David Baldacci: Bukottak (részlet)

1. fejezet

Ki okozta a halálodat?
Pontosabban, ki ölt meg téged?
Elvégre a két kérdés között jelentős különbség van.
Amos Decker egy ház hátsó verandáján álldogált, ahol FBI-os kollégájával, Alex Jamisonnal szálltak meg, amíg látogatóban voltak a nő nővérénél. Aznap este már a harmadik sörét fogyasztotta. Két ujja közé csippentette az üveg nyakát, miközben a kérdésen gondolkodott. Tudta, hogy az emberek többsége nem foglalkozik ilyen problémákkal, mert semmi okuk nincs rá. Ám Decker szakmai életének nagy része az utóbbi dilemma pontos megválaszolása körül forgott. Másfajta élete pedig nem is igen maradt.
Azt is pontosan tudta, hogy a két kérdésfeltevés közötti különbség jóval bonyolultabb, mint azt a legtöbben gondolnák.
Például okozhatjuk valakinek a halálát úgy, hogy azzal jogilag még nem követünk el emberölést.

Ott van például a baleseti halál: az autónk véletlenül nekicsapódik egy másik járműnek, és valaki halálos sérüléseket szenved, esetleg elejtjük a fegyverünket, amely így véletlenül elsül, és a golyó eltalál egy járókelőt. Valaki meghal, de a bíróság előtt mégsem beszélünk emberölésről.

Vagy vehetjük az asszisztált öngyilkosságot: egy halálos beteg véget kíván vetni a szenvedéseinek, és ebben segítséget nyújtunk neki. Ezt egyes helyeken legálisan megtehetjük, máshol nem. Mindenesetre valaki így is meghalhat. A baleseti halállal ellentétben itt szándékos a halál okozása, de ettől még nem történik emberölés, mivel az elhunyt döntött úgy, hogy nem kíván tovább élni.

Beszélhetünk jogos emberölésről is, aminek legjobb példája az önvédelem. Itt megvan a másnak való károkozás szándéka, de a törvény kimondja, hogy jogunk van megvédeni magunkat. Az emberölés a súlyossága szerint is többféle lehet.

Ha az autóbaleset vagy a fegyver elejtése során hanyagul járunk el, és valaki életét veszti, gondatlan emberöléssel vádolhatnak meg minket. Egy váratlanul kezdődő, halálos kimenetelű verekedés esetében az elkövetőt a súlyosabb, erős felindulásból elkövetett emberölés bűntettében ítélhetik el.
Az erős felindulásból elkövetett emberölés közeli testvérénél, a szándékos emberölésnél már a szándékosság és egyes esetekben a gondatlanság is szerepet játszik, de előre eltervezettségről, úgynevezett lesben állásról még nem beszélünk.

Decker kortyolt egyet a söréből, miközben magában végigvette az élet szándékos kioltásának jogi követelményeit. Véleménye szerint az utolsó kategória volt a legrosszabb.
Az előre megfontolt emberölés esetében egyszerre kellett teljesülnie az akaratlagosság, az előre eltervezettség és a szándékosság kritériumának. Az ilyen bűntényeknél valakivel a saját érdekeink miatt akarunk végezni, és előzetes tervet készítünk, hogy a halála garantáltan bekövetkezzen. Ezeknek az ördögi tetteknek voltak a legsúlyosabb jogi következményei.

Decker szinte egész felnőtt életét az ilyen bűnözők felkutatásával töltötte.
Kortyolt még egyet a söréből.
Gyilkosokat fogok el. Csak ehhez értek.

Az ohiói határ közelében fekvő Baronville-ben bámulta az északnyugat-pennsylvaniai éjszakai égboltot. Úgy hallotta, hogy a városka egykor híres volt az üzemeiről meg a bányászatáról, és puszta létét is a névadó Baron családnak köszönhette, akik kiásatták a tárnákat, és felépíttették a gyárakat. Ám a kereskedelem eme pillérei rég meginogtak. Mára nem maradt errefelé sok látnivaló. Az emberek mégis boldogultak valahogy, méghozzá a legkülönfélébb módokon és sikerességgel. Hasonlóképpen lehetett volna nyilatkozni az Egyesült Államok számtalan más településéről.

Odabent a házban Alex Jamison épp fehérbort szürcsölgetett a nővérével, Amberrel, és közben a hamarosan hatéves, de korát meghazudtolóan érett unokahúgával, Zoéval beszélgetett. Decker és Jamison épp a vakációjukat töltötték, így pillanatnyilag nem kellett bűntényeket megoldaniuk az FBI washingtoni különleges akciócsoportjának a tagjaiként. Decker vonakodott elutazni Jamison társaságában, de a főnökük, Bogart különleges ügynök ragaszkodott a kényszerpihenőhöz. És amikor Jamison felvetette, hogy elkísérhetné meglátogatni a nővérét, Deckernek hirtelen semmilyen másik úti cél nem jutott eszébe.

Szóval itt vagyok.

Kortyolt még egyet, és szemügyre vette negyvennyolcas lábfejét.
Miután megérkeztek, megtörtént a bemutatkozás, a lányok megölelték egymást, udvariaskodtak egy sort, mindketten a szobájukba vitték az utazótáskájukat, Jamison pedig átadta a házavatós ajándékát a nővérének és az unokahúgának, mivel Amber nemrég érkezett meg új otthonába a családjával. Vacsorát készítettek és ettek, de Decker már jóval korábban kifogyott a mondandóból meg az ötletekből, hogy a társas érintkezés ezen kitüntetett esetében mit illik tenni. Ez volt az a pillanat, amikor az őt valószínűleg mindenkinél jobban ismerő Jamison diszkréten felvetette, hogy fogja a sörét – meg az esetlenségét –, és menjen ki, míg ők a nővérével elcsevegnek úgy, ahogy a hölgyek az urak távollétében általában szoktak.
Decker nem volt mindig ilyen elveszett az idegenek társaságában. A százkilencvennyolc centiméter magas, százharminc kilónál valamivel – talán nem is csak valamivel – nehezebb, egykori profi amerikaifutball-játékos Decker régen barátságos, társaságkedvelő, sőt kissé bohókás volt, szerette a tréfát, és mindig akadt egy szellemes megjegyzése.

Aztán jött a durva fejsérülés a focipályán, amely örökre megváltoztatta az életét és a személyiségét. Az ütközés következtében fellépő agyi traumába majdnem belehalt. Ugyan túlélte a balesetet, de az agyának át kellett huzaloznia magát, hogy meggyógyulhasson. Ez a folyamat két látványos nyomot hagyott az elméjén.

Az első a hipermnézia, vagyis a tökéletes emlékfelidézés volt. Az ilyen képességgel élők gyakran csak a saját életükkel kapcsolatos információk esetében tudták ezt alkalmazni, és más területeken általában átlagon aluli memóriakapacitás jellemezte őket. Decker esetében nem erről volt szó. Olyan volt így élni, mintha valaki egy végtelen tárhellyel ellátott kamerát helyezett volna a fejébe, amely megállás nélkül felvételeket készített. Örökre az emlékek börtönében ragadt, az emlékezetéből sohasem törlődött semmi. Decker ezt az ajándékot egyértelműen kétélű fegyvernek érezte.

A sérülés másik következménye a szinesztézia néven ismert állapot kifejlődése volt. Bizonyos dolgokat, mondjuk a halált, egy-egy színhez kötött. Ez például a halál esetében az élénkkék volt, amelytől Decker nyakán mindig felállt a szőr, a gyomra pedig felfordult.

Agyának változásával együtt a személyisége is átalakult. A társaság- és szórakozáskedvelő férfi, aki imádta ugratni a többieket, örökre eltűnt, és a helyét átvette…
Átvettem én. Mivel a focikarrierje örökre véget ért, felcsapott rendőrnek, majd gyilkossági nyomozó lett a szülővárosában, az ohiói Burlingtonban. Akkoriban vett feleségül egy csodálatos, Cassandra nevű nőt, akit ő mindig csak Cassie-nek szólított, és született egy gyönyörű kislányuk, akit Mollynak neveztek el.

Már nem él. Mindez már a múlté, mert immár nincs csodálatos felesége és gyönyörű kislánya.
Ki okozta a halálukat?
Ki ölte meg őket?
Decker már kiderítette, ki vette el tőle a családját. És ez a valaki drágán megfizetett a tettéért.
Ez az ár azonban még így is eltörpült ahhoz képest, amelyet Deckernek kellett megfizetnie élete minden egyes percében, egészen az utolsó leheletéig.

– Alex néni azt mondja, te sohasem felejtesz el semmit.
Decker felriadt a töprengéséből, és a kíváncsi hang forrása felé fordult.
Zoe Mitchell a haját két lófarokban hordta, hosszú ujjú, rózsaszín, virágokkal díszített felsőt és fehér rövidnadrágot viselt, amely látni engedte csontos térdét. A kislány kíváncsian bámulta a férfit a ház hátuljához csatlakozó, fából készült veranda túloldaláról.
– Igen, egész jó a memóriám – ismerte el Decker.
Zoe feltartott egy papírlapot, amelyen egy tucat nagyon hosszú szám szerepelt. Átadta a férfinak.
– Ezeket meg tudod jegyezni? – kérdezte reménykedve. Decker egy pillantást vetett a lapra, majd visszaadta a lánynak.
– Ez azt jelenti, hogy nem tudod megjegyezni? – kérdezte Zoe, miközben szeplős arcán egyértelmű csalódottság tükröződött.
– Nem, ez azt jelenti, hogy már meg is jegyeztem őket.
Felsorolta a számokat, pontosan ugyanabban a sorrendben, ahogy a lapon szerepeltek, mert a fejében is ezt a számokkal teleírt lapot látta.
A kislány szélesen elvigyorodott.
– Ez nagyon menő.
– Szerinted az? – kérdezett vissza Decker.
Zoe fakókék szeme elkerekedett a megjegyzés hallatán.
– Miért, szerinted nem?
– Néha tényleg menő. Nekidőlt a veranda korlátjának, és kortyolt egyet a söréből, miközben Zoe őt figyelte.
– Alex néni azt mondja, hogy rossz embereket kapsz el.
– Vele együtt. A nagynénédnek nagyon jó megérzései vannak. Zoe szemmel láthatólag nem értette a választ.
– Nagyon jó emberismerő – magyarázta a férfi. – Észrevesz olyasmiket, amiket mások nem.
– Ő a kedvenc nagynéném.
– Hány nagynénéd van?
A lány felsóhajtott. – Egy csomó. Egyikük sem olyan menő, mint Alex néni. – Zoe felderült. – Azért jött látogatóba, mert mindjárt itt a szülinapom. Hatéves leszek.
– Tudom. Azt mondta, hogy egy nagy közös vacsorával fogjuk megünnepelni valahol. Decker zavartan pillantott körbe, miközben Zoe tovább figyelte.
– Hatalmas nagy vagy – állapította meg a kislány.
– Hát ezt nem most hallom először.
– Ugye nem fogod hagyni, hogy a rossz emberek bántsák Alex nénit? – kérdezte, miközben a hangja és a vonásai hirtelen támadt aggodalmat sugároztak.
Decker épp kortyolni akart egyet a söréből. Lassan letette az üveget.
– Nem, nem fogom hagyni. Mindent megteszek, hogy ez soha ne történhessen meg – tette hozzá kissé esetlenül.
A távolban mélyen dörögni kezdett az ég.
– Azt hiszem, hamarosan itt a vihar – jegyezte meg Decker gyorsan, mert szeretett volna minél előbb témát váltani. Zoéra pillantott, és kényelmetlenül megállapította, hogy a kislány ártatlan pillantása továbbra is őt fürkészi. Félrenézett, miközben újra felhangzott a mélyről feltörő dörgés. A nyár lassan véget ért, és az ősz közeledtét jelző viharok egyre gyakrabban csaptak le rájuk.
– Tényleg egyre közeledik – ismételte el Decker, sokkal inkább magának, mintsem Zoénak.

Szemügyre vette a lány otthonával hátulról szomszédos ház hátsó udvarát. Szinte pont ugyanolyan volt, mint az, ahol ő állt. Ugyanaz az alapterület, ugyanaz a fából készült veranda hátul. Ugyanakkora hátsó kert. Ugyanolyan csenevész juharfa az elsorvadt gyep közepén. Egy különbség azonban akadt. A szomszédban égő lámpák vibráltak. Felgyulladtak, kialudtak. Majd újra.

Decker az égre pillantott. Az égzengés ellenére még nem villámlott, legalábbis ő nem látta. A hőmérséklet is esett valamennyit, és bizonytalan köd kezdett gomolyogni körülöttük, amely a gyülekező felhőkkel együtt elhomályosította az eget.

Pár perccel később piros fények húztak el a fejük felett. Ugyan nem látta a repülőt, de abban biztos volt, hogy a pilóta még a vihar kitörése előtt igyekszik leszállni vagy elhagyni a környéket.
Újra a házra pillantott, és figyelte a morzekód gyanánt felvillanó és kialvó fényeket. Talán a magas páratartalom teszi, gondolta. A nedves vezetékek okozhatják a villódzást.

Valahonnan zajt hallott. Aztán megint. És megint. Újra meg újra ugyanazt a hangot. Pontosabban két jól elkülöníthető zajt. Egy tompa puffanást és egy másikat, amely leginkább csikorgásra emlékeztetett.
Aztán beindítottak egy autót. Minden bizonnyal azon az utcán parkolhatott, amely a szomszédos ház előtt húzódott. Egyenesen a közelgő vihar felé hajtanak majd el.
Eltelt néhány perc, és az első villám lándzsaként cikázott át az égen. Látszólag közvetlenül előtte nyelte el valahol a föld. A villámot egy sokkal hangosabb dörrenés követte. Az ég egyre fenyegetőbb fekete színt öltött. A szél gyorsan terelte maga előtt a vihart a környéken.
– Jobb lesz, ha bemegyünk – jegyezte meg Zoe idegesen. – Mama azt mondja, hogy több emberbe csap bele a villám, mint gondolnánk.
– Ki lakik abban a házban, Zoe? – mutatott Decker a szomszédos épületre.
A kislány már a hátsó ajtóra tette a kezét.
– Nem tudom – felelte megfordulva.
Decker az épületet szuggerálta, majd a tekintetét egy hirtelen felvillanó fényre kapta.
A másik házban, az egyik ablak mögött csillant fel. A férfi nem volt benne biztos, hogy csak az üvegről tükröződött-e vissza valamilyen benti fény, vagy a jelenség forrása valami más, esetleg veszélyes dolog.
Letette a sörét, és lesietett a verandáról. Ki kell derítenie.
– Te meg hová mész? – kiáltott utána Zoe egy csipetnyi rémülettel a hangjában.
– Menj be, Zoe, csak szeretnék ellenőrizni valamit – szólt vissza a férfi a válla felett.
Az újabb villámot olyan fülsiketítő robajlás követte, hogy a kislány azonnal beiszkolt a házba, miközben Decker a másik irányba futott.

Hatalmas mérete ellenére a férfi sok éven át profi sportoló volt. Megragadta a két telket elválasztó kerítés tetejét, elegánsan átlendült az akadály felett, és lehuppant a másik udvarra.
Végigsietett a gyepen a házhoz. Érezte, hogy a hőmérséklet egyre jobban zuhan, miközben a vihar teljesen körülöleli a környéket. A szél süvíteni kezdett, és nekifeszült a testének. Amerika középnyugati részén nőtt fel, úgyhogy hozzászokott azokhoz a veszélyes időjárási rendszerekhez, amelyek játszóterüknek tekintették az Ohio-völgyet, miközben úgy ontották magukból a tornádókat, akár egy rákos szervezet a mutáns sejteket.
Tudta, hogy hamarosan zuhogni kezd az eső, valószínűleg szinte vízszintesen.
Elérte a ház nyomáskezelt fából készült teraszát, és felsietett a lépcsőn Vissza sem nézett Amberék házára, így azt sem látta, hogy Alex Jamison kijön, és körbekémlelve őt keresi.
Az ablakhoz lépett, ahonnan a villanást látta. Most már a szagot is érezte, amely megerősítette a gyanúját.

Az elektromos vezetékek folyadékhoz értek. Nyomozott már gyújtogatásos gyilkosságok ügyében, és a szag összetéveszthetetlen volt. Odabent tűz égett.
Az arcát az üvegnek nyomta, és belesett. Az elektromos tüzek gyorsan mozogtak, általában a falak mögött, ahol észrevétlenül terjedtek, amíg túl késő nem lett.
Egy pillanat múlva észrevett valamit, ami megerősítette a legrosszabb félelmét: egy felcsapó lángnyelvet, majd a felszálló füstöt.
Aztán jobbra pillantott, miközben egy villám világosságba borította az egész környéket.
Decker megdermedt, ahogy a villám hirtelen támadt fényében észrevett valamit. Egy pillanattal később úrrá lett a bénultságán, és a hátsó ajtóhoz rohant. Gondolkodás nélkül nekivetette a vállát, ahogy régen az amerikaifoci-edzéseken az akadályoknak. A rozoga ajtó azonnal megadta magát a hatalmas tömegnek, és kitárult.

A vihar most már teljes erővel tombolt felettük, így Decker nem hallotta, ahogy Jamison a nevét kiáltja. A nő lerohant a verandáról, és a hátsó kerítés felé iramodott, amikor Decker betörte az ajtót. Az eső zuhogni kezdett, és a bömbölő szél szúrós örvénnyé kavarta fel a cseppeket, miközben a vihar több ezer liter vizet zúdított Pennsylvania nyugati sarkára. Jamison elhagyta a cipőjét, és mindene vizes lett, pedig még csak félúton járt a kerítés felé.

A bőrig ázott Decker berontott a konyhába, és jobbra fordult. Már előhúzta a Berettáját, és maga elé célzott. Most már azt kívánta, bárcsak ne itta volna meg azt a néhány sört. Talán szüksége lesz arra, hogy a finommotoros képessége pontosabb legyen, mint most.
Gyorsan végighaladt a sötétbe burkolózó folyosón, és nekiment az egyik falnak. Valami a földre esett, ahogy elsodorta.
Egy kép volt az.
Decker átkozódott, hiszen ezzel beszennyezte a területet, amely már egy bűntény helyszínének számított, és az ilyesmit mindig megbocsáthatatlannak tartotta, ha más követte el. De már nem volt mit tenni. Fogalma sem volt róla, mi folyik itt. Amit észrevett, az talán csak a jéghegy csúcsa.
Az egyik saroknál először óvatosan kidugta a fegyverét, majd a fejét. Kétszer gyorsan végigpillantott a szobán, aztán kiegyenesedett.
Decker most már tudta, mi okozta az első szikrát, aztán pedig a lángokat.
És a vibráló fényeket.
A szigeteletlen elektromos vezetékek tényleg folyadékban feküdtek.
De nem vízben.
Hanem vérben.

David Baldacci: Bukottak
Fordította: Kiss Ádám
Amos Decker esetei sorozat
General Press Kiadó, Budapest, 202
440 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
kedvezményes webshop ár 3192 Ft,
e-könyv változat 2799 Ft
ISBN 978 963 452 3895 (papír)
ISBN 978 963 452 3901 (e-könyv)