Egyidejű krónika | Eddy de Wind: Auschwitz, végállomás

Posted on 2020. március 25. szerda Szerző:

0


Bedő J. István |

Bármennyire is rémes belegondolni, de még az irodalomnak is két műfaji kategóriát teremtett a vészkorszak: holokauszt-irodalom és Auschwitz-irodalom – ezek részben átfedik egymást. (A tudományos igényű alkotásokra most ne térjünk ki.) Bár elmúlt már háromnegyed évszázad a táborok felszabadítása óta, még mindig születnek újabb művek, napvilágra kerülnek elfelejtett vagy épp ellenkezőleg: eltemetett emlékek.

A könyvek egy része visszaemlékezés, és a legerősebb impulzusokat örökíti meg, kínzásokat, az értelmetlen munkát, a végeláthatatlan appelleket. Ritka kivétel is akad (pl. Királyhegyi Pál emlékei), de persze nem ez a jellemző. Ezt csak azért vezetem előre, mert a holland Eddy de Wind könyve minden tekintetben elüt az eddig megismert beszámolóktól.

Már a mű megszületése is rendhagyó: a szerzője fogoly volt, valószerűtlenül szerencsés helyzetű, és bár mindenféle mocskos és pusztító munkát is bíztak rá, egy idő után, egyetemi tanulmányai alapján felcserféle szolgálatot végzett. De ennél még furcsább szerencse is megesett vele, a felesége, aki vele együtt került a táborba, a közelében lévő épületben volt. És még találkoztak is. A legfőbb szerencse pedig, hogy a tábor felszámolásakor elrejtőzött, és maradék papírokra, használt füzetlapokra kezdte írni ezt a regényt. Magáról, magukról írta, saját figuráját egy Hans nevű alakban örökítette meg. („Nem voltam képes egyes szám első személyben elmondani.”)

A könyv elkészült, és a hatvanas években Hollandiában meg is jelent, de ott nem túlzottan érdeklődtek a túlélők – mert ő is, a felesége, Friedel is túlélte – története iránt. Aztán megjelent angol fordításban, és most, sok év után a világot körbejárja ez a szinte egyidejű tudósítás.

A rémisztő kísérletekről csak közvetett információkat kapunk (az is épp elég), de ami megrendítő: maga a tábor működése. A nagy bűnösökről, a Nürnbergben vagy később elítéltekről mindenki tud, de a gépezet kis csavarjairól és a tábor valóságos hétköznapjairól talán először kapunk képet. A hatalmas apparátussal, jobbára szervezetten lebonyolított deportálások után itt a totális fejetlenséget tapasztaljuk meg. A hatalom (valójában a hatalmaskodás) piramisszerűen oszlik meg; a táborparancsnok a közvetlen beosztottjaival ordít, azok egy szinttel lejjebb durváskodnak, és így megy lefelé, a bűnözők, a politikaiak szintjén át a legvédtelenebb zsidókig.

Eddig talán csak egyszer láttam, nyomokban – szintén Királyhegyinél –, hogy az ügyeskedés, az étellopás, a csereberélés (a könyvben „organizálás”) életmentő lehet, vagy legalábbis meghosszabbítja pár nappal az életet. De azt még sehol sem ilyen tisztán, hogy miképp aljasul el, aki csak egy morzsányi hatalomhoz jut, miképpen mutatkozik egy alacsonyabb beosztású tiszt egyszerre tömegirtó gépnek, aki „egyszemélyes léptékben” ellágyult szívű, és kedvezményt ad Hansnak, hogy meglátogathassa a feleségét.

Egy pillanatig sem akarom felmenteni az illetőt, és de Wind sem teszi. Csak felismeri és megmutatja, hogy akiket ide vezényeltek, nem mind voltak meggyőződéses, véresszájú nácik – ez persze nem csökkenti bűnösségüket.

Amilyen zűrzavaros és szervezettségében is szervezetlen volt a tábor – miközben megállás nélkül folyt az egyediségüktől megfosztott emberek tömeges megsemmisítése –, olyan őrületes volt az utolsó napok apokalipszise is, szinte az ellenkező előjellel: száz- és ezerszámra hagyták sorsukra a csont és bőr, haldokló ottmaradottakat. Néhányan (ki tudja számukat?) csak azért maradtak életben, mert az őröket kimenekítő vonatszerelvény korábban indult.

Zavarbaejtő Eddy de Wind könyve. Sokan eltolják maguktól, nem akarják kinyitni a szelencét, melybe a múlt fekete árnyai vannak zárva. Ugyanakkor észre kell venni, hogy a fiatal és szerelmes Eddy az elképesztő körülmények között írva a történetet nemcsak tanú és dokumentáló, hanem szépíróként is megállja a helyét.

A mostani, a táborok felszabadításának 75. évfordulójához kapcsolódó, kiegészített kiadás beszámol de Wind doktor háború utáni praxisáról, érintve a poszt-holokauszt szindróma kezelésében végzett munkáját.

Nem biztos, hogy a doktor sorstársai, túlélő fogolytársai merik majd kézbe venni a könyvet. De erősen ajánlom a harmadik generációnak, az unokáknak. Olyan képet kapnak, amelyet az a szemtanú írt, aki túlélni akart, hogy szabadon élhessen szerelmetes feleségével, és beszámolhasson utódainak a látottakról, átéltekről.

Eddy de Wind (körülbelül a könyv írása idején)

* Az Athenaeum Kiadó oldalán közölt beleolvasó

Eddy de Wind: Auschwitz, végállomás
– Egy túlélő naplója a haláltáborból

Fordította: Alföldy Mari
Athenaeum Kiadó, Budapest, 2019
270 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 3199 Ft,
e-könyv változat 2799 Ft
ISBN 978 963 293 9070

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Eddy de Wind zsidó orvos önként jelentkezett abba a hollandiai gyűjtőtáborba, ahová édesanyját deportálták. Azt remélte, hogy így az asszonyt meg tudja menteni Auschwitztól, de tévedett. A táborban megismert szerelmével együtt 1943-ban őt is a haláltáborba vagonírozták.
Amikor a szovjet hadsereg közeledésének hírére a nácik 1944-ben elindították Németország felé az erőltetett meneteket, Eddy elrejtőzött, és a felszabadulás után ott maradt Auschwitzban ellátni a betegeket. Keresett egy ceruzát és egy jegyzetfüzetet, és írni kezdett.
Könyve a legelső Auschwitz-beszámolók egyike, amelyet a csak nem sokkal korábban átélt borzalmak és maga a nyers valóság tesz átütő erejűvé. Jelenlegi ismereteink szerint ez az egyetlen memoár, amelyet teljes egészében az auschwitzi haláltáborban írtak.