Wendy Mogel: Talpraesettek (részlet)

Posted on 2019. augusztus 24. szombat Szerző:

0


A házi feladat megszelídítése

Manapság a szülők úgy érzik, részt kell vállalniuk a gyerek iskolai munkájából, hogy a mennyiségi és minőségi elvárásoknak meg tudjanak felelni. Sajnos azonban a gyerekkel töltött időnek nem a legjobb módja a tankönyvek biflázása. Persze a kreatív feladatok – mint amilyen a családfakészítés vagy egy működő vulkán előállítása papírmaséból – izgalmasak lehetnek a család számára, de ha a szülő túlságosan is bevonódik, az senkinek nem jó. Az általad készített terepasztal a kertből szedett három kis faággal elég szánalmasan nézhet ki Jackson műve mellett, aki hungarocellből készítette és karácsonyi égőkkel díszítette fel. De ez lehet, hogy neked sokkal rosszabbul esik, mint a gyerekednek. Ha a szülő végzi el a legtöbb iskolai feladatot, a gyerek nyilván sok-sok ötöst fog kapni, ám ezzel mégsem teszünk jót. Ellenkezőleg: elvesszük tőle a büszkeség érzését, és azt, hogy önmaga hozzon létre valamit önállóan. A tanárokat pedig úgysem tudjuk becsapni. Úgyis mindig pontosan tudják, kinek a művét tartják a kezükben.

Hogyan lehet a mértékletesség zsidó elvét a házi feladatra alkalmazni? Véleményem szerint a házi feladattal töltött idő évfolyamonként tíz perccel lehet hosszabb. Elsőben egy gyereknek nem szabadna húsz percnél többet tölteni a házi feladattal. Ötödikben ez az idő nem lehet több egy óránál.

Persze könnyű ezt mondanom, de mit tegyen a szülő, ha a tanár ennél több leckét ad fel? Először is beszéljünk a tanárral, hogy szerinte mennyi idő alatt kellene a gyereknek a házi feladatot elkészítenie. A gyerekek gyakran húzzák el a leckét, főleg akkor, ha nehéz, ha unalmas, vagy ezt a módot választották a szülőkkel szembeni lázadásra. Tegyük fel magunknak a kérdést: mennyi időt veszteget el a gyerekem a halogatással, vagy azzal, hogy izgul a feladat miatt, érti-e egyáltalán a leckét? Megvannak a készségei és eszközei, hogy elvégezze? Beszélgessünk el a tanárral, ha azt látjuk, hogy a gyerekünknek sok idejébe telik még a rövidebb feladatok elvégzése is. Próbáljunk rájönni a probléma kulcsára. Amikor Susanna harmadikos volt, a tanára javasolt nekünk egy jó megoldást a leckével kapcsolatos harcaink megszüntetésére. Akkoriban a lányunk makacsul szembeszállt a házi feladatnak még a gondolatával is. Nyaggattam, könyörögtem neki, fenyegettem, hogy megfosztom a privilégiumaitól. Kész voltam lassan arra, hogy feladjam a harcot. Louise Robbins, a lányom tanárnője az alábbit javasolta: „Először is módosítsunk a házi feladatain. Csökkentsük a helyesírási feladatok számát. Mivel Susanna úgyis helyesen szokta írni a szavakat a dolgozatban, nem kell, hogy minden feladott szóval egy egész mondatot írjon. Valószínűleg halálra unja ezt. Engedjük, hogy ő válassza ki a számára nehezebb szavakat, és csak azokkal írjon mondatot. Ha romlanak a jegyei, visszatérhetünk a hosszabb házi feladathoz. Másodszor pedig mondja meg neki, hogy csak fél nyolcig vagy csak még egy fél óráig tanulhat. Magára bízom, hogy milyen határt szab. A végén ne ellenőrizze, hogy mindent megcsinált-e. Ha valami kimarad, majd én tudom, hogyan kezeljem a helyzetet.”

Számunkra ez a módszer megváltás volt, mert ezek után nem Susanna és köztünk volt az igazi harc, hanem Susanna és a lecke (végeredményben pedig Susanna és a tanár, vagyis valójában Susanna és a jegyek) között. Azt is megtanulta, számunkra legalább olyan fontos, hogy legyen idő esti mesére és pihentető alvásra, mint az, hogy megírja-e a leckét. Susanna most már felsős. Elég jól szervezi a munkáját, de azért néha feltornyosulnak a tennivalói. Ma is ugyanezt a módszert alkalmazzuk. Időben figyelmeztetjük: „Tízkor lámpaoltás, akkor is, ha nem vagy kész, úgyhogy jobb, ha előre megtervezed a dolgaid.”

Ha a gyerek hatékonyan és jól dolgozik, és mégis maga alá temeti a házi feladat, akkor lobbizni kell az érdekében. Beszélni kell a tanárral! Ha ezek után sincs változás a lecke mennyiségében, akkor pedig az igazgatóval. Előfordul, hogy az igazgatók nem is tudják, milyen terhet raknak az osztályfőnökök, az egyes tanárok és az edzők a gyerekekre. Ha pedig az iskolában egyáltalán nem találunk megértő fülekre, akkor fontoljuk meg az iskolaváltást.

Azt is gondoljuk végig, hogy mit szeretnénk a gyereknevelés során elérni. Manapság a gyerekeknek valóban nagyon keményen kell dolgozniuk ahhoz, hogy egy jó egyetemre bekerüljenek. Már kiskorában fogadjuk el magunkban, hogy a gyerekünknek akkor is lehet teljes, boldog élete, ha nem egy élvonalbeli egyetemen végez. Beszéljétek át a pároddal, hogy a ti értékrendetek és a gyerek veleszületett temperamentuma, érdeklődése és vágyai hogyan kapcsolódnak össze.

Egy iskolaigazgatótól hallottam egy olyan történetet, amit soha nem fogok elfelejteni. Brooke ugyanabba a versenyistállóba járt iskolába, mint a testvére, Lauren. Brooke sokat küszködött, gyakran késéssel adta be a házi dolgozatokat. A szülei úgy döntöttek, hogy átviszik egy kevésbé erős iskolába. Az édesanyja azt mondta: „Az új iskolában, harmadik osztályban harmadikosoknak való matekot tanulnak, és emiatt senki nem szégyelli magát. Még mindig az összeadást és a kivonást tanulják. Brooke nagyon jól tanul, és remekül érzi magát itt.”

Brooke három hónappal később meglátogatta az igazgatót. Az első dolog, amit a férfi észrevett a kislányon, az a pirospozsgás arca volt. „Mintha egy másik gyerek állt volna előttem” – mondta. „Meggyőződésem, hogy Brooke jövője is sokkal rózsásabb lesz így, még akkor is, ha soha nem megy egyetemre.”

Időspórolás: Mindennapi technikák

A házi feladat megszelídítésén túl más módszerek is vannak arra, hogy a gyerekünkkel töltött véges időt jobban kihasználjuk. Az alábbi ötleteket könnyen beépíthetjük a mindennapi rutinunkba.

Találjunk közös időt!

Mit teszel, amikor a gyereked beszél hozzád? Valószínűleg tovább folytatod azt a tevékenységet, amit addig végeztél. Ez különösen igaz a „dumagép” gyerekek szüleire. Mégis, függetlenül attól, hogy mennyire súlyos a szájmenése, naponta egyszer figyelj oda rá. Még ha csak két percre is, de állj meg, és hagyj abba minden mást. Hajolj le hozzá, és tedd a kezed a vállára. Nézz rá, és figyelj rá. Ha nincs ehhez hozzászokva, lehet, hogy első alkalommal megkérdezi majd, hogy haragszol-e rá valamiért. Nyugtasd meg, hogy csak kíváncsi vagy arra, amit mondani akar.

A gyerekeid nagyon gyorsan kamaszok lesznek, ezért inkább a barátaik társaságát keresik, és nem a tiédet. Ha van egy szabad perced, ülj le a gyereked mellé. Lehet, hogy megkérdezi majd: „Anyu, miért ültél ide?” Erre azt válaszolhatod: „Olyan rohanós az életünk, hiányzott a közelséged.” Vagy ahelyett, hogy újból átismételnétek a helyesírást, mondd neki, hogy nincs több lecke mára, és ajánld fel, hogy meg masszí rozod a hátát. Légy olyan, mint Eva anyukája a hatodik fejezetben, aki nagyon szerette a lánya hosszú, vörös haját mosni. Találj minden gyerekedben valami értékeset, és mondd is el nekik, mennyire nagyra tartod őket.

Wendy Mogel

Engedd, hogy piszmogjon!

A gyerekeknek sokszor gyorsabban kell elvégezniük a dolgaikat, mint ami természetes lenne számukra. Igyekezzünk ezt a nyomást lazább időszakokkal ellensúlyozni. Hetente egyszer engedjük a gyereknek, hogy öltöztesse fel és vetkőztesse le a Barbie babákat kedvére, sokáig hallgasson zenét. Adjunk erre akár három órát. Hagyjunk időt az esti rituálékra, és figyeljünk arra is, hogy a gyerek eleget aludjon. Ez azt jelentheti, hogy jóval korábban el kell kezdeni készülődni lefekvéshez, mint ami a felnőtt számára ideális lenne, de ez nem a gyerek hibája. A gyerekeknek joga van ehhez. A négy-öt éves gyerekeknek akár másfél óráig is eltarthat, mire megmossák a fogukat, felveszik a pizsamájukat, és egy mese vagy dal után álomba szenderülnek. Különösen igaz ez azokra, akik az egész napot távol töltik a szüleiktől.

Fordította: Kós Krisztina

Wendy Mogel: Talpraesettek
Szülők Könyvtára sorozat
Jaffa Kiadó, Budapest, 2018