Előjelek | Kathrine Kressmann Taylor: A címzett ismeretlen / Spinoza

Posted on 2020. szeptember 15. kedd Szerző:

0


Hajdú László, Széll Attila

Bedő J. István |

Mindig kínos, ha az ember fejében az motoszkál, hogy valaminek nem szabadna újra megtörténnie, aztán érzi, észreveszi, hogy megint érlelődik valami szörnyűség. Mert íme: az idei, 18. Spinoza Zsidó Fesztivál keretében újra látunk valami ismerőset.

Kathrine Kressmann Taylor levélváltás-regénye 1932 és 34 között játszódik, az Újvilágban együtt szerencsét próbáló két galériás jó barát, Max Eisenstein és Martin Schulze között (ez utóbbi annyira amerikaivá vált, hogy nevét Schulsére módosította). Martin visszatér Münchenbe, és csupán kevés idő kell ahhoz, hogy a tettrekészséget, erőt, a nagyság ígéretét és nagyszerűségét hirdető nemzetiszocialisták felé orientálódjon. Sőt ez azt is jelenti, hogy egyre távolabb érzi magát zsidó barátjától, majd a hitleri propaganda hatására kifejezetten ellene és minden zsidó ellen fordul. Az Európa és Amerika között sűrűn járó hajók két hét alatt viszik a leveleket, és mint az ugráló filmkockák, kihagyásos állapotokat rögzítenek. Minden egyes írás lenyomattá válik: egyfelől az erő kultuszába egyre jobban beleszédülő müncheni banktisztviselő elridegülésének, másfelől a régi és tartósnak hitt barátság foszlányaiért egyre reménytelenebbül könyörgő Max csalódásának lenyomatává.

A könyvet szerte a világban igen sokszor adták ki, de talán mégsem elégszer. Vagy nem olvassák eléggé. A Guardian éppen tavaly augusztusi cikke elfelejtett náciellenes műként aposztrofálja, és arra emlékeztet, hogy KKT minden népirtás kezdetének pontos diagnózisát írja le. Nálunk 2008-ben került színre ugyancsak a Spinozában, s ennek nyomán adta ki az Ab Ovo.

Megint eltelt tíz év, és megint aktuális a mű, nem mintha bármikor is időszerűtlenné vált volna. Czeizel Gábor vitte színre, Maxot Hajdú László, Martint Széll Attila alakítja. Kegyetlen egy feladat: alig játékkal, minimális mozgással érvényesíteni a szövegben rejlő feszültséget. A színpad egyik oldalán Hajdú/Max írja leveleit San Franciscóban (kilátással a Golden Gate-re), és olvassa a neki érkezőket, a másikon a horogkeresztes zászló alatt Széll teszi ugyanezt a maga íróasztalánál. Csakhogy az arcokon látjuk tükröződni, mi történik az európai festőket forgalmazó galériás belsejében, mikor szeretett gyerekkori barátja és üzlettársa megtagadja őt. Az érkező levélből megismételt egy-egy mondat hideglelős hatású. Széll/Martin változása félelmetesebb, mert távolodásával párhuzamosan szinte látható, ahogy belülről kifelé növekszik rajta a barna egyenruha. A lehetőségeket kereső, tájékozódó üzletember levélről levélre válik érdeklődőből lelkes nácivá – majd az idők változásával szűkölő patkánnyá.

A kort idéző zenék válogatása is kiváló: Marlene Dietrichhel a Lili Marleen, a Sag mir, wo die Blumen sind (Hova tűnt a sok virág) – és Max csak dúdolja a Tomorrow belongs to me idilliből harci indulóvá torzuló dallamát a Kabaréból (lásd lejjebb).

Részlet a Spinoza előadásának szövegkönyvéből:

Max: …hiszem, hogy te ugyanaz a finom, liberális lelkű ember maradtál, akinek a szemében a rossz bárkinek a nevében kövessék is el, rossz.
A cenzúra, a liberális gondolkodású emberek üldözése, a könyvtárak felégetése, az egyetemek tönkretétele akkor is ellenséges érzéseket kelthet benned, ha Németországban egyetlen magam fajtájúra sem emeltek volna kezet. Te liberális ember vagy, Martin. Mindig is ezt vallottad. Tudom, nem tántoríthat el a józan gondolkodástól egy népszerű mozgalom, amelyben annyi rossz van, legyen bármilyen erős is.
Martin: Nem. (…) A liberális ember nem hisz a cselekvésben. Emberi jogokról beszél, de csak beszél. Szeret nagy lármát csapni a szólásszabadságról, de mi is az a szólásszabadság? Nem más, mint meghúzódni a biztonságos háttérben, s közben azt szajkózni, hogy minden, amit mások, a cselekvő emberek tesznek, az rossz. Van-e haszontalanabb a liberálisnál? Jól ismerem, hajdan magam is egy voltam közülük. A liberális szidja a passzív kormányt, mert nem hoz semmiféle változást. Ám emelkedjen csak fel egy aktív, erős férfiú, kezdjen csak változtatásokba! Hol van ilyenkor a te liberálisod? Ellenzékben! A liberálisnak minden változás rossz.

Kathrine Kressmann Taylor 1938-ban írta a Címzett ismeretlent, az amerikai Oregon államban. (Légvonalban Magyarországtól olyan 9000 km.) Akkor, onnan már látszott a folytatás. Németország még csak készült a háborúra, a Vezér és Kancellár még csak beszélt (de sokat) az erőről, a harcra készségről, a liberális fecsegésről.

A regény (melyet már 1944-ben megfilmesítettek) egyébként igen rövid és az ínyencek számára angolul itt is elérhető.
Nagyon ajánlható a darab és a könyv azoknak is, akik ma is lelkesülnek a vérgőzös gondolatokért – hogy okuljanak…

Fotók: Herbszt-Véner Orsolya

Kathrine Kressmann Taylor: A címzett ismeretlen
Fordította: Kiss Marianne
Rendező: Czeizel Gábor
Szereplők: Hajdú László, Széll Attila

Részletek, jegyvásárlás