Csillag Péter: Ady stoplisban (részlet)

Karinthy Ferenc (1921–1992)

Labda a Gellérthegyen

Dél van, augusztus: Marci egyedül ül a napsütötte verandán, és Hevesi Sándor dramaturgiai dolgozatait olvassa, jegyzeteket készít. Valaki beszól a kerítésen:
– Hol van apukád?
– A parton fejel a gyerekekkel.

Karinthy Ferenc önmagáról és gyermekéről írt karcolata (Apák és fiúk) nem hagy kétséget afelől, hogy a lábtenisz, a vízi fejelés és valamennyi strandsport lelkes hívének számító író igen komolyan vette a játékot.

Karinthy a negyvenes évek elején az FTC vízi­labda­csapatában is játszott hátvédként, 1959-től 1970-ig pedig az FTC úszó- és vízilabda-szakosztályának elnöke volt. Személyes vízi élményei több írásában visszaköszönnek (Ferencvárosi szív, Kék-zöld Florida, Öngól). Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Peterdi Pál segítségével könyvet is írt kettejük kapcsolatáról és nevezetes kalandjaikról (Cini és a többiek).

Érdekes, hogy Karinthy Ferenc futballal kapcsolatos számtalan anekdotája közül éppen a leghíresebbet, a Puskás Ferencről és Zelk Zoltánról szóló történetét zavarta össze leginkább az utókor. Egyesek tévesen Örkény Istvánnak tulajdonították, mások a történet szereplőjeként tüntették fel a szerzőt, sőt némi módosítással Zsolt Róbert is Bacsó Péterrel felidézte a jelenetet. Az eredeti változat Két művész címmel jelent meg az Ez-az című, 1965-ös kötetében:

Esős idő volt, a pálya mélyen felázva, csupa pocsolya. Mindenki csúszkált, bukdácsolt, a passzok, lövések a latyakba ragadtak vagy el-fölcsúsztak, falsul kiperdültek. Egyedül Puskás nem látszott tudomást venni a rossz talajról, átadásai, szöktetései hajszálpontosak, minden bombája életveszélyes. Zelk, a költő és szurkoló a mérkőzés után megkérdezte tőle a presszóban:
– Mondja, Öcsikém, hogy lehet az, hogy a többiek labdái rendre a tócsába fulladnak vagy messzi elszállnak, a magáé meg mindig épp a víz színén siklik el? Hogy csinálja, mi ennek a technikája?
– Úgy kell rúgni, művészkém – kacsintott a csatár.

Úgy rúgni azonban nem is olyan könnyű. Amióta a labda gömbölyű, örökké elgurul, kigurul vagy legurul. Például a Gellérthegyről A labda című karcolatban:

Negyedik születésnapomra egy igazi, hármas méretű futball-labdát kaptam: gyönyörű sárga volt, tehénbőrből, tizenkét részből, piros varrással. Rögtön felvittük a Gellérthegyre kipróbálni. A Citadella körül katonák sétáltak, egy baka hatalmasat rúgott belé: a labda felszállt, magasan a kékbe, aztán a korláton kívül hullott vissza, legurult a sziklás, bozótos meredélyen, ahol egykor Szent Gellért a hordóban. Egész délután kerestük, úttalan utakra csapva, de persze nem találtuk.
Azóta mi minden történt, ám az a fájdalom feledhetetlen, egyre nő szívemben, mint a fa kérgébe vésett jel. Ha a Citadella körül járok, ma is szorongva fürkészem a zöld lejtőket: hová gurulhatott az a labda?

A gyermekkori ártatlanságot a magyar futballban nehéz sokáig megőrizni. Az ötvenes években a tájékozott szurkoló minimum sejtett valamit a válogatott csempésztevékenységéről, a nyugati utakról hazahozott harisnyákról, órákról, a ketyegő csapatbuszokról.

„Legzseniálisabb L., a híres focista, a londoni feledhetetlen 6:3-ra nyertes aranycsapat erőssége – írja Karinthy a Lángelme című karcolatában. – Míg a többiek degeszre tömött csomagokat, bőröndöket, zsákokat cipeltek, rakosgattak, izzadtak, ő odakinn csupán egyetlen vékonyka szalagtekercset vásárolt, vágott zsebre elegánsan. Rajta ötszázszor: ALL WOOL MADE IN ENGLAND, vagyis, hogy tiszta, eredeti angol gyapjú. Ezt Pesten rászegette holmi ócska, hazai százforintos szövet szélére, és eladta méterenként hatszázért.”

Karinthy Ferenc emlékezetes napokat töltött együtt Puskás Ferenccel Bécsben a magyar küldöttség tagjaként az 1952-es Békekongresszuson, idézi föl a Kő András és Török Péter szerkesztésében 1988-ban megjelent A magyar futball anekdotakincse című kötet. A futballistát nemigen látták az előadásokon, a delegáció neves tagjairól viszont megvolt a véleménye. Lukács György filozófusról például megjegyezte, hogy „füstöl, mint a ganéj”, Andics Erzsébet kommunista történész asszonyról pedig hogy „harminc évvel ezelőtt jó csaj lehetett.” A Puskással töltött egyik feledhetetlen éjszakáról így számol be az író:

„Egyszer, amikor ismét találkoztunk vele, ő faggatott minket: mit csinálunk éjszakánként? Mondtuk, hogy nincs pénzünk mulatóba járni. »Hülyék vagytok – válaszolta –, gyertek velem!« És elvitt minket az éjszakába Juhász Ferivel. Lokálból lokálba jártunk, mindegyik bárlány, utcalány ismerte, »Öcsi de Ferenc, Öcsi de Ferenc« – mondogatták, ő pedig fizetett, és itatott minket. Reggel, úgy nyolc óra tájban vetődtünk haza. Egyszer csak látjuk ám a szigorú, tanító nénis Benke Valit (miniszter volt abban az időben, azt hiszem), amint éppen jön ki a szállodából. Hát, ha már láttak két magyar írót és egy futballistát hanyatt-homlok menekülni, akkor ránk illett ez a kép. Pucoltunk, mint a nyúl, meg ne lásson minket züllött, másnapos állapotban.”

Mégis lebukhatott a társaság, másnap ugyanis figyelmeztették a meghívottakat, hogy nem viselkednek illendőképpen, Puskás elvtársnak pedig a szemére vetették, hogy nem vesz részt kellő intenzitással a kongresszuson. Másnap aztán a futballista megjelent

„pipec kiöltözve, barna öltöny, nyakkendő, mandzsettagomb. Öcsinek is volt, mint mindenkinek, egy bekötött könyve, rajta a felírás: Ferenc Puskás. Azt hiszem, éppen valamelyik afrikai küldött szónokolt, amikor Puskás elkezdett jegyzetelni. Több nyelvre fordították a beszédet, de Öcsi akkor még spanyolul sem tudott, nemhogy a többi nyelven. Fél percig jegyzetelt, aztán összecsukta a könyvet és elment. Többet nem láttuk a kongresszuson. […]
Később odamentünk Puskáshoz, és azt mondtuk neki:
– Puskás elvtárs, a mi jegyzeteink hiányosak, megkérnénk, ha kölcsönadnád a tieidét…
– Elmentek a francba! – kiabálta. – Gazemberek…”

A Karinthy családnak Leányfalun volt háza, az író a faluban összejárt Tichy Lajossal, sőt együtt szedték le az egyik házról az „ELADÓ” feliratot, amely nem sokkal később már a Honvéd-pálya kerítésén virított… A Duna-parti településen játszódik Labdarúgók című novellája, amelyben a mezítlábas helyi „csibészek” és a pesti nyaraló gyerekek csapnak össze egymással. A cipősök súlyos vereségével fenyegető mérkőzés végül verekedésbe fullad:

„A csata teljes legyőzetésünkig tartott. Ki ott maradt a fűben, ki szégyenszemre a pálya szélén nyíló utcácskák felé oldalgott, Tilemann-nak a válla ficamodott ki, Kurucznak a lába, Töffler csak suttogni bírt, Kondor orrából vér folyt. Az alkony hirtelen szállt le gyalázatunkra. A játékosok a sötétedő utcácskákon, a diófasoron, a víz mellett, a gát tövén, a domboldal sikátoraiban hazafelé kapdosták a lábukat. Nyolc órakor úr és paraszt vacsorához ült a faluban. Kilenc után már teljes a csönd, nem látni embert az éjszakába merült utcákon.”

Karinthy Ferencet nem hagyta hidegen a sportág fejlődése sem. Les című írásában határozottan foglalt állást a futball legvitatottabb szabály­pontjának eltörlése mellett:

„Megszűnne a csalafinta, sportszerűtlen lestaktika, a nulla-nullák, egy-nullák, egy-egyek, a kiábrándítóan unalmas tologatás, totojázás. Lőjenek akár mérkőzésenként nyolc-tíz gólt; megvallom, engem is főként ez érdekel, ha netán épp írok vagy olvasok, s a rádióra, televízióra épp csak háttéreffektusként, fél füllel-szemmel figyelek, csupán a félrehallhatatlan üdvrivalgásra eszmélek föl, fordulok arrafelé, s tekintem meg az újrajátszást… Bessenyei Feri roppant orgánumára emlékezem, midőn a színház siófoki üdülőjében vívott életre-halálra menő fejelések, lábtengózások közben robusztus testével merészen elvetődve fellökött egy arra őgyelgő kislányt:
– Semmi vész, gyereket még tudunk csinálni, de gólt!”

Csillag Péter: Ady stoplisban
Jaffa Kiadó, Budapest, 2019