Bécsi magyar Figaro | ARMEL fesztivál

Posted on 2019. július 8. hétfő Szerző:

0


Keszei Bori (Susanna), Pataki Bence (Figaro)

Bedő J. István |

Az idén 12. évadához érkezett Armel operafesztivál eddig is elkényeztette a bátrabb operakedvelőket kellemes szendvicsprogramjával – értsd ezen, hogy a kortárs művek mellett klasszikusokat is kínált mai, néha kissé átszabott rendezésben. Emlékeztetőül: a fesztivál előtt egy évvel énekesválogatás zajlik, ennek nyertesei a színre állított, olykor teljesen újonnan született művek szerepét játszhatják. Ez olykor másod-, de lehet főszerep is.

Hagyomány már az is, hogy az Armelen bemutatandó műveknek a Müpa és a tüneményes bécsi kisszínház, az Augarten sarkán lévő MuTh ad helyet. Idén egy nagyon népszerű klasszikus, a Figaro házassága és Dargay Marcell–Horváth Csaba új hangú, a Tankréd és Klorinda mítoszt színre vivő El valahová…-ja került a színpadra.

A Figarót nemigen kell bemutatni, a Szabó Máté által rendezett változatot viszont igen. Az előadás olasz nyelvű, de a biztonság okáért német és magyar vetített szöveg támogatta a nézőket. Már ez is bájos fintor volt, ugyanis a színen mai, hétköznapi ruhás szereplők adták elő Mozart operáját Da Ponte ódon (18. századi olaszságú) szövegével, a feliratok viszont az operaházban évtizedeken át énekelt, 1928-ban született (ma már minimum poros, de ismerős) magyar változatot mutatták – a nyugdíjas korú operabarátok nagy örömére.

Ehhez még számos kellemes meglepetés járult. Talán meglepő, de Khell Csörsz színpadképét említem elsőként. Egy deszkaborítású hatalmas kocka forog, nyílik szét, kínál ajtókat és ablakokat, egyetlen eszköz, amely azonban széthajtogatva a darab számos helyszínét tudta előállítani. A kockát mozgató négy díszletező piros kezeslábasban, hófehér rokokó parókával jelent meg, észrevehetően, mégis a szükséges mértékig észrevétlenül. Szabó Máté a Co-Opera erre a produkcióra verbuvált társulatát irányította, és a legapróbb részletekig szinte mindenre talált tökéletes megoldást.

Nyakig a pácban: Susanna meg a két aspiráns (Figaro, a gróf [Pataki Bence, Kendi Lajos]) és még a kertész [Laborfalvi Soós Béla] is beleszól

A színre állítás nem akarta vad aktualizálással megerőszakolni az eredeti történetet. Csupán halovány utalás jelenik meg a színen, hogy a ház ura most a (sevillai) Bodega Condé = Gróf Pincészet tulajdonosa, poharazgatnak is minden szóba jöhető alkalommal – de hát végül is ma van Figaro házasságkötésének napja. A gróf látszólag nem túlságosan hivalkodó újgazdag, aki szívesen beszabadulna a szobalányokból álló málnásba. Persze leginkább Figaro jegyesére, Susannára fáj a foga. Keszei Bori eszményien adja a furfangos Susannát, aki mórikálja magát csinos szállodai szobalány jelmezében (ami elég ingerlő…), aztán természetesen kitér a „hatalommal kényszerítés” elől. Nem elég, hogy állandó letámadásban részesül, de megesik, hogy egy asztalra kell hátrálnia, ahol hanyatt fekve duettezik a begerjedt gróffal.

Íme, egy elhanyagolt grófné, szül.: Rosina (Fodor Beatrix) cselédsége körében

A sármos Figaro, Pataki Bence mit sem javult, nem is romlott egykori borbély mivolta óta (jól van, tudom, hogy Rossini műve később született, de korábban játszódik), s alkalmazottként is van mersze visszabeszélni, úgy csavarni a szót, hogy megmentse magának imádott Susannáját, és eltöröltesse az első éjszaka főúri jogát. Nemes bariton, viharzó érzelmekkel.

Almaviva grófként Kendi Lajos udvarol, letámad, álnokoskodik, féltékenykedik és bosszankodik, a neve el sem hangzik, csak a néző fejében idéződik fel, hogy évekkel korábban (Rossininál) mit össze nem hazudozott, hogy Rosina a felesége lehessen. Most meg csalná fűvel-fával-vadvirággal, és leginkább… de ezt már mondtam.  Kendi szép sötét színeket is felmutató bariton, amikor elkapja a féltékenységi roham, hangjától csaknem leszakad a mennyezet, amikor meg kimagyarázkodni kell – némajátékával alakít hatalmas olasz macsót. (Ennyi pontatlanság is belefér.)

Vége már a szép időknek. Cherubinra a katonáskodás vár (Mester Viktória, Pataki Bence)

A Figaro kulcsfigurája mindig Cherubino, a minden nőbe, valójában a szerelembe szerelmes apród. Itt most elragadó apródot kapunk Mester Viktóriától. Apró, törékeny kiskamasz, vadóc pofát ölt – ebben kicsit eltér a nőiesen is bájos nagy elődöktől (nekem a minta Frederica von Stade). Viszont hangilag nagyszerű, és kellő a komikai vénája, ami a szerephez – átöltözősdi, ablakon kiugrálás, nőnek öltözött fiúcska stb. – nélkülözhetetlen. Teljesen hihető jelenség, amikor minden nőért lobog – persze kicsit ellentmondásos, amint (elfogódottságtól mentesen) énekli keresztanyjának, a grófnénak, hogy Ti akik, tudjátok mi a szerelem… (Voi, che sapete, magyarul: Asszonyok, lányok, kérdezem én) – és a közben villog a vetített szöveg: „Keblemben, érzem, lüktet a vér,… Unszol a kéjre” stb. De hát ez játék.

A grófnő csak akkor jelenik meg, amikor már szinte mindent tud a néző, és várja, hogy milyen lesz az asszony, akivel Susanna majd ruhát cserél, és éjjel a kert sötétjében senki sem azzal találkozik, vagy nem annak udvarol, akivel a randevút tervezte. A megtört lelkű grófné, Fodor Beatrix mesés szoprán, a megcsalás miatt érzett fájdalom különösen szép sötét tónusokat hoz ki belőle. Királynői gesztussal viseli hűtlen férje bocsánatkérését, azét a pasiét, aki a ius primae noctis eltörlésével mostantól csak a házastársi ágyban jogosult serénykedni. (Ámbár amilyennek láttuk a Kendi formálta Almavivát, azért lesz itt még némi házasságtördelés.)

Cherubino (Mester Viktória) mindenkiért lángol, de a grófnő (Fodor Beatrix) az igazi

Van még itten egy ellenszenves nőalak, Marcellina, aki házasságot akar kikényszeríteni egy régi adósság fejében Figaróval – míg ki nem derül, hogy saját édes gyermeke az egykori borbélylegény. Farkasréti Mária igazi színeit a nagy felismerés jelenetében mutatja meg, ahogy hárpiából átalakul anyucivá  – s egyben leleplezi, hogy Bartolo ügyéd úrnál töltött évei alatt nem kizárólag ház körüli szolgálatokat teljesített…

A nagy finálé, melynek során minden zsák a foltját megleli, megértjük azt is, hogy a vékonydongájú Cherubinónak csak a telt nők tetszenek (beleérte keresztanyját), és roppant boldogan házasodik össze a grófnő rubensi termetét megelőlegező kortársával, Barberinával.

Zsák a foltját megleli, Almaviva (Kendi Lajos) esket (és eltörli főúri jogát, Vö: zaklatás)

A Co-Opera társulatát a Győri Nemzeti Színház zenekara kísérte; Medveczky Ádám nagyon elegáns, ugyanakkor feszes dinamikával vezényelte végig az estet. Talán nem a hangszer hiánya, hanem a jobb élmény végett nem csembaló támogatta meg a recitatívókat, hanem szelíd zongorahang, de ezt is tekinthetjük Szabó Máté játékának, amivel egy kicsit a jelen felé tolta a Figaro történetét.

Finálé Khell Csörsz sokoldalú díszletében (a rokokó parókás díszletezőkkel)

Fotók: Kállai-Tóth Anett

Részletek

Posted in: NÉZŐ, Színház