Sanzonok, operettslágerek | Zerkovitz, a slágergyáros / ZsiKuFeszt

Posted on 2019. szeptember 20. péntek Szerző:

0


Zerkovitz Béla, az ígéretes vasútépítő mérnök (Koltai Róbert)

Bedő J. István |

A slágergyáros címkével említette a közelmúltban véget ért a Zsidó Kulturális Fesztivál műsora Zerkovitz Bélát. Tény, hogy az előző századforduló vendéglőinek, kiskocsmáinak cigány zenekarai igen sokat tettek azért, hogy fülbemászó dalait egy héten belül rengetegen fütyüljék (beleértve a suszterinasokat is). Zerkovitz valóban talentumos zeneszerző volt, mennyiségi teljesítménye lenyűgöző. Dalait a Hegedűs-zsinagóga falai közé szorított, jobbára koros urak és hölgyek hallgatták – és énekelték. Ez csupán azért lepett meg, mert ez a korosztály már csak nagyszüleitől, szüleitől hallhatta, ismerte őket.

Az egyórás potpurit a szövegkönyv szerzője, Nógrádi Gergely szellemes ötlettel a zeneszerző saját, előkészített sírbeszédére fűzte fel, így a címszerepben Koltai Róbert elmesélhette a roppant sikeres szerző életét, megspékelve bő másfél tucat nagyon ismert slágerével.

Nógrádi Gergely, Kun Ágnes Anna, Fellegi Balázs

Ily módon olyan verzió született – mivel Zerkovitz dalainak jelentős része az operettszínpadról került a vendéglátás háttérzenéjébe –, melyben nagyszínpadi énekesek ellenpontozták Koltai elbeszéléseit. A nagy kontrasztot Neumark Zoltán zongorakísérete támogatta meg. Ez még akkor kétesélyes játék, ha terem kicsi. Itt közepes volt, de Kun Ágnes Anna, Fellegi Balázs és Nógrádi Gergely azért mégiscsak operisták. Félig szcenírozott előadást rendezett Gaál Ildikó, az urak udvaroltak az éppen aktuális hölgynek (Integrál Böske, cselédlány, színi növendék, táncosnő, Bözsikémdrága stb.), időnként táncra perdültek, vagy éppen (a dal szerint) kakaskodtak…

Fellegi Balázs,  Kun Ágnes Anna, Nógrádi Gergely, Koltai Róbert

Fellegi Balázs basszusával pompásan parodizálta a századforduló öblögetős stílusú éneklését, Kun Ágnes Anna szép világos mezzoszopránja alkalmas volt kacérságra, olvadásra, némi perlekedésre. Nógrádi Gergely tenorja sokszínű volt és nagy dinamikai különbségeket is felmutatott, ami kellett is a sanzonok vagy kuplék előadásához. Koltai hatalmas színpadi rutinnal tett úgy, mintha több hangja lenne. (Amikor aranylemezes lett, csodálkozva mondta is, hogy ő nem is énekes.)

Ezekhez a bájos közhelyeket, Coelho-i bölcsességeket felvonultató, máskor meg szellemes szövegű sramli-ländlerekhez, foxtrottokhoz, slow-foxokhoz ma már inkább társítanánk kicsit visszafogott, színészi és nem operaénekesi előadásmódot. De azért nem lehet kizárólag a hangtechnikus nyakába varrni, hogy a középhangok alig jutottak el a terem végébe, és a gyors dinamikai váltásoknál az intim suttogást (a nyakba éneklést) nem követte a technika.

Apai jó tanács: Tanulj meg, fiacskám, komédiázni, mert minden, de minden csak komédia…

A rendező nem akart nagy dolgokat előállítani a pódiumon (túlzás is lett volna), de azért zárásnak operettfinálét kaptunk, a csokorba fűzött kedvencek ismétlésével – nagy tapsos siker lett.

Posted in: Koncert, NÉZŐ