Dessewffy Tibor: Digitális szociológia (részlet)

ELŐSZÓ
A kíváncsi dinoszaurusz

Egy új területtel, a digitális szociológiával való ismerkedési folyamat stációit kínálja ez a könyv. Arra a brutális és mindent elérő átalakulásra próbál reflektálni, amit a digitális adatok robbanásszerű növekedéséből vezetek le ezekben a tanulmányokban, és amely messze nem csak, sőt elsősorban nem mennyiségi kérdés. Épp ellenkezőleg, mindent, a gazdaságot, kultúrát és politikát is átalakító folyamatokat indít el vagy erősít fel. Ebből a változásból, átalakulásból a társadalomtudományok sem maradnak ki. Bár látom azokat a veszélyeket, fenyegetéseket és kihívásokat, amelyeket a digitális adatrobbanás, az adatbázisok és az új modellezési technikák jelentenek, mégis azt hiszem, hogy ez a társadalomtudományok számára új, most megnyíló horizontokat is jelent. Nem mennék bele abba, hogy mi a társadalomtudományok hivatása úgy általában, erről jelenleg épp elég sok vita zajlik ahhoz, hogy ne érezzem azt, hogy ebben nekem állást kellene foglalnom. Inkább csak azt tudom, hogy mit jelentett és mit jelent a szociológia: a körülöttünk dübörgő társadalmi folyamatok és változások értelmezésének, kicsit ambiciózusabban a megértés igényét.

Ebben az összefüggésben az új korszak nem is annyira új. Attól, hogy a digitális adatrobbanás átalakítja az életviszonyok szerkezetét, illetve hogy a szociológiai megismerés számára a digitális lábnyomok elemzése új utakat nyit meg, a társadalmi létbe ágyazott egyén alapproblémái ugyanazok maradnak. Megszületünk, szenvedünk, szeretünk, keressük a helyünket, próbálunk értelmesen élni, hinni valamiben és megnyugvással meghalni. Az emberi létezés lényege nem változik, még ha a közeg, a kompetenciák elosztása és szerkezete, az előrejutás feltételei ebben az új kontextusban teljesen átalakulnak is.

Az állandóság és változás furcsa, dinamikus ölelkezése ezt a könyvet is áthatja. Tematikusan számtalan olyan témával foglalkozom, amelyekkel korábban is. rezignáltan veszem észre, hogy már nem években, hanem évtizedekben kell mérnem a korábbi írásaimra, könyveimre való visszatekintést. Mivel nem vagyok önmagam bibliográfusa, ebben a vonatkozásban kevéssé érdekel a múlt. Csak a jelen kötet összeállítása kapcsán tűnt fel, hogy az itt tárgyalt témák milyen komoly átfedésben vannak első, 1997-ben megjelent, Kedélyes labirintus című könyvemmel. Ebben tárgyaltam az idegenség kérdését, Friderikusz Sándorhoz írt levelek elemzésén keresztül a rajongás természetrajzát vagy a hétköznapi fogyasztás jellegzetességeit az államszocializmus időszakában, a népi hős fogalmának kialakulását, valamint a tömegkultúra és politika viszonyát.

Ezek a témák, ha más köntösben is, de mind felbukkannak ebben a könyvben. Ami a különbséget jelenti, hogy húsz éve ezek elsősorban spekulatív esszék voltak esetenként kvalitatív módszertannal megtámogatva. Ma a digitális módszerek lehetővé teszik, és remélem, az Olvasó is osztja majd ezt a vélekedésemet, a korábbiaknál merészebb kérdések megfogalmazását és megválaszolását. Számomra ezt jelenti az adatalapú társadalomtudomány: a szociológiai képzelet kiteljesedésének lehetőségét. Ez egyelőre valóban csupán lehetőség – túlságosan is gyakran találkozunk olyan tanulmányokkal, amelyek hatalmas adatapparátust mozgatva érdektelen, közhelyes megállapításokhoz lyukadnak ki. Ez azonban csak gyemekbetegség, amelynek tüneteit, mint oly gyakran máshol is, majd kiheverjük. A technológia által megnyitott lehetőségek belakásához, értelemmel telítéséhez nekünk, gyarló embereknek sok időre van szükségünk.

Miközben tehát a kötet írásait egyben tartja a digitális lábnyomokból építkező módszertan határainak kitapogatása, témáikban az írások szerteágazóak. Tudom, hogy ez szigorúan vett szakmai, professzionális értelemben öngyilkos stratégia. A standardizált és paraméterezett tudomány felfogásában az előrejutás és siker receptje az, ha az ember idejekorán lecövekel egy téma mellett, és abban mélyed el, publikál, a szakterület számára releváns konferenciákon vesz részt, és épít networköt. Hankiss Elemér egy kései művében megbánással és hiányérzettel beszélt saját életútja cikkcakkjairól, amelyek az ő értelmezésében megakadályozták azt, hogy igazán komoly életművet hozzon létre. Őszintén felkavart, amikor ezeket a gondolatait olvastam. Egyrészt azért, mert Hankiss számomra mindig is inspiráló volt, és úgy gondolom, hogy életműve a magyar szociológia egyik legfontosabb darabja. Mint az emlékezetére szerkesztett kötetből is tudható, ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül. Hankiss hatásának az egyik oka, hogy a megismerés és megértés iránti vágy folyamatosan új területekre vezérelte. Gondolatait olyan nyelven fogalmazta meg, amellyel nem a legszűkebb szakmai nyilvánosságot, hanem a nagyközönséget célozta meg.

De ebben a vonatkozásban Hankiss csalódása és vágyai tőlem mégis távol állnak. Az utókor ítélete, az örökség, a fennmaradó életmű darabjai – számomra nem motiváló fogalmak. Nem érdekel, hogy fennmarad-e életművem, túlélnek-e engem írásaim – az ilyen irányú ambíciók hiánya segít elviselni az intézményi kívülállásból és a csapodár intellektuális érdeklődésből fakadó hátrányokat. Ebben az értelemben a szellemi munka önmagában hordja a jutalmát, egy probléma körüljárása, megfogalmazása, egy sajátos megfejtés megtalálása és megírása – maga az elnyert díj. Azt persze remélem, hogy a rejtvényfejtés öröméből, ebből a „nyereményből” az Olvasó is részesedik majd e könyvet olvasva.

A digitális szociológia egyik sajátossága, hogy olyan komplex tudás mozgatását kívánja meg, amely különböző szerzői kooperációkban ölt testet. Ezért a szokásos illemtani köszönetnyilvánításokon túl szeretném megköszönni mindazok segítségét, akik az e kötetben található tanulmányok megírásában közreműködtek.
(…)

A kötet fő üzenete, hogy a digitális adatrobbanás és az azt kísérő módszertani megújulás a társadalomtudományi megismerés számára is teljesen új lehetőségeket nyit meg.
A könyv két részre tagolódik.
Az első részben a Big Data elméleti, episztemológiai és társadalmi kérdéseit tárgyalja a szerző: különös tekintettel a korábbi társadalomtudományi kánonhoz való kapcsolódás szempontjára.
A második részben az első rész elméleti tételeit empirikus tanulmányok illusztrálják. E tanulmányok a social media (közösségi média) lábnyomaiból építkező innovatív módszertan alapján szerteágazó, de a hagyományos eszközökkel nehezen megválaszolható kérdésekre prezentálnak empirikus eredményeket.

• Van-e a magyar celebek rajongói között eltérés a környezettudatosság szempontjából?
• Az ún. mikrocelebek követői milyen klaszterekre bonthatók, és ezeket mi jellemzi?
• Milyen közéleti preferenciákat találunk egyes Facebook-csoportoknál?
• A Harry Potter-rajongók milyen értékmintázatokat mutatnak, és tapasztalható-e jelentősebb közéleti érdeklődés a körükben?
• Találunk e „kozmopolita” fogyasztási mintázatokat a nemzeti rock követői körében?
• Melyek voltak a 2008-as Obama-kampány közösségi médiában szerveződő sajátosságai?
• Vannak-e a digitális korszakváltásnak ökológiai következményei?

Kevés lejáratottabb klisé van annál, mint hogy szülőként az ember mindent máshogy lát. Igaz ez a digitális adatrobbanás nyomán végbemenő változásokra is – bizonyos megszorításokkal. Mert nyilván nagyobb szorongással figyeli az ember ennek a világnak a változásait, ha tudja, hogy amit ma elképzel vagy megsejt, az holnapra gyermeke számára magától értetődő valóság lesz. Ugyanakkor, ha úgy tetszik, a hankissi szabadságeszmény követőjeként abban biztos vagyok, hogy nincsenek társadalmi, technológiai determinizmusok. Legyen szó mesterséges intelligenciáról, prediktív modellekről, algoritmikus hatalomról, társadalmi scoringról, a privát szféra határainak leomlásáról vagy a platformok korlátlan adathalászatáról – ezek mind nyitott végű történetek. Nyitott végűek abban az értelemben, hogy emberi cselekvések, innovációk és közösségi érdekképviseletek megvívott konfliktusai nyomán fog az új helyzet előállni. Más szempontból ezért sokan sokféle árat fizetnek majd.

Ám a szociológiai képzelet számára, amely eredetileg a körülöttünk levő világ előítéletek és szokványos kliséktől mentes megértésére volt hivatott, ez az átalakulás, az új és régi szereplők viselkedésének megértése, a konfliktusok feltérképezése és elemzése egy új Aranykor eljövetelének ígéretét hordozza. Ez még akkor is így van, ha a metrikák és indikátorok kalodájába zárt Szellem számára ez a kíváncsiság nem éppen kifizetődő. Meglehet, ez a szakma, ahogy én elképzeltem, ismertem és szerettem, éppen eltűnőben van – de ha kihalásra ítélt dinoszauruszként élünk is, a világ változásaira való nyitottság és kíváncsiság, hűség egy korábbi ethosz értékeihez ebben az elsöprő erejű változásokkal leírható világban még mindig a legautentikusabbnak gondolható Lét – igaz, jelenleg meglehetősen szűkös menüből választva.

Dessewffy Tibor: Digitális szociológia – Szociológiai képzelet a digitális korban
Typotex Kiadó, Budapest, 2019