A leg-leg-leg | Mozart: Don Giovanni / ARMEL fesztivál

Bedő J. István |

Habár a Don Giovanni a legnépszerűbb s legtöbbet játszott operák közé tartozik, minden rendezőjének feladja a leckét, hogy az adott körülmények között, az adott énekesi alapanyagból a legjobbat tudja kihozni, és persze a mű előadása az élvezeten túl sugall-e valami többletet is a nézőnek, (és akkor még a költségvetésről még nem is esett szó). Az Armel Operafesztivál záró eseményeként bemutatott Don Giovanni Alföldi Róbert rendezésében két alkalommal már látható volt – Ecuadorban, az ottani Operaházban, és hatalmas sikert aratott. A Müpa Fesztiválszínházának közönsége is igen nagy várakozással nézett az újabb Alföldi-produkció elébe.

A rendezőnek itt különösen nehéz dolga volt. Mivel ráadásul a tengerentúlra és -ról kellett díszletet tervezni (szállítással stb.), így tehát az Alföldi által kedvelt minimalista és sokféleképpen használható térmegoldásra volt szükség. A többszintes, mindenfelé lépcsőkkel felszerelt pódium, egy sorozat semleges szék és néhány fal elem (Tihanyi Ildi munkája) kellően ki tudta szolgálni a mű sok helyszínét. Ecuadorban van épület, vannak magánénekesek, de nincs operai hagyomány, ilyen irányú, nagy hagyományú zenekultúra.* Valamennyire meg is kötötte a rendező kezét, hogy az ecuadori művészek talán még nem szereztek elég gyakorlatot az operaszínészi játékstílusban. Ráadásul – talán az ihlet hiányzott, vagy ki kellett tölteni a négy felvonást – meglehetősen invenciótlan, locsogós a Da Ponte-féle szövegkönyv (nem a cselekmény fonala, hanem annak előre haladása), az ismétlések, a hevenyészett jellemrajzok lelassítják a darabot. Ez olyan tehertétel, amit a zene érzelmekkel ki tud tölteni, de amikor a tenor (Don Ottavio) szenved, azt a néző a sokadik (pláne feliratos) ismétlésnél szenvelgésnek érzi, és vele szenved…

A színpadra állítás kicsit idézőjeles, kicsit összekacsintós lett. Idézőjeles, mert igazi elevenség Leporello és hódításra állandóan kész gazdája vitáiban van, meg persze a meggyilkolt kormányzó lányának, Donna Annának vad, mély indulatú kitöréseiben. Alföldi lenyűgöző megoldással indít, Donna Elvira (Vanesa Regalado) tekintélyes méretű várandós hassal jelenik meg, hogy Giovannit figyelmeztesse a következményekre. Ezt még feljebb is srófolja: a Regiszterária alatt felvonulnak a kórus lányai, mind 6-7. hónapos pocakkal, illusztrálandó a már meghódított 1003 spanyol lány pillanatnyi helyzetét.

Ezt a képi ötletet a továbbiakban az ironikus színház váltja fel. Ugyanis Mozart maga is statikus (magán)énekesekre komponálta áriáit (illetve a többes megszólalásokat). Így tehát a kvartettek, szextettek stb. szépen sorba vagy csoportba állva, az alsó dobogón vagy följebb, a balkonon, lefúrt lábú kiállásban hangzanak fel. Ez a szándékolt lebénulás részben kontrasztja a különféle üldözéses kergetőzéseknek, részben pedig felmenti a kevésbé mozgatható énekeseket a bonyolultabb feladatok alól.

De ebben is van egy kikacsintás: a duett (vagy más többes) szereplői időnként egymás felé rántják fejüket, mint az ABBA két leánya (Agnetha és Anni-frid) a klipjeikben.

Talán a jelen kor teszi, hogy a visszapofázós szolga nemcsak hogy szimpatikusabb az egoista, élvhajhász és álnok gazdájánál, de egyben példát is mutat, hogy nem kell a végtelenségig azonosulni kenyéradóink gondolkodásával. Szabad szembe is fordulni. Így aztán minden rokonszenvünk Leporellóé, meg a hiszékeny Elviráé, aki végül saját érdekét és Zerlináét követve forral bosszút és küzd.

A Don Giovanni előadása a korábbi fesztiválművekétől eltérően alakult, ugyanis a tavaszi-koranyári énekesverseny három legjobbja mind ebben az előadásban kapott szerepet. (Korábban a versenyszereplők különböző kortárs művekben mutatkozhattak be.) A női főszerepet, Annáét Katharine Dain (szoprán) kapta, Leporellót Ricardo Panela (bariton), míg Anna vőlegényét, Ottaviót Mark Van Arsdale (tenor). Mindhárman sokszoros énekverseny-díjasok, mindegyiküknek még van a nagyszerű hangon kívül is erőségük: Panela törékeny termetéhez illően fürge színpadi jelenség, humorral, játékossággal és színpadérzékenységgel. Van Arsdele bársonyhangú tenor, áriáiba gazdag érzelmi skálát öntött, persze főleg Anna iránti szerelmét. Na, de mellette ez az elárvult Donna Anna áll, akinek minden megszólalását félelmetes drámai erő tölti meg – és persze itt bukik ki, hogy a bosszúvágyó szituációkban Katharine Dain az igazi férfi(as karakter), míg a mindkettőjük lelkén nyammogó vőlegény, aki oltár elé akarja vinni, ez a Don Ottavio hozzá képest puhapöcs. Félreértés ne essék, Van Arsdele nem játszhatott mást, ez az alak volt neki megírva – mert kellett az ellenpont a nő mellé…

A színre állításban a rendező még egy fricskát helyezett el. Figurái latin-amerikai alakok, mai ruhákban. Sőt Zerlina és Masetto lakodalmán poncsóban vonul be a kórus, de még a főszereplők is (amikor éppen inkognitóban jelennek meg, maffiózónak álcázva).

Ezzel vág egybe, hogy Don Giovanni nem csupán hódítóbajnok, de még – látványra – középkategóriás szélhámos is. A lovagi címe csupán örökség lehet, és bizonyára kétes üzletekből vagyonosodott meg. Nem zárnám ki, hogy szép szavait csengő aranyakkal hálálták meg érettebb, már aszúsodó hódítmányai… Alex Rodriguez Don-ja nem kifejezetten hódító külsejű férfi. Ám széles mosolya minden bizonnyal felpezsdíti a tengerentúli hölgy nézők vérét. Baritonja érett és telt, s amikor beveti a hímrigó-hazugságait, a gyengébb vagy tapasztalatlanabb szoknyás úgy elalél, mint a pinty… Pokolraszállása a kisszerű szélhámos eltűnése volt.

Zerlina (Vanessa Freire) kellemes jelenség, szép tiszta, bár kissé erőtlen hanggal. A Masettót alakító Hyalmar Mitrotti kevés eszközzel hozta az esküvője napján (majdnem) megcsalt vőlegényt. Ő kapta a Kővendég kevéssé hálás szerepét is – talán ez volt az egyetlen „zsákban táncoló” megoldása Alföldinek –, az ablakban felbukkanó (félálarcos) jelenség nem volt igazán drámai, Mitrotti hanganyaga sem volt meggyőző.

Külön meglepetés volt, hogy a budapesti bemutatóhoz Bogányi Tibor vezényletével a Pannon Filharmonikusok adták a zenei alapot (csembaló szólt gyöngéden a recitatívók alatt). Nemcsak nagyszerű koncerttermi megszólalást kaptunk, de Bogányi még külön ügyelt arra is, hogy a hangerőt egy lehelletnyit mérsékelje, így az énekhangok relatív ereje nagyobbnak tűnt.
*
A Don Giovanni előadása mindenképpen több földrészre kiterjedő sikert aratott. Alföldi Róbert formabontó és izgalmas rendezése a budapesti bemutató előtt, júniusban Ecuadorban hódította meg a közönséget, a fesztivál végén pedig díjesőt hozott.

Az ARTE Concert csatornán leadott szavazatok alapján elnyerte az ARTE Közönségdíját, és a három versenyszereplő közül a Leporellót alakító Ricardo Panela kapta a zsűritől a Legjobb előadó díját.

*Bár nem színpadi szereplő volt, az operaelőadás létrehozásáért, az opera műfajának a dél-amerikai országban történő népszerűsítéséért Különdíjat kapott az ecuadori székhelyű MusArtEH (Ecuadori–Magyar Zeneművészeti Alapítvány). A díjat Xavier Rivadeneira, az Alapítvány elnöke vette át.

Fotók: Kállai-Tóth Anett, YoSoy Foto (Ecuador) (YS)

Részletek