Ibolyalila emlékóra | Nógrádi Gábor: Szerelmünk, Sisi / Spinoza

Posted on 2020. november 3. kedd Szerző:

0


Sisi császárné/Gubik Ágnes ritka boldog pillanatainak egyike

Bedő J. István |

Sisi királyné, Sisi császárné köztünk élő legenda. A legkézenfekvőbb találkozásokra vele természe-tesen Gödöllőn kerülhet sor, a kastélyban, de bizony az ott hallható, egyébként maradéktalanul igaz, korrekt ismertetés közben csak félmondatok hangzanak el a valóságos Sisiről. Persze aki napról napra (vagy lapról lapra) akarja megismerni a maga korában rajongásig szeretett személyiséget, számos történészi vagy regényes életrajz segítségét (sőt, az emlékezetes mozifilmét is) kérheti. De Nógrádi Gábor monodrámája, melyet a Spinoza Színház mutatott be, mást kínál: a magánember portréját.

Gubik Ági számára az író egy valóságos, mégis sosem volt másfél órát szel ki Erzsébet életéből. Genfben vagyunk, ahol a királyné álnéven, némi levegő- és hangulatváltozás céljából készül néhány napot eltölteni. A kor mércéje szerint már igen idős asszony (61), csaknem tíz éve árva-anya (vagy hogy is lehetne nevezni azt, hogy nagyreményű fiát elvesztette: Rudolf önként választotta a halált, a magáét és szerelméét). Azóta csak gyászfeketében jár, már évtizedek óta nem készülhetett róla se festmény, se hivatalos fotográfia.

Két különböző kép él róla, az egyik a soha meg nem öregedő, fess kiállású, karcsú szépségideál, az uralkodó méltósággal viselkedő hitvese, a másik: a bécsi Burg évtizedek óta meg nem szűnő lenézése és ellenszenve miatt szenvedő, a protokoll és etikett kereteiből folyton kilógó, mindig méltatlanul viselkedő bajor nőszemély.

Gubik/Sisi számvetést tart. Végigtekint életén, amelyre rémisztő anyósa, Zsófia (főhercegasszony) ólomnehéz pecsétet nyomott, ma úgy minősítenénk, szakadatlan bullyzás, lelki terror volt az osztályrésze. Bűne nem volt, csak éppen szabadon gondolkodó, viselkedő, a szabadságra tanító családból jött, és nem volt hajlandó elfogadni a lelki kényszerzubbonyt.

A hatalmas monológ sokszor fordul dialógusba, Sisi felidézi, ki mindenkivel került vitába, segítséget kérve, szópárbajba, ritka győzelmekbe. A partnere a tükör, az mutatja meg, hogy hiába ismeri őt a nagyvilág zárt szájjal mosolygó valakinek, valójában depressziós hullámoktól gyötört személyiség, akiről a Wiener Zeitung gátlástalanul híresztelheti: A császárné megbolondult, magában beszél! Pedig csak szárnyaló lelkű, s nem is rossz tollú költő: sirály. De ennek a sirálynak sokáig nyesegették a szárnyait, csak gondolatban volt szabad repülnie.

Harcban a tükörrel, ami az igazi, nem idealizált arcot mutatja

A költészet kapcsán mondja ki azt is, ami a Hofburgban eretnekség: a szabadságvágy miatt szereti a magyarokat, és a szeretetéből nem zárja ki sem a magyar nyelvre őt tanító, kiváló Falk Miksát, sem a költészeti példakép Heinét, csupán azért mert zsidók.

Az önvizsgálatból, vádból, önvádból, naplórészletekből visszaemlékezésekből, egykori érzelmek és elfojtott vonzalmak (Andrássy gróf) fölidézéséből összegyúrt múltba tekintés attól lesz drámává – mégpedig feszes, a feszültséget mindvégig fenntartó drámává –, hogy a néző már tudja, hogy ez az egykor boldog, mostanra megkeseredett asszony a tervezett hajókirándulást már nem fogja élvezni…

A Burg irigyelt szépe

Gubik Ági a királyné színében, ibolyalila, enyhe turnűrös, rövid uszályos ruhában idézi fel szerelmünket, Sisit. Ebben mutatkozik meg szerelemre éretlen kamaszlányként és búskomorsági hullámok alól fejét néha felvető anyaként, asszonyként. De főleg érző emberként, akiből időnként ki-kitört a hajdani dacos szabadgondolkodó, aki még a nagy intrikus és manipulátor anyós ellen is mer szópárbajt indítani. A hullámzás egyik eszköze, hogy néha nemcsak (egy)magában beszél, hanem magának is, motyog, suttog – olykor nem is fontos, hogy kihallatsszék belőle az önmagával folytatott vita.

Czeizel Gábor úgy rendezte Gubik Ágit, hogy ez a karcsú nő képes bejátszani, betölteni az egész teret, felidézni Bécset, Pestet, Genfet, Sisi megnyesegetett világát.

Egy teljes élet fér bele a Spinoza másfél órájába, de aki többre vágyik, nyugodtan forduljon a történelmi életrajzokhoz – ott legfeljebb többet talál, de mást nem. Nógrádi Gábor Sisi-portréjában minden fordulat igaz, nincs egy szemernyi sem, ami ne történt volna meg.

Eltekintve attól, hogy nem tudjuk, a magyarok rajongással fogadott Sisije valóban tartott-e ilyen számvetést.

Fotók: Herbszt-Véner Orsolya

Részletek itt.
Jegyvásárlás átmenetileg nem lehetséges, de egyszer biztos kinyit megint a Spinoza!