Ők túlélték… | Ádám Veronika: Távolból őrzöm

Posted on 2021. január 22. péntek Szerző:

0


H. Móra Éva |

Nekik sikerült. Ők túlélték a holokausztot. Életben maradtak, s új életet kezdhettek messze, a világ másik felén. Sikeresek lettek pályájukon, minőségi, értelmiségihez méltó életet élhettek.

Ez a felszín. Ám Ádám Veronika regényének szereplői mind-mind mély sebeket hordoznak. A címbeli távol itt nemcsak földrajzi távolságot jelent, nemcsak a hazájuktól távolra kényszerült létre utal, hanem időbeli távlatokat is nyit. A regény tulajdonképpen beszélgetések sorából áll, s e beszélgetésekből egy zsidó család négy generációjának sorsa fejtődik fel, méghozzá a főszereplő, Roni, a budapesti orvosnő szemszögéből.

Habár harmadik személyű az írói közlésmód, mégis Roni reflexióival együtt kapjuk a történetet. A munkája miatt Roni évenként néhány hetet tölt Amerikában, így ismerkedik meg Edittel, az aneszteziológus doktornővel, s kötnek – jelentős korkülönbségük ellenére is – életre szóló barátságot. S itt megint kulcsszerepet kap a távolság, hiszen az esztendő nagyobb részében nincsenek fizikai közelségben. Az együtt töltött rendszeres néhány hétnyi idő azonban rendkívül intenzív, tartalmas – s lassan nemcsak Edit sorsa rajzolódik ki, hanem egész családjáé. S az egyéni sorsok mögött a történelem. Maga a főhősnő fogalmaz így: megint történelmet tanulok.

A találkozások, beszélgetések több idősíkon zajlanak – olykor nehéz is követni, hiszen a felidézett történetek újabb múltbéli idősíkokat nyitnak –, mindig újabb és újabb szereplőket vonva be a körbe. Megismerjük Edit testvéreit, színre lép Alíz, később Friedl. Az ő elbeszéléseik nyomán elevenedik meg a szörnyű időszak, a szökések, menekülések, bujkálások, rettegések, a halálos fenyegetettség, a szétszakított család rémnapjai.

Egymásról mit sem tudva, külön-külön, különböző kerülőutakon, országokon át kerültek biztos helyre, s vetették meg lábukat új hazájukban. Az eltemetett fájdalmak azonban felszínre törnek, s ki így, ki úgy próbálja őket kezelni. Edit méltósággal, józanul viseli korát is – ezáltal szinte példaképpé nő Roni szemében –, sorsát, kudarcait is.

Szakmájában sikeres, jómódban él, de gyereke nem született, örökbefogadott lányával nem igazán találják meg a hangot. Amikor hajdani szerelmével, Sanyival venné föl a kapcsolatot, csak egy előadására akar elmenni, mégis csalódásként éli meg: a férfi megnősült, családja van. Figyeljük csak ezt a finom stílusú megfogalmazást: „… mondtam, hogy itt vagyok New Yorkban, és eljövök az előadására, hosszú csend lett a vonal végén, majd azt mondta, megnősült, és akkor a csend az én oldalamra került.” Sanyi is sebzett lélek. Szép, amerikai felesége van, ígéretes gyermekgyógyász, de magyarul nem hajlandó többé beszélni, még hajdani szerelmével sem. Ő így próbál védekezni. „Mindentől messzire akartam kerülni, ami magyar – magyarázza –, ennél messzebbre nem tudtam.

A lágyabb természetű Alíz is mesél: az ő hajdani szerelme, János is szóba kerül, aki szinte hősként mentette, bújtatta a zsidókat a véres napokban. S amikor már sikerült mindenkit, így Alíz egész családját megmenekíteni, akkor kezdett el más nőkkel flörtölni, s hagyta el Alízt. Érzelmek nélkül menekült Alíz is itthonról: „Olyan pokoli hónapokat éltünk meg […] a háború alatt, hogy minden korábbi szép emlékemet kisöpörte belőlem. […] úgy éreztem, hogy velem csak rossz történt Magyarországon.” Hiába ment később férjhez, mégis János maradt az egyetlen nagy szerelme. Alíz, mint később kiderül, a hitben lel megnyugvást; a csakis a tudományban hívő Edittel ellentétben ő rendszeresen jár zsinagógába, az előírások szerint él.

Friedl története a leghosszabb – talán ez már az olvasó számára is történelemkönyv –, mindenre kiterjedő részletességgel meséli el a halálközeli időket. Ő egész életét, akkor is és később is a zsidóság megmentésének, majd segítésének szentelte, valóban nem törődve a legközvetlenebb életveszéllyel sem.

Megindító, ahogy a testvérek – sokszor a távolságok ellenére is – összetartanak, szoros lelki közelségben maradnak. Ha egyikük bajban van, megbetegszik, a másik ott terem mellette. A múlt azonban kísért, nem felhőtlen a kikapcsolódás ideje sem. A hegyi kirándulást is beárnyékolja Edit rossz előérzete, ami a háziakkal szemben fogja el: „Érzem, nem szeretnek bennünket. […] zsidók vagyunk, és elmenekültünk Európából. […] ez itt majdnem Ausztria, ahonnan menekülnöm kellett, ez a férfi német, és alig fiatalabb, mint én. Mivel töltötte azokat az éveket? Amikor Európában vagyok, még mindig nem tudok nem gondolni erre.” Ezt az epizódot egy újabb utazás követi a múltba: a nagyszülőkig megyünk vissza, Meranóba, ahol ők éltek, ahol édesanyjuk nevelkedett. Az elődök nem sajnáltak áldozni vagyonukból a város felvirágoztatására: zsinagóga épült, szállodák, szanatóriumok. Segítették a szegényeket is.

Haladunk előre az időben, idősödnek a szereplők, Edit nehezen jár, de eljön még Magyarországra, hogy fölkeresse édesanyja sírját. Megható részlet, amikor hitetlenként mégis részt vesz egy budapesti éjféli misén, majd „cserébe” New Yorkban Ronit is elviszik egy zsinagógába. Ahogy beteljesedik az élet, s közeledik az elmúlás, egyre spirituálisabbá válnak a helyszínek, a közös élmények. A szerző elegánsan elkerüli az utolsó percek részletezésének, s ezzel egy esetleges érzelgősségnek a csapdáját, ehelyett egy levéllel zár: ez a levél kitekint a jövőbe, a leszármazottak nemzedékére. Így, az utódok sorsának összeérése teszi valóban generációkon átívelővé ezt a rendhagyó családregényt.

Szólni kell még a könyv stílusáról. A tudós orvos, Ádám Veronika első szépirodalmi műve ez, részben egy valódi család valós története, részben saját fantáziája alapján született. Hétköznapiságában különös ez az írói beszédmód, szereplői mintha valóban közöttünk ülnének, úgy mesélnek. Lassan hömpölygően, aprólékosan. Nőies is ez a stílus, ismét a leghétköznapibb értelemben is: ugyanúgy szót ejt az öltözékről és sminkről, mint az ételek alapos leírásáról. Ugyanakkor persze bölcsességgel, mélységekkel és érzelmekkel teli, de minden pátosz nélkül.

Felemelő olvasmány.

Ádám Veronika

Ádám Veronika: Távolból őrzöm
Jaffa Kiadó, Budapest, 2020
288 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 3199 Ft,
e-könyv változat 2490 Ft
ISBN 978 963 475 3988 (papír)
ISBN 978 963 475 4404 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Ádám Veronika különleges érzékenységgel és érzékletességgel megírt első regénye két tehetséges, elszánt, akár a sorssal is dacoló nő évtizedeken, kontinenseken és generációkon átívelő története. Egy kivételes barátság mozaikszerűen, epizódról epizódra kibontakozó, érzelmekkel telített, személyes élményekkel hitelesített, bensőséges krónikája. A Távolból őrzöm nagyfokú empátiával és ugyanakkor a természettudós pontosságával megrajzolt portréiból és élettörténeteiből egyszerre kaphatunk képet a 20. század első felének Magyarországáról, többek közt a második világháború alatti zsidó ellenállás egy kevéssé ismert fejezetéről, a rendszerváltás előtti és utáni értelmiségi létről és az amerikai felső középosztály életéről. Világok találkozásának lehetünk tanúi