Legalább remény lenne | Valahol Európában / Jászai Mari Színház, Tatabánya

Posted on 2020. szeptember 8. kedd Szerző:

0


Szakács Hajnalka, Mikola Gergő

Tóth Zsuzsanna |

Lehet, hogy (szerencsés véletlen) éppen a megfelelő hangulatomban kapott el a tatabányai Jászai Mari Színház új bemutatója – mindenesetre nagy hatást gyakorolt rám. Bár a premieren még nem volt késznek tekinthető, mégis érvényes az előadás. A Valahol Európában persze önmagában biztosíték a sikerre; Dés László erős, európai szintű zenéje, Nemes István remek dalszövegei és a musical-klisék működnek. A rendezés ennek tudatában szerintem nem is akart „nagyszabású” lenni, mégis – vagy épp ezáltal – kivételesen érzékeny pillanatokkal ajándékozta meg a nézőket.

A meglehetősen fülledt nyári estén nem telt meg teljesen a tatabányai Jászai Mari Színház nézőtere, ami egy bemutatónál szokatlan, de napjainkban érthető. A kötelező maszkban, a légkondicionálás ellenére is fulladozó nézők mégsem bánták meg, hogy ott voltak. Sőt. Szűnni nem akaró taps jutalmazta a játékot.

Mikola Gergő, Figeczky Bence, Sulyok Tamás

Szabó Máté rendező – aki először rendez Tatabányán (a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője) – saját bevallása szerint gyerekkori élményeire, nagyapja elbeszéléseire építve, vagyis személyes motivációval nyúlt a majdnem mindenki számára ismerős történethez (és itt nem csupán a zenés darabra, de a valamikori, nagy hatású filmre is gondolok). Ez a személyesség tette lehetővé, hogy mindenkinek saját arca lett a színpadon, s hogy a gyerekek sem a kimódolt háborús szakadtság uniformisában jelentek meg (jelmez: Füzér Anni). Szabó Máté remekül igazgatja a tömegjeleneteket, Kovács Gergely Csanád koreográfus hatásos, de nem túl rafinált elképzeléseit a különböző szinten mozgó gyerekek jó ritmusérzékkel, a csapat sokszínűségével hitelesítve valósítják meg. (Kifejezetten örültem annak, hogy csupán egy-két képzettebb táncos volt közöttük. Így még a balerina-létre vágyó kislány álmainak sutasága is sokkal kedvesebbre sikerült.)

Balázs-Magyar Nimród, Klinger Albert, Boczonádi Anna, Pálinkás Márton Balázs

Az élet és halál rémeivel viaskodó, elhagyatottságukban egymásba kapaszkodó, és így lassan igazi közösséggé váló – ám kényszerű tolvajlásaik, rablásaik közben sok (jogos) ellenérzést kiváltó – gyerekhad története persze enyhén idealisztikus. A jó és a rossz harca nem csupán kívül, a háború forgatagában, de a szereplők belsejében is lejátszódik.

A történet kissé naiv tanulságai reményt adnak minden csüggedéssel eltelt szívnek – ha lehet ilyen patetikusan fogalmazni. Szentimentálisan hangzik, de amikor egyszerre könnyezik és mosolyog az ember, akkor érez meg valamit a katarzisból. Ez a színház, a „felfüggesztett hitetlenség” birodalma, ezekre az órákra nagy szükségünk van.

Kardos Róbert, Figeczky Bence és a banda

Dés László néhány jól ismert dallama pedig (nem csak ebben a műben) már harmóniáiban hordozza a könnyek titkát. Bizonyos, hogy van valamiféle varázskulcsa az emberi lélekhez, hiszen pusztán hangokkal újra és újra képes összeszorítani a torkunkat… Itt jegyzem meg, hogy Lovas Gabriella zenei vezető, karmester is kiváló munkát végzett – ez még akkor is érvényes, ha néhány hang (különösen a gyerekszólóknál) bizony félrecsúszott, és Suhanc/Éva egyik szólója (Talán) azt mutatta, hogy az amúgy elismerésre méltón játszó Szakács Hajnalka hangja nem teljesen meggyőző a felső regiszterben. Az említettek egyébként éppen azt erősítették bennem, hogy ezúttal nem a steril hangzás, hanem a játék hitelessége, elevensége volt fontosabb.

Pacsay Áron Káleb, Dévai Balázs, Hegyi Kristóf, Mihály Csaba

Az erős jelenetek közé tartozik a leventék dalos bevonulása, amely a „közönségből jövünk, vagyis te is lehetnél mi” hatást alkalmazta meggyőzően. Bevallom, arra sem emlékszem, hogy korábbi előadásélményeim során ilyen erősen érzékeltem volna a „tömeg” hangulatváltásait. Most viszont tapinthatóvá vált, hogy a félelem légkörében milyen törékeny az egyensúly, hogy milyen könnyen billen át a lincshangulat szimpátiába (és fordítva). Úgy gondolom, ez a rendező egyik hozzáadott értéke.

Khell Csörsz díszlete remek játéktér, és bizonyos ismétlődések ellenére is szerethető. Különösen a „fő-fal” tetszik, egyszerre konkrét és elvont, amely deszkaságában elhagyott hombárokat, istállókat éppúgy idéz, mint tákolt menedéket, leküzdendő akadályt, vagy éppen a tábori barakkokat. (Egy jelenetben szívettépően felrémlenek a marhavagonok is.) Ennek a falnak vastagsága is van – kiválóan alkalmas akár a függőfolyosók, akár a rámpák, erkélyek, padlásfeljárók, szekrénybelsők megjelenítésére.

Volt egy gyengébb pillanata is az előadásnak: a gyerekek „kamu” takarítása. De megbocsátom nekik, bár kreatívabb megoldást is kereshetett volna a rendező, aki láthatóan empátiával és jól kezelte a „zsák bolhányi” sereget. Még nem volt tökéletes, de egészen jól működik majd a videó-bejátszások rendszere, Hajdufi Péter munkája. Különösen a kevésbé konkrét ábrázolások ragadtak meg – ilyen Suhanc és Hosszú kettőse –, amikor a vetítés és a fény, no meg a szerelmi találkozás sutaságának megejtő összjátékát kapjuk. Ez vizualitásában éppen egyszerűségével vonzó. Az is tetszik, hogy nem a szokásos félszeg-rámenős párost láttuk. A Hosszút alakító Mikola Gergő nem először győz meg hiteles játékával és kifejező énekmódjával. Szeretem.

Balázs-Magyar Nimród, Kardos Róbert

Lenyűgözött Simon Péter belépője is. Kardos Róbert nemcsak nagyszerűen énekelte el a címadó dalt, de valódi mélységeit nyitotta meg a szerepnek. (Sajnos, ezt az erőt nem sikerült mindvégig megtartania, de például az ölében elszenderedő Kuksival hiteles képet égetett a retinánkra.) Mint ahogy nagyszerű jelenetei voltak Ficsúrnak (Figeczky Bence) is. A „nevesített” és a „nem-nevesített” szereplők, gyerekek és felnőttek egyaránt szép munkát végeztek, legszívesebben valamennyiüket felsorolnám.

Kivételesen időszerűnek láttam-hallottam az előadást – talán a személyesség, amivel Szabó Máté kezelte a történetet, talán a már említett érzelmi állapotom okozta. Sokáig visszhangzott bennem, hogy „legalább ha reményünk lenne”… Mert a félelem újra és újra megüli a lelkünket, hiszen mindez bármikor megtörténik a világban, és megtörténhet itt, Európában is újra. Éppen ezért fontos, hogy itt és most nem hangzik fel az előadás végén a kicsit himnikus „Föld anya, Ég anya” zenei részlet. Tatabányáról a Kuksi halálát kísérő dal elhalkuló sorai kísérnek minket haza: „Nem szabad félni, nem szabad félni, nem szabad félni…”

Fotók: Jászai Mari Színház, Prokl Violetta

Műsor és jegyvásárlás

Valahol Európában – musical
Szövegkönyv: Böhm György / Korcsmáros György / Horváth Péter
Zeneszerző: Dés László, dalszöveg: Nemes István
Rendező: Szabó Máté

Figeczky Bence és a banda

Hosszú – Mikola Gergő
Suhanc – Szakács Hajnalka
Simon Péter – Kardos Róbert
Ficsúr – Figeczky Bence
Kuksi – Balázs-Magyar Nimród / Kátai Konrád Tamás
Szeplős – Ella Márk / Sulyok Tamás
Sutyi – Czombál András / Mácsik Bence
Csóró – Pacsay Áron Káleb / Pálinkás Márton Balázs
Professzor – Hegyi Kristóf / Klinger Albert
Pötyi – Boczonádi Anna / Tóth Kira Nelli
Egyenruhás, Tizedes – Dévai Balázs
Leventeoktató – Maróti Attila
Sofőr – Mihály Csaba
Tanító – Végh Péter
Tróger – Honti György
Hentes – Megyeri Zoltán
Hentesné – Tóth Rita
Kuksi anyja – Lass Bea

További szereplők: Magyar Katalin, Tóth Zsóka, Kaszás József, Jónás Szabolcs
Bandatagok: Dévald Hanna, Dévald Jázmin, Domonyi Amira, Draskóczy Janka, Dudás Abigél, Engel-Iván Lili Rebeka, Gulyás Johanna, Kerekes Bernadett, Kis Orsolya, Kovács Panka, Markó Zengő, Papp Flóra, Varga Linda Bettina, Bahrami Bence, Balázs-Magyar Vencel, Gál Olivér, Holtság Andor Zsolt, Klinger Konrád, Markó Berzsián, Recsák Norbert, Szilágyi Bulcsú, Tóth Kristóf, Vajda-Kolek Fülöp

Díszlet: Khell Csörsz
Video: Hajdufi Péter
Zenei vezető, karmester: Lovas Gabriella
Koreográfus: Kováts Gergely Csanád