Az idegen a hegyen

E G Y  K É P  —  E G Y  T Ö R T É N E T 

Laczkó Ilona Adél |

Valahányszor a Rysy alatt járok, felrémlik az a régi nap.

Hatalmas, hirtelen támadt hóviharban sietek le a hegyről, eszembe jut, hogy a Forbergi-réten ott az Andrássy panzió, ahol kivárhatom a végét. Belépek a kihalt épületbe, szétnézek, a homályból hirtelen egy férfi lép ki. Ellenszenves, magas figura, jobb keze a kabátja zsebében, láthatóan nem örül nekem. Faggat, mit keresek itt. Mondom, a kecskéknek vittem sót.

Mikor apám felől érdeklődik, bevillan, hogy azt kell mondani, a fronton van. Úgy tűnik, nem hisz nekem. Ijedten halljuk, hogy léptek közelednek, majd belép egy vállas, megtermett szénégető, rajta vastag pulóverek meg egy ujjas.

Csodálkozva nézem, ahogy leütögeti magáról a havat. Hatalmasat dobban a szívem, amikor meglátom kezében a sapkámat. Ebből tudom, a bujkálókkal van. Visszavitte az elkóborolt kecskénket, meglátta a sókockáimat és a keresésemre indult. Azt mondja, valaki lelőtt két szénégetőt, és a csendőrök mindenfelé keresik a gyilkost. A férfi arca megfeszül, szeme elkeskenyedik, amikor az öreg helyesli, hogy itt bújt meg, mert most minden idegen gyanús.

A férfi hátrébb lép kettőt, hirtelen előkapja a pisztolyát, rászegezi és rákiált. Az öreg védelmezőn elém lép. Lövés dördül, csodálkozva látom, a férfi a földre zuhan, mellkasában az öreg jókora kése. Ijedten nézek fel.

– Szerencsére még a karomat sem érte. Én eltüntetem ezt a gazembert. Siess, mondd a csendőröknek, hogy láttad a sebhelyest Tátrafüred felé futni! Nem engedhetjük, hogy ráleljenek a bujdosókra.
– Honnan tudta, hogy ő az?
– A Lomnicon meglőtt ember még el tudta mondani, hogy a gyilkos arcán forradás van.

Az öreget soha többé nem láttam, de a bujkálók mindannyian megmenekültek, hála neki. Tavaszra vége lett a háborúnak is.

Fotó: Fortepan