígért, és közben borkóstolót.

Az előadásnak egy sommelier (vagyis borszakértő) volt a ceremóniamestere és konferansziéja (ha érti még valaki a kifejezést), és abban a pillanatban, amikor jó szórakozást kívánt, megkezdődött a tömény őrület – de ez most pozitív megállapítás.

Tudnivaló, hogy a Soharóza catwalk-koncerteket (nem merném zenés divatbemutatónak nevezni) hoz létre, tehát tényként kell elfogadni a hölgyek és urak csomagolását. Borral kezdünk, vagyis semmi meglepő nincs a koktélos poharakat vagy kockás (de fekete-fehér) abroszt imitáló ruhákon. Azon se hogy egy szakállas úr jobb fele vőlegény-, bal fele menyasszonyi ruhás. És már szól is minimum négy (vagy több?) szólamban a kamarakórus. Minden dallamfoszlány ismerős, na, de a szövegek!

Mivel gasztroélményekről esik szó, hát a „kicsi kamoránkban” föllelhető élelmi nyersanyagok és konyhai műveletek teszik ki a textust – de csupán felsorolással. Fölösleges is lenne mondattá alakítani – végtére is olyan kifejezéseket rikkantanak a légbe, mint habar, párol, sűrít, szuvid (sous vide – vákuumzacskóban, alacsony hőfokon végzett hosszú idejű hőkezelés) és társai. A latin nyelvű misézés során sem kellett mindent érteni. Jókainál legfeljebb még valaki hozzáfűzte: sapienti sat – az értőknek ennyi elég…

 

De kérem, úgy tűnik, mégsem elég: egyszer csak megjelenik egy csengő hangú hölgy, krinolinként egy kerek konyhaasztalt visel, dalol gyönyörűségesen, időnként elforgatja dereka körül a konyhát, eszközöket vesz ki az asztal-szoknya zsebeiből és tesz vissza – követni a néző alig vagy egyáltalán nem bírja.

Ez a beszélő ruházat (vagy minek nevezzem) alapvető fontosságú, hiszen a divatbemutatók inspirálták a látványt – viszont még ha egyre bolondosabbak is a ruhaművek, vegyük őket komolyan (s közben borítsunk kegyes fátylat a valódi milánói divatbemutatók kiéheztetett fiúcskáira, akik komor arccal járnak a kifutón, és eltűrik, hogy virágos zakók, női fehérneműk és tűsarkú cipők szerzik meg nekik az aznapi 15 perc világhírt).

Aztán egyre több szakmázás történik: az egyik lány kertész volt, apró repkedő ásókkal a dereka körül, a másik kimcsigyártásra készített föl, a harmadik (ő történetesen kismama) mindenféle pékáru előállítását népszerűsítette dalolva – tulajdonképpen ekkor már nem is figyeltem aprólékosan a ruhákat és fejfedőket, hanem csak habzsoltam, ahogy egy neveletlen svédasztalvendéghez illik.

Valamikor felvonultak desszertek is, hatalmas, faluvégi búcsún szokásos mézeskalács szív, habcsók, vattacukor, mákos kalács, a nézőnek meg sebtében el kell döntenie, hogy az öltözetek részleteire figyel, de akkor a szövegről marad le, vagy ez utóbbira koncentrál, akkor viszont a tömegével reá zúdított, jobbnál jobb látványötletek kerülik el a figyelmét. (A látottakhoz viszonyítva holmi emeletes rokokó parókák szégyenükben elbújhattak a színfalak mögé.)

De a következő borbemutatás és kóstolás után nemzeti konyhákat – illetve dehogyis, utcakajává silányult sztereotípiákat – vonultattak föl: az olasz pizzást (a hatvanas évek Tintarellájával!), a szusiművésznőt (parókájára ÉS kimonóbélésére szerelt szusikkal!), a Mekdöncis texmexet, és végül a szerájban aktív törököt, amihez az effendi szolid kétsoros (mármint két sor sült tejberizses) kaftánt (vagy mit) viselt és kisázsiai zenére kígyózó kezeket.

S nem elég ez, dalra fakad a magyar leányka, fején virágos kerttel. Egy pillanatra se feledkezzünk meg a zenei áhítatról – ez a leányka Sebestyén Márta hangképzésével és akcentusával, persze gyönyörűen, tálalta a „magyar kaják” szövegét. Már most mondom: az összes fej-jelmez közül számomra a bejgli volt mindennél lehengerlőbb.

És ebben a totálisan ünnepi pillanatban a fehér blúzos, fekete kötényes, eddig szorgosan töltögető pincérleányok és -fiúk – sutty – a színpad elé siettek, és megszólalt a teljes Soharóza, szólistákkal és „csoportos énekesekkel”. Természetesen, mint az operákban vagy a kórushangversenyeken, itt is alig érteni a szöveget, de hát nem is kell, ha elkapsz néhány szót, már elég az is. (A legelső számnál ezeket csíptem el: karantén, környezettudatosság.)

Amit a műsor születéséről és szereplőiről tudni kell, az a színház vagy a Soharóza oldalán is elolvasható, azonban három személyt mégiscsak kiemelek: Halas Dóra az indítómotorja és kimeríthetetlen rakétahajtóműve ennek a besorolhatatlan, mégis roppant szórakoztató produkciónak, Nagy Fruzsina tervezi és állítja elő a rajzfilmbe vagy utópia/disztópia-filmbe illő jelmezeket. Ezekkel kapcsolatban csupán egyetlen félelmem van, hogy ötletei (főleg fejfedői) lekoppintva feltűnnek esetleg a derbyn Ascotban, Párizs és Milánó kifutóin, onnan pedig – nincs kegyelem – az utcákra is kivonulnak. A két és feledik személy Mautner Zsófi gasztroblogger, aki szakmai tanácsokkal támogatta meg az ételkészítésről és -fogyasztásról szóló szövegkönyvet. A harmadik pedig nem tagja a társulatnak, de főszereplője a bemutatónak: Fejérvári Gergely, a már korábban említett sommelier. Mellénye parafadugókból készült és dugóhúzót visel a csokornyakkendő helyén… Most képzeljék el. De akkurát (by Svejk) beleillett a társulatba…

Kedves olvasó, mire a produkció véget ért, elkötelezett Soharóza-drukker lettem, melyhez hasonló érzelmi vihart neked is tiszta szívből kívánok.

 

Legközelebbi előadások: 2021. augusztus 18. szerda, 19:00 és 21:00

Az előadás fotóit Jekken Péter (JP) készítette, de felhasználtam a Soharóza oldalról Kovács Márton (KoMa) plakát célú képeit is. Kattints a képre, nagyobb méretben látod!

Utóirat #1

A több hónapos felkészülés során Halas Dóráék az alábbi hirdetést tették közzé a kórus oldalán:

»Nagymama praktikák WANTED!
A készülő legújabb projektünkhöz keresünk minél több olyan házi konyhai praktikát, amit a nagyiktól, anyukáktól, családból tanultatok!

– Palacsintát tényleg csak 3 serpenyővel érdemes sütni?
– A császármorzsa titka a lökögetés?
– A hagymán hagyjunk egy réteg héjat a húsleveshez?

Osszatok meg velünk minden olyan titkot, ami főzéssel kapcsolatos és hosszú évtizedek tapasztalata szunnyad benne!«

És ilyen klassz lett.