Tangó, keringő, klezmer | Korcsolán Orsolya tánczenéi / ZsiKuFeszt

Bedő J. István |

Hasonlóan a fesztivál többi zenei programjának előadójához Korcsolán Orsolya is valami újat és meglepőt kívánt felmutatni. Az elképzelés szerint a tánc felől közelítő három zenemű alkotta műsorát, társai ez alkalommal az Anima Musicae kamarazenekar muzsikusai voltak, akiket Sugár Gergely vezényelt. Szerencsés választás, nagyon jó találkozás volt ez a pódiumon.

A műsor címe – Tangó, walzer, klezmer – ötletes ritmikai játék, a program azonban a harmadikkal, Jávori Fegya Klezmer szvitjével indult. A komponista szemezgetett a klezmer motívumkincséből és hangulataiból. Nagyon kedves, nagyon szerethető mű Jávorié, a mulatságos benne az, hogy minden részlete, mozaikdarabkája ismerős, holott valójában nem ismerjük. A fájdalmas hangú indító hegedűszólót Korcsolán játszotta, majd eltűnt a takarásban, átengedve a villódzó, ellágyuló, táncra hívó részletek előadását a zenekarnak.

A Vonósszerenád, ez a csaknem félórás zenei udvarlás volt a zenekar erős dobása. Ebben került elő a valcer, Csajkovszkij legbájosabb romantikus keringője. (Bevallom, sokkal jobban kedvelem a híres és épp ezért agyonjátszott Rózsakeringőnél is.) Ebben mutatkozott meg Sugár Gergely vezénylési stílusa. Mint egy hajlékony balettművész, szinte eltáncolta a művet, és a zenekar ezt hasonló hajlékonysággal viszonozta. Már az előző számnál is érezhető volt, de itt különösen, hogy sikerült sok-sok olyan pianissimót is felszínre hoznia, hogy hozzá képest egy tollpihe földre hullása is dübörgésnek hatott volna. (A Budapest Music Center akusztikája példásan támogatta ebben.) Mert tudjuk, hangosan játszani könnyű, ámde halkan…

A nagyon várt Korcsolán-program, a tangó zárta az estet. Maga a zeneszám az argentin zeneszerző Ástor Piazzolláé, de a helyzet bonyolultabb ennél. A különböző időkben írt négy darabot együtt szokták játszani Négy évszak Buenos Airesben címmel. Igen ám, de mivel maga a zeneszerző is elég szabadon kezelte művét (értsd, koncertjein beleimprovizált), a kilencvenes években az orosz Leonyid Gyeszjatnyikov meglehetősen agresszíven átszabta. Többek között az eredeti Vivaldi-hegedűverseny-évszakokból is beleillesztett idézeteket, sőt a hatalmas kikötőváros zajait is. A végeredmény több mint érdekes.

Korcsolán Orsolya példásan és lenyűgözően szólaltatta meg a zenemű nagyon nehezen lejátszható mozaikját, amibe bele lehetett érezni az utcai verekedést és a parkban táncra perdülők kontrasztjait is. Olykor tangó ritmikával, tangódallammal, a túlsó félteke hangulatával szólalt meg, máskor meg a hegedű húrjainak a húrláb mögötti recsegésével (a mexikói guiro hangját imitálva) távolította el a hallgatót a szinte táncolható zenétől. Tegyük hozzá, az egész kísérő zenekarnak kellett recsegnie! Az összhatás: átmenet a koncertdarab és az alkalmazott muzsika, filmzene között.

A dísztapsos sikerű hangverseny ráadása ismét egy tangó volt, szólóhangszerre, Carlos Gardel (a tangókirály) darabja, a Por una cabeza. Aki ismeri, tudja, hogy nehéz annyiszor hallgatni, hogy az ember megunja. Most is elvarázsolt.

Fotók: Emmer László (címkép), Erdőháti Áron (EÁ), Purger Tamás (PT)