Négykezes | Lars Kepler: Lesben

---

Újraolvasva

---

Tóth Zsuzsanna |

Sokat gondolkodtam már azon, hogy vajon hogyan működik a „közös” alkotási folyamat. Végig egyen­ran­gú­nak érzik-e egymást az együttműködők? Egy nem oly rég látott film is arra mutatott rá, hogy a háttérben mindig (el­fojtott) feszültségek munkál­kod­nak – különösen, ha férfi-női vegyes párosról van szó.

Most a Lars Kepler néven alkotó író-házaspár (Alexander Ahndoril és Alexandra Coelho Ahndoril) műve kapcsán kezdtem el erről elmélkedni, hiszen – ha lehet ilyet állítani – Lesben című művüknek határozottan két oldala van. Erőteljesen érezni a „macsós”, már-már horrorisztikus részeken átütő határozottabb „lírai”, női szálat is, ami semmiképp nem gyengíti, sőt kiteljesíti az ütős sztorit. Bár, hogy kissé magyarázzam a bizonyítványt, nem feltétlenül a remekül vázolt női karakterek jelenlétére gondolok, sokkal inkább arra, hogy egyes részletek, leírások, a szereplők belső monológjai igazán jó, mondhatni magasabb irodalmi értékű szövegként érvényesülnek. (Hála érte a fordító Papolczy Péternek.)

A szerzők egyéniben sem voltak rosszak, egyébként azt vallják, hogy éppen a fiktív szerző megléte segített nekik a közös alkotásban, s hogy egyetlen leírt mondat sem köthető külön valamelyikükhöz. (Persze: hiszi a piszi.) Akár így, akár úgy, nem véletlen az évek óta tartó töretlen siker – a „lelepleződés” után is változatlan népszerűség, a számtalan nyelvre lefordított regények iránti vitathatatlan érdeklődés.

A Lesben nagyívű – már-már kissé túlbonyolított – története egy hosszabb regénylánc ötödik kötetét alkotja, amit nem is egy szereplő kapcsol egységgé. A központi figura ugyan Joona Linna felügyelő, de nem kevésbé fontos szerepet kap egy bűnügyekben jártas pszichiáter, dr. Erik Maria Bark, és persze a felügyelő környezetének néhány tagja. Mint a skandináv krimikben általában, itt is meglehetősen jó társadalmi hátteret kapunk, ezzel teljes az a keserűbb vonulat, amit a hősök élete hordoz. Senki sem hibátlan, senki sem képes egyedül túljutni élete krízishelyzetein. (Tegyük hozzá, Joona Linna azért kicsit kivétel – mert ő már-már szupermen.) De a történet így is kellően gazdag emberi és szociális adalékkal, és magától értetődően izgulnunk is van miért. Különösen a nyomozó és lélekbúvár kettős négykezesének sikeréért.

Mivel vérbeli krimiről – már-már thrillerről – van szó, a fókuszban érthetetlen indulatokkal elkövetett, nők ellen irányuló gyilkosságok állnak. A sorozatgyilkos huszonegyedik századi módszerrel adja a rendőrség tudtára tetteit; ezzel alaposan megkavarja a nyomozást, és a tehetetlenség érzetét kelti a bűnüldözőkben. Az elkövető érezhetően belelovalja magát a tetteibe, egyre indulatosabb, de rendkívül körültekintő. Ugyanakkor a rendőrök is módszeresek és alaposak. És az olvasót többnyire cserbenhagyja a régi jó szimat – itt hiába érzünk utalásokat, a nyomok csalókák, bármennyire is úgy tűnik, most már tudjuk, ki a tettes, többnyire csalódnunk kell.

• Olvass bele!

Rendkívül fontos a történetben Joona Linna figurája, aki finn származású lévén hátrányos helyzetből indult, így kellett a svéd rendőri társadalomba beilleszkednie. Már a korábbi regényekben is kirajzolódik, hogy többnyire magányosan, egyéni módszerekkel dolgozik, nagyban támaszkodik empátiájára, megértve és kibogozva a bűnözők motivációt. Méltó társa ezekben a folyamatokban a pszichiáter Erik, aki az idők során nem csak állandó szakmai segítője, de barátja is lesz. A sorozat e darabjában már mindketten nagy töréspontokon vannak túl, ám ismerik egymást, és bármilyen nehéz is ez olykor, bíznak egymásban.

Kepler (nevezzük már így) igazi feszült helyzeteket teremt, kriminalisztikai pontossággal, bonctani és pszichiátriai ismeretekkel felvértezve csepegteti az információkat. Az egyes cselekmények leírása pedig a szó legszorosabb értelmében hátborzongató. S noha kissé túlbonyolított a mese, mégis élvezhető és kibogozható; elvarrt szálakkal dolgozó dramaturgiát kapunk, remek jellemrajzokkal, helyzetekkel, finom és érzékeny (fura ebben a műfajban) leírásokkal. Élvezhető, fordulatos, az érdeklődést mindvégig fenntartani képes a regény.

Lars Kepler: Lesben
Fordította: Papolczy Péter
Animus Kiadó, Budapest, 2018
480 oldal, teljes bolti ár 3980 Ft,
kedvezményes webshop ár 3184 Ft
ISBN 978 963 324 5637

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A svéd rendőrség szokatlan e-mailt kap: egy videót, amelyen egy nő látszik, akit az ablakon keresztül vettek filmre, titokban, intim közelségből. Másnap a nőt holtan találják otthonában, és meggyilkolásának ördögi brutalitása még a sokat látott nyomozókat is sokkolja. Pár nappal később újabb hasonló videó érkezik a rendőrségre, ám esélyük sincs időben azonosítani a potenciális áldozatot – ő is megcsonkítva végzi. Holttestére a férje talál rá, aki annyira kiborul a látványtól, hogy a bűntett összes nyomát eltünteti, felesége testét lemossa, és ágyba fekteti, mintha csak aludna.
A kihallgatásával sem sokra mennek: az átélt trauma hatására elveszíti emlékeit. Ekkor fordulnak Dr. Erik Maria Barkhoz, a hipnózisban jártas bűnügyi pszichiáterhez, abban a reményben, hogy neki talán sikerülhet feloldani a férfi emlékképeit. Erik azonban olyasmit derít ki a hipnózis során, amit nem akar megosztani a rendőrséggel. A testületnek nagy szüksége lenne Joona Linna felügyelő segítségére, ám ő a szóbeszéd szerint egy évvel ezelőtt vízbe fulladt.