Raymond Chandler: Asszony a tóban (előzetes, részlet)

Chandler negyedik regénye ez, amelyben szerepel Philip Marlowe, „a városi magánnyomozó kvintesszenciája”. Két feleség tűnt el – az egyiknek szegény ember a férje, a másiké gazdag. Az egyik nő talán Mexikóba utazott, hogy elváljon, majd hozzámenjen egy dzsigolóhoz, a másik nőt talán megölték.
Marlowe abban sem biztos, izgatja-e egyáltalán, mi történt ezekkel a nőkkel… bár nem azért fizetik, hogy izgassa.

| 1 |

A Treloar-épület az Olive Streeten állt, és áll ma is, a Hatodik utca közelében, a nyugati oldalon. előtte a járdát fekete-fehér gumikockákból rakták ki hajdanán. ezeket a háborús erőfeszítéshez való hozzájárulás jegyében most felszedték, és egy kalaptalan, házfelügyelő küllemű férfi úgy nézte a munkát, mint akinek a szíve szakad meg belé.

Elmentem mellette a szaküzletekkel szegélyezett árkádsoron, és beléptem a hatalmas, fekete-arany előcsarnokba. A Gillerlain Vállalat a hatodikon volt, a homlokzati részen, platinakeretű, kettős síküveg lengőajtó mögött. A fogadótermet kínai szőnyegek, mattezüst falak, szögletes, de választékos bútorok, tartókon álló, fényes-hegyes absztrakt szobrocskák díszítették, az egyik sarokban egy magas, kúp alakú vitrin állt. Ebben lépcsőzetesen elrendezett, csillogó tükörüveg lapocskákon, szigeteken és ormokon a világ összes elképzelhető tégelye és dobozkája közszemlére volt téve. Krémek, púderek, szappanok és kölnivizek minden évszakra, minden alkaloMra. Parfümök hosszú, vékony üvegcsékben, amiket tán egy lehelet is fölborítana, parfümök kicsi pasztellszínű fiolákban, derekukon cuki szaténcsokrokkal, mint kisleányok a tánciskolában. Az abszolút csúcsnak valami igen kevés és igen egyszerű ígérkezett egy zömök, borostyánsárga palackban. Középtájt, szemmagasságban helyezkedett el, rengeteg üres helyet hagytak körülötte, és a felirata ez volt: Gillerlain Regal, a parfümök pezsgője. Ezt vegyék, emberek! Egy csöppnyi a nyak tövébe, és máris langy nyári záporként hullanak a hölgyekre a hozzá való rózsaszín gyöngyszemek.

Nett kis szőke ücsörgött egy távoli sarokban a házi telefonközpont kapcsolótáblájánál, még korlát is védte, nehogy baja essék. Az ajtóval szemközt, annak meghosszabbításában karcsú, magas, sötét hajú szépség trónolt egy lapos íróasztal mögött, név szerint, mint az asztal elején álló, trébelt feliratú táblácska mutatta, Miss Adrienne Fromsett.

Konzervatív szabású, acélszürke kosztümöt viselt, a kabátka alatt sötétkék blúzt és annál egy árnyalattal halványabb férfinyakkendőt. A mellzsebébe hajtogatott díszzsebkendő élével kenyeret lehetett volna szeletelni. Egy csatos karperecen kívül más ékszer nem volt rajta. Kettéválasztott haja lenge, de azért eléggé rafinált hullámokban omlott alá. Makulátlan bőre alabástromfehér, szemöldöke szigorú, nagy fekete szeme úgy nézett, mint amibe a megfelelő időben és a megfelelő helyen még akár melegség is költözhet.
A sima névjegyemet tettem az asztalára, azt, amelyiknek a sarkában nem virít géppisztoly, és közöltem, hogy Mr. Derace Kingsley-vel szeretnék beszélni.

Jól megnézte a névjegyet. – Elő van jegyezve?
– Nem vagyok.
– Mr. Kingsley-vel nagyon nehéz előjegyzés nélkül beszélni.
Efölött nem nyitottam vitát.
– Milyen jellegű ügyben keresi, Mr. Marlowe?
– Magánban.
– Értem. Ismeri önt Mr. Kingsley?
– Aligha. Bár a nevemet éppenséggel hallhatta. Talán mondja neki azt, hogy M’Gee hadnagytól jöttem.
– És M’Gee hadnagyot ismeri Mr. Kingsley?
Egy halom frissen gépelt, fejléces levél mellé biggyesztette a névjegyemet. Hátradőlt, egyik karját az asztallapra fektette, és finoman kopogott kis aranyceruzájával.
Rávigyorogtam. Az apró szőke a kapcsolótáblánál kagylószerű fülecskéjét hegyezte, és üde kis mosolyt villantott felém. Játékosnak és készségesnek tűnt, de csak úgy, mint aki nem egészen biztos magában, akár egy új cica egy olyan házban, ahol nemigen kedvelik a macskaféléket.
– Én remélem – mondtam. – Maga pedig megtudhatja, ha megkérdi tőle.
Gyorsan aláfirkantott három levelet, nehogy hozzám kelljen vágnia a tollkészletét. Amikor megszólalt, már föl se pillantott.
– Mr. Kingsley-nek éppen tárgyalása van. Majd beküldöm a névjegyét, ha alkalom adódik.

Megköszöntem, és leültem egy csupa króm meg bőr karosszékbe, amely sokkal kényelmesebb volt, mint amilyennek ígérkezett. Telt az idő, csönd ereszkedett a jelenetre. Senki se jött ki, senki se ment be. Miss Fromsett elegáns keze a papirosokat szántotta, a kapcsolótáblától időnként odahallatszott a cica halk csipogása meg a banándugók kis kattanásai.

Rágyújtottam, és odahúztam egy hamutartót a szék mellé. lábujjhegyen, pisszegve osontak a percek. Alaposan szétnéztem a helyiségben. Az ilyen cégekről jóformán semmit se lehet megállapítani. Lehet, hogy milliókat keresnek, lehet, hogy a hátsó szobában épp a seriff támasztja a széfet nekidöntött széktámlával.

Fél óra és három vagy négy cigaretta múltán kinyílt egy ajtó Miss Fromsett asztala mögött, és két férfi hátrált ki rajta nevetve. A harmadik az ajtót tartotta, és segített nekik nevetni. Szívélyesen lekezeltek, aztán a két férfi átvágott az irodán, és kiment. A harmadik úgy törölte le a képéről a vigyort, mint aki életében nem vigyorgott még. Magas pacák volt, szürke öltönyben, olyan, aki nem tűr semmiféle lazaságot.
– Kerestek? – csattant a főnöki hang.
Miss Fromsett lágyan felelte:
– Egy bizonyos Mr. Marlowe szeretne beszélni önnel. M’Gee hadnagytól jött. Magánjellegű ügyben.
– Sose hallottam róla – kaffogta a magas férfi. Átvette a névjegyemet, és rá se pillantva visszament az irodájába. Az ajtó pneumatikus „fujj”-t hallatva becsukódott. Miss Fromsett nyájas-bús mosolyt küldött felém, mire én megeresztettem egy szemérmetlen kacsintást. Megettem egy újabb cigarettát, s az idő csak totyogott tovább. Kezdtem otthon érezni magam a Gillerlain Vállalatnál. Tíz perc múlva megint kinyílt az ajtó, előbújt a nagyfőnök kalapban, és odavágta, hogy megy nyiratkozni.

Lendületes léptekkel átszelte a kínai szőnyeget, aztán félúton az ajtóhoz villámgyors hátraarcot csinált, és a székemhez viharzott.
– Velem akar beszélni? – kaffogta.
Lehetett vagy hat láb két hüvelyk magas, és legföljebb egy gramm zsír volt rajta. Kőszürke szemében hideg fénypettyek csillogtak. elegánsan töltötte ki extra méretű, hajszálcsíkos szürke flanelöltönyét. Modora azt sugallta, hogy őnála aztán nincs kecmec.
Felálltam. – Ha maga Mr. Derace Kingsley.
– Ki az istennek képzel úgy mégis?
Ráhagytam, átnyújtottam neki a másik névjegyemet, rajta mesterségem címerével. Rácsukta a mancsát, és savanyú pofát vágva megnézte.
– Kicsoda az a M’Gee? – förmedt rám.
– Egy ismerősöm.
– Le vagyok nyűgözve – mondta, és hátrapillantott Miss Fromsettre. A hölgynek tetszett a dolog. Nagyon.
– Esetleg más érdekfeszítő infó a pasasról?
– Nos, úgy becézik, hogy Ibolyás M’Gee – feleltem. – Mert hogy folyton azokat az ibolyaszagú torokpasztillákat szopogatja. Nagyra nőtt muksó, a haja puha ezüstszürke, pici szája babacsókdosásra termett. Amikor utoljára látták, fess kék öltönyt viselt, tompa orrú barna cipőt, szürke puhakalapot, és éppen ópiumot szívott makrapipából.
– Nem tetszik nekem a modora – mondta Kingsley olyan hangon, amivel diót lehetett volna törni.
– Sebaj – feleltem. – Úgysem eladó.
Úgy hőkölt hátra, mintha egyhetes döglött makrélát akasztottam volna az orra alá. Aztán hátat fordított, és a válla fölött bökte oda:
– Pontosan három percet kap tőlem. Isten tudja, miért.
Visszaporzott a szőnyegen, el Miss Fromsett asztala mellett, aztán fölrántotta és a képembe vágta az irodája ajtaját. Miss Fromsettnek ez is tetszett, de most mintha csúfondáros kis nevetés bujkált volna a szeme mögött.

Fordította: Gy. Horváth László

A 21. Század Kiadó oldalán közölt beleolvasó, a teljes részlet itt olvasható el.

Raymond Chandler: Asszony a tóban
Klasszikus krimi sorozat
21. Század Kiadó, Budapest, 2020
300 oldal, teljes bolti ár 3490 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 2757 Ft,
ISBN 978 615 591 5949