A lélek földrengése | Péterfy-Novák Éva: Apád előtt ne vetkőzz

Kleyer Éva |

Talán szerencsés vagyok. Talán tenyerén hordoz engem az Isten. Nem tudom. De a sors engem megkímélt attól, hogy akár nőként, akár gyerek-ként ilyen traumát kelljen átélnem. Pedig a sta-tisztikák szerint minden ötödik nőt ér élete során nemi erőszak, újabb húsz százalék éli át erőszak kísérletét, és ami számomra felfoghatatlan, hogy a kislányok ötöde gyermekkorában szexuális abúzus áldozatává válik.

Tasnádi István színpadra dolgozta át Péterfy-Novák Éva könyvét (regényét? dokumentum-művét?) az Apád előtt ne vetkőzzt. A kétszemélyessé szabott darab puritán módon, csak a színészi játék eszközeivel enged bepillantani a gondosan takargatott és elhallgatott magánéleti pokolba. Péterfy Borit két különböző közönség ismeri, az egyik a többlemezes énekesnőt, a másik például az acélkemény Ratched nővért a Száll a kakukk-ból. Itt most ő az a kislány, akit ötéves korától követünk szinte a felnőtt nővé válásáig. És ő az, aki a nagypapi szeretetének áldozata lesz. (Péterfy Bori két másik karaktert is felvillant az előadásban, a nagypapit „megrontó” mostohát és Erzsébetet, a Tatus imádott idősebbik lányát.)

Pataki Ferenc a partnere Péterfynek, karakteres arca mögé könnyű elképzelni a felnőttet, aki törődésével oly könnyen az ujja köré tekeri a naiv kislányt. De a történet nem itt kezdődik.

Az első világháború végén járunk. Egy nyolcéves fiú és alig ötéves kishúga hirtelen egyedül marad, szüleiket két hét különbséggel viszi el a spanyolnátha. A két gyerek árvaházba kerül, majd mostoha szülőkhöz. A színpadon a nagypapa szinte szenvtelenül meséli el gyerekkori élményeit a döbbent csendben, miként erőszakolták meg naponta a nagyobb fiúk a kisebbeket, hogyan vették ezt tudomásul a felügyelő apácák, és miként törődtek bele az áldozatok. A két árva hamarosan családba kerül, ahol ridegen tartják és dolgoztatják őket, a mostohaanya pedig a kisfiút szexuális igényei kielégítésére használja. Napi rendszerességgel él vissza nemcsak testileg, de lelkileg is a kiszolgáltatott kiskamasszal. A megalázó helyzetből a fiú egy érzelemmentes házasságba menekül, de megnyugvást csak akkor talál, amikor kislányát, Erzsébetet célozza meg imádatával.

Felváltva ugrálunk a két idősík között, fókuszálunk a kislány (Péterfy Bori) hatvanas évekbeli cseperedésére, illetve a nagypapa múltjára. És közben egyre elszorulóbb torokkal követjük, hogyan válik az egykori áldozat édes szavú elkövetővé, a tündéri naiv leányka pedig szexuális játékszerré.

A nézőben kavarog a színpadra vitt történet, hiszen a színház mindig is a mindennapi élet nyersanyagát használta, tabu(sított) témákat fedett fel, mutatott be sajátos tükrözésben. Nem meglepő, hogy a nők elleni erőszak éppen a színházi, filmes világ területéről bukkant a felszínre, de ilyen nyers, szinte brutális őszinteséggel korábban még senki nem közelítette a témát.

Orvos-Tóth Noémi, a transzgenerációs elméletet (is) kutató klinikai szakpszichológus egyik előadásában hallottam a meghatározást, hogy a trauma a lélek földrengése. Utána a lélek éppen úgy újjáépíthető, mint a természeti katasztrófa után a világ, de ahogy ott sem, a lelkünkben sem lesz semmi ugyanolyan, mint előtte volt. Az embernek ember által okozott trauma egyik legszörnyűbb formája a családon belüli erőszak, ennek pedig a leggonoszabb válfaja a szexuális erőszak. És ha ezt még lehet fokozni, a gyerekkel szemben elkövetett formája egyenesen gyomorforgató. Hiszen a gyermek sokszor nem is tudja, mi történik vele. A darabbeli kisleány is csak kamaszként kérdez rá: „Nagypapi, ez nem valami rossz, amit mi csinálunk?”

Az Apád előtt… ajtót/ablakot nyit a szörnyeteggé válás vegykonyhájára. El nem fogadjuk, de megértjük, hogy a megoldás kulcsa az elkövető múltjában, gyerekkorában rejlik. Erre vezethető vissza a kötődés képességének hiánya, illetve az a furcsa kötődés, hogy a kislányok iránt érez szexuális vágyat. Ezt az abúzus-láncot bizonyára követhetnénk generációk során át visszafelé – ám a történet közvetve azt is sugallja, hogy a megrontó újabb megrontókat termel(het) a jövő generációjának, míg csak valaki meg nem szakítja a láncolatot.

Elgondolkodtató a mellékszál is. Vajon mit lát a környezet, vajon látja-e, mi történik? Lehetséges, hogy nem veszik észre? Vagy mégis? Így nyer magyarázatot az előadás címe, és az első pillanatok parancsként elhangzó mondata a kislány anyjának (Nagypapi második lánya) szájából, a fürdetés közben: „Apád előtt ne vetkőzz!” Ha szűz szemmel, a könyvet nem ismerve nézzük az előadást, csak később döbbenünk rá, mit is jelent ez. Nagypapi kisebbik lánya tisztában volt azzal, mit művel apjuk a nővérével. A kicsi lány ezt érti félre, ezért húzódik el a saját édesapjától, de nem a kedves, dédelgető Nagypapitól. És a nagymama is tudhatott a szenvedélyéről…

Péterfy Bori magába fordultan, sötét arccal várakozik a színpadon, amíg a közönség elfoglalja a helyét. Aztán egyszerre megszépül, kivirul és lelkes, naiv ötévessé lesz. Rácsodálkozik a világra, bízik a Nagypapiban, ám nem bízik sem anyjában, de – a figyelmeztető megjegyzés hatására – apjában sem. Nincs igazi kommunikáció a szülők és a gyerek között, s amikor kétségei merülnek fel, akkor is csak a kedves Tatushoz fordulhat. A folytatást meg látjuk.

Pataki Ferenc Tatusa jóképű, bizalomgerjesztő férfiember. Ám ahogy egyre mélyebbre hatolunk múltjába, érzéseibe, fájdalmába – a néző kétségbeesve vergődik szégyen, undor, szánalom és együttérzés között.

Tasnádi István megdöbbentő és felkavaró színházat teremtett Péterfy-Novák Éva történetéből. Nem lehet tárgyilagosan, nem érintettként nézni. Sűrű és feszült légköre képes áttörni a legvastagabb érzelmi páncélt is.

Fotók: Takács Attila

Az előadás az Óbudai Kulturális Központ, a FÜGE és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre.

Péterfy-Novák Éva: Apád előtt ne vetkőzz
16 éven felülieknek!
Színpadra alkalmazta és rendezte: Tasnádi István
Játssza: Péterfy Bori, Pataki Ferenc
Látvány: Antal-Fógel Adrienn

Részletek és jegyvásárlás