Keleten a helyzet változatlan | Csabai László: A vidék lelke

Cserhalmi Imre |

Arra a tényre, hogy egy történet annyi történet, ahány szereplője van, akkor döbbentem rá, amikor Kuroszava filmjét láttam A vihar kapujában-t. Jó félévszázada ezzel lépett a japán filmgyártás a világ porondjára, mert szokatlan, de erőteljes művészi eszközökkel ábrázolta annak a viszonylagosságát, amit igazságnak nevezünk. A filmben néhányan ugyanazt a történetet mesélik el, mindegyikük másként, de mindegyiküknek megvan a maga erős igazsága, és mi, nézők megrendítő zavart érzünk: katarzist. Ezt csak azért említem itt, mert Csabai László új könyvének fülszövegében is utalnak erre a filmre. Nem véletlenül.

Ugyanis az idén ötvenéves nyíregyházi író a korábbi ötletét továbbfejlesztve különösen érdekes formát teremt önmaga és olvasója számára. Korábban két novella párosításával – duovellának nevezte – teremtett új műfajt, most már hárommal teszi – triovellákat ír. A három rész több módon is kapcsolódhat egymáshoz: szereplőivel, közös történettel, valamely motívummal, de mindhárom rész más és más nézőponton nyugszik. Így alakul ki a narratívának egy olyan közege, amelyben a tér és az idő másodlagos, sőt talán a szűkebb értelemben vett emberi sztori is, kizárólag a sorsok bonyolult igazsága kerül fókuszba.

A kötetbe gyűjtött hét triovella az író által alkotott Nyárligetről és környékéről szól. A mindenkori központoktól, a nagy döntések hozóitól távol élőkről, akiknek az életterét velük mit sem törődő hatalmak és érdekek szabják meg, s akiknek a nemcsak földrajzi, hanem mentális és morális értelemben is szűkre szabott régióban kell megküzdeniük a létük értelméért és elviselhetőségéért. És, igen, a saját igazságukért, miközben számtalanszor hazudni kényszerülnek – önmaguknak is. Bármiféle törvényhez, hagyományhoz, szokáshoz, illemhez igazodni nyíltan, és ellene tenni (olykor mindenki által tudott és számon tartott) titokban – az életvitelük mindennapos tudománya ez, amely apáról fiúra száll. Mert csak a tulajdonok és tulajdonosok változnak, csak a hivatalos eszmék és jelszavak; a kulisszák mögött sebzett, könyörtelen, élvhajhász, letargikus, érzeleméhes emberek élnek, akik – a szerencsésebbek! – nincsenek is tisztában a saját reménytelenségükkel, amely a tsz-es időkben se volt nagyobb, mint a cigarettacsempészés vagy a weblapok korában.

• Olvass bele!*

A Pogány vágyak című triovella egyik epizódjában a múlt század ötvenes éveiben az elvtársak arról beszélgetnek, hogy a békekölcsön sikeres jegyzésével „jól megmutattuk az amerikaiaknak”, továbbá arról, hogy egymásra kellene uszítani a sárgákat, akkor „nem jelentenének ránk veszedelmet”, miközben a készáruraktár szolidaritási gyűlésén kínai és koreai munkásindulókat énekel a gyár asszonykórusa. Állítják, hogy Truman eredetileg Vlagyivosztokra akarta ledobniaz atombombát „csak nem voltak jók hozzá a légköri viszonyok”. Hadd idézzem a következő sorokat is (tehát a múlt század ötvenes éveiből): „Elhiheted, Moszkva és Budapest számára is elkészült már az atombomba. Német fasiszta mérnökök segítik az amerikaiakat. Repülőről már nem tudják ledobni őket, ezért Bécsben, metróépítésnek álcázva, egy hatalmas alagutat kezdtek ásni, Pestig szeretnének eljutni vele, hogy majd a város alatt robbantsanak. Csakhogy mi meg a szovjetekkel, szintén metróépítésnek álcázva, egy ellenalagutat építünk…”

Úgy látszik az alagút az ostoba, de célzatos rémhírterjesztés állandó motívuma. 1956-ban ezzel vádolva az akkori hatalmat vált az alagúthazugság a Köztársaság téri vérengzés egyik „eszmei” indokává. Manapság mind több alagutat „fedeznek fel” a déli országhatárnál, kétséget sem hagyva afelől, hogy a menekülők ásták, noha őket se benne, se a két végén nem látta senki, s arrafelé igencsak erőteljes a fegyveres erő és figyelem.

Azt hiszem, a stíluselemzésben elmélyülő szakemberek könnyen kimutathatják, hogy Csabai erősen rokonszenvezhet Csehovval és Maupassant-nal, hogy különös képessége az olykor szinte bulvárosan felszínesnek mutatkozó modor mögött és révén megfogalmazni súlyos tartalmakat. Hogy drámai erővel ábrázol embereket, nemzedékeken átívelő sorsokat, reményeket és fájdalmakat, hogy technikájában a váratlan fordulat vagy jellemző mozzanat is nagy mértékben növeli az olvasmányélmény élvezetességét.

Szajbély Mihály irodalomtörténész a Csáth Gézáról szóló nagymonográfiája előszavában ezt írja: „…a múltról létrehozott narratívák… mindig a jelen megértésének igényéből fakadnak, a jelen nézőpontjából jönnek létre, hogy aztán a jelen múlttá válásával párhuzamosan újabb narratíváknak adják át a helyüket.” Csabai László különös novelláskönyve mintha csak e tétel illusztrálására és demonstrálására jött volna létre. Mindenesetre ebben az értelemben is a jellegzetesen kortársi irodalom élvonalába tartozik.

Mert nyilvánvaló, hogy Nyártelek nem csupán Szabolcs vagy Bereg, hanem Magyarország, sőt Kelet – e szó valamennyi értelmében.

*A Magvető Kiadó oldalán közölt részlet

Csabai László: A vidék lelke
Magvető Kiadó, Budapest, 2019
340 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 3199 Ft,
ISBN 978 963 143 8840

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Csabai László pár éve sikeresen honosította meg irodalmunkban a „duovella”, vagyis a páros novella műfaját. Azóta továbblépett: új kötete hármas történeteket, „triovellákat” tartalmaz.
A triovellák részei úgy kapcsolódnak egymáshoz, ahogy a kirakós darabjai. Legtöbbször az elsőben elkezdett történet folytatódik, és a főhős új s még újabb történelmi korban vagy helyzetben találja magát. Előfordul, hogy valamilyen közös motívum kapcsolja össze a résznovellákat, esetleg ugyanazt a történést látjuk három eltérő szemszögből, à la A vihar kapujában. Az első pillantásra egyszerű életeknek így soha nem látott mélységei tárulnak fel, miközben az olvasót rendre meglepetések érik. S bár a nemritkán humoros történetek alapvetően a realizmus jegyében fogantak, olykor felvillan bennük egy kis fantasztikum is.