Szerelem haldoklás idején | Bíró-Balogh Tamás: Ha nem volnátok ti

Bíró Zoltán István |

Lehet még újat mondani a halálosan beteg költő utolsó szerelméről? Lehet.

Ki nem hallott a románcról, amely az éjszakánként magas lázban vergődő nagybeteget élete utolsó esztendejében olyan lángra lobbantotta, hogy némi időre bár, de a halált is elhessentette felőle? Bíró-Balogh Tamás most megjelent kötete alaposan átrajzolja a költő utolsó szerelmének képét – s a felidézésben előbukkan egy újabb másik, egy örök harmadik nő alakja is.

A késői szerelemre Kosztolányiné a megcsalt feleség szemszögéből emberileg érthető indulattal és elfogultsággal reagál. Visszaemlékezésében kiradírozni próbálja a múltból a költő szerelmét, Radákovich Máriát. Ismerősök és barátok viszont emlékirataikban szólnak az utolsó szerelemről, ami többek között a magyar líra egyik legszebb szerelmes versét hozta el, a Szeptemberi áhitatot.

A megsértett feleség fájdalmas igyekezettel – ha már kitörölni nem tudta – legalább elhalványítani akarta az életműben a „gyönge jellemű”, „súlyosan beteg és idegbeteg”, „titkot tartani nem tudó”, „nem eléggé férfias” férjének a – véleménye szerint önmagához nem méltó – boldogságát. Pedig ennek a boldogságnak a hevülete a kortársak, köztük orvosok szerint rövid időre segíthette Kosztolányi nyaki daganatának átmeneti gyógyulását.

• Olvass bele!

Mikor már nem tudtak találkozni, Radákovich Mária a legutolsó időkig, a hazai szanatóriumtól a stockholmin át a halálig levelezett a költővel. Szerelmesének utolsó leveleit Kosztolányi összegyűjtve őrizte, és úgy rendelkezett, temetésekor tegyék majd be őket a feje alá. Egy kollégának kellett, a feleség őrző, szigorú tekintetétől kísérve, Kosztolányi koporsójába csempészni a nem is kicsiny méretű csomagot. Nem tudni, csakugyan eleget tett-e a kívánságnak, vagy ezek az iratok is lapulnak valahol, mint annyi, időközben előkerült levél.

Bíró-Balogh Tamás tanulmányából kiderül, Kosztolányinak volt még egy szerelme a feleség és Mária mellett, egy titokzatos alak. Az a viszony azonban a költő majd egész felnőtt életére hatott, megkockáztatható, hogy sokkal erőteljesebben, mint a házastársáé vagy utolsónak tudott szerelméé. Ez a titkolt múzsa nagy műveket ihletett, de vele nem kellett harcolni a feleségnek, máig árnyékban maradt. Ez az évtizedeken át tartó, halálig ápolt nagy szerelme Bözsi volt, a kisfiának dajkája. Ő volt a modellje az Édes Anna szerencsétlen, megháborodó címszereplőjének, s őt mintázta meg az egyfelvonásos Kanári főszereplőjében is. Az Édes Anna polgár szereplőiben – Vizy Kornélban, a feleségében és a kisfiában – bízvást felismerhetjük Kosztolányiékat. A vidékről jött, gyöngyözően szép tájszólást beszélő szép, fiatal lány, a cselédszerelem bizonyára segíthetett a költőnek „túlélni” nehéz házasságát.

A könyv előzékének térképeire rajzolva láthatjuk meg, hogy a krisztinavárosi családdal éppen szemben lakott Mária, „a hivatalos utolsó szerető” – a feleség az erkélyen átláthatott a gyűlölt nőre, aki egy váratlan pillanatban beírta magát az irodalomtörténetbe –, s itt, egy közeli házban élt Édes Anna ihletője is. A volt cselédet Kosztolányi egy életen át látogatta, gyakorlatilag naponta. Bármerre indult, beugrott a fokhagymaszagú házmesterlakásba: kalappal a fején, nyakában kendővel, hóna alatt táskával ült hármasban a férjjel együtt némán, néha órákon át. Ha sokáig elmaradt, tudták, a házmesterlakásban kell keresni.

Mikor a gyógyíthatatlan és haldokló Kosztolányit hazavitték a kórházból, még utoljára egyszer átvánszorgott a régi dajkához. És micsoda egybeesés, hogy Kosztolányi halálával egy időben vidékre költözött a házmester, s vele „Édes Anna”…

Lehet-e bátor, becsületes, makulátlan jellem igazán egy nagy költő? A nagy költészethez nem gyávaság, esendőség, pokolfürdés kell-e, félni a haláltól? (© Szív Ernő)

Kosztolányi Dezső: Nők

Nem kamasz-szerelem kis hevületében
beszélek.
Az élet közepén, megkoszorúzva női karoktól
vallok,
nők, rokonaim.
Most már elmondhatom, hogy oly közel voltatok hozzám,
mint senki más,
s szeretlek is benneteket.

Zavarosak, mint én,
termékenyek, mint én,
zavaros források, melyekből aranyat mostam,
igazi aranyat.

Természet tündérei, szeszélyesek és kiszámíthatatlanok,
de igazabbak
a meddő gondolatnál,
a büszke hazugnál,
a csontos, ijesztő, gyilkos férfinál.
Hová is futhatnék én,
kócos fejemmel,
költészetemmel,
rettenetesen cikázó tétovaságommal,
ha nem volnátok ti,
megértők, megbocsátók,
elvtelen szentek,
jámbor pogányok,
bizonytalan jók,
valóság hű sáfárjai.

Ha varrtok, vagy vajat mértek,
kirakatot szemléltek komolykodó szakértelemmel,
s hócipőben topogtok, kecsesen, de balogul is, mint az albatroszok,
fölkacagok az örömtől, hogy vagytok,
és én is vagyok mellettetek.

Hozzátok kötözött engem a végzet,
örökkévalóan,
köldökzsinórral, azután a vágyak
eleven kötelével,
hogy mélyetekben keressem az utat az élet felé,
s öletekbe ejtsem le terhes koponyámat.

Nem egy, hanem mindegyik.
Mindegyik leányom, mindegyik feleségem,
mindegyik barátnőm, rejtélyes kedvesem.
Mindegyik anyám.

Bíró-Balogh Tamás: Ha nem volnátok ti – Kosztolányi Dezső utolsó szerelmei
Jaffa Kiadó, Budapest, 2019
292 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3199 Ft
e-könyv változat 2490 Ft
ISBN 978 963 475 2042 (papír)
ISBN 978 963 475 3087 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Kosztolányiról írtak már nem egy vaskos monográfiát, de a híres nyugatos alkotóról kialakult képünket most mégis jelentősen átrajzolhatja néhány levél.
Nemrégiben ugyanis felbukkant egy jelentős Kosztolányi-dokumentumegyüttes a költő életének utolsó szakaszából. A kéziratok a költő utolsó szerelméhez, Radákovich Máriához kapcsolódnak. A férjezett asszonyhoz írt levelek szerkesztett változatai korábban ugyan megjelentek – azonban az eredetiek és azok, melyeket Mária írt Kosztolányinak, még nem.
Hogy miért érdekes ez? Azért, mert Radákovich Máriáról, a tízéves gyermekét nevelő anyáról eddig szinte semmit nem tudtunk, pedig Kosztolányi kész lett volna feladni a házasságát miatta, és úgy érezte, ez a szerelem még halálos betegségére is gyógyulást hozhat. Máriáról annyit tudunk, hogy Kosztolányi szerelmes volt belé, és írt hozzá egy verset, költői pályája egyik legjelentősebb darabját, a megcsalt Kosztolányiné pedig egy dühös levelet, amelyben „szerencsétlen, tájékozatlan lúd”-nak nevezte riválisát. Kosztolányi mindent fel akart adni a szerelem hevében – de kiért is?
Radákovich Mária hús-vér nő volt, Kosztolányi előtt is, Kosztolányi után is. Volt saját élete, férje, akitől a költő annyira félt, hogy még a sötétítőfüggönyöket is behúzta házuk ablakain – e könyvből az is kiderül, miért. Kosztolányit is jobban megértjük, ha megismerjük azt a nőt, akit szeretett.(…)
Bíró-Balogh Tamás olvasmányosan, mégis sziporkázó szellemességgel, alapos szakmaisággal mutatja be Kosztolányi Dezső életének legutolsó korszakát, amelyről eddig úgy hittük, hogy mindent tudunk. De elképzelhető, hogy e pillanatig csak „éjen és homályon át” láttuk, most viszont teljes fényben.