Együttélés | Marković Radmila: Generációk küzdelme

Posted on 2019. június 23. vasárnap Szerző:

0


Az Atlantic Press Kiadó
Női regénypályázatán
oklevéllel kitüntetett családregény

Dézsi Ibolya |

Marković Radmila családregénye a helyszín, azaz a legfontosabb tényező bemutatásával kezdődik, hiszen a szereplők élete és az események épp ennek összefüggésében alakulnak és bonyolódnak. A női főszereplő életútjának kudarcait és az időskorára elért, várva várt sikert is a földrajzi és politikai helyzet befolyásolja.

Kishegyes (szerbül Mali Idos, Szerbia legkisebb községe) a magyar nyelvterület peremén helyezkedik el. Többségében magyar ajkúak lakják, de nemzetiségi összetétele oly sokszínű, amennyire csak lehet, például a Belgrádban született, de Kishegyesen nevelkedett szerző anyai ágon magyar, édesapja szerb. A magyar nyelv itteni használatára természetesen hatott és folyamatosan hat a környező nemzetekkel való együttélés, amiről a magyartanár szerző részletesen és érdekesen tájékoztat művében.

A falut először 1462-ben említik Hegyesthwrol néven, az első világháborút lezáró döntésekig Magyarországhoz tartozik, majd Jugoszlávia (később Szerbia) területének részévé válik. Az 1990-es évek zajló délszláv háborúk alatt a község lélekszáma jelentős szerb, horvát és bosnyák nemzetiségű lakossággal növekedett.

Marković Radmila két idősíkba viszi el az olvasót. Az egyik a saját gyermekkora, a másikban a nagymamája tragikus életét követjük. Mindkettőben bemutatja a kor társadalmát is, benne van ebben a küzdelem a fennmaradásért a háborús időkben, de az is, mennyi gondot tud okozni egy nagyon vegyes családban született leány neve.

A szerző kálváriáját egy minisztériumi rendelet indítja el: a községekben működő kétéves középiskolákat nagyobb iskolaközponthoz kellett kapcsolni. Válaszként Radmila otthagyja a tanügyet – ezzel a lépéssel élete legrosszabb döntését hozta meg. Amikor később visszatért a katedrára, a viszonyok már megváltoztak: újfajta az oktatási módszer, új a tananyag és folytonos a küzdelem a másként gondolkodó kollégákkal. Ismét menekül, politikai pályára lép, tanügyi tanácsos lesz, majd a délszláv háború idején tolmács és fordító.

A jelen és a múlt szervesen összekapcsolódik a műben, és bár néha tömérdek adat zúdul az olvasóra – mégis hiányérzetet kelt. Igaz, hogy a cím is generációk küzdelmét ígéri, a főhős körül kavargó háborús időszakról mégis valamivel több információt várunk. Ez a nemzetiségi és vallási alapú vérontás tíz éven keresztül folyt – sajnálatos, hogy éppen a háború utáni keserves éveiről, a politikai hamiskártyások által még sokáig manipulált lakosság szenvedéséről, veszteségeiről nem számolt be bővebben a regényben.

Ezt a hiányosságot persze magyarázhatjuk úgy is, hogy a korábbi Jugoszlávia területén dúló ellentétekhez képest Vajdaság megkíméltebb és nyugodtabb hely volt, ahová százezrével költöztek szerbek, horvátok, muzulmánok és keresztények, menekülve a háború elől.

A laza füzérbe fogott információk erősebb szerzői (ön)kritikával vagy szerkesztői segítséggel feszes regénnyé formálódhattak volna, de még így is rálátást adnak egy másfajta világra, oktatási rendszerre, és ami ennél még fontosabb: a Szerbián belül élő, túlélő, kulturális szigetként működő magyar kisebbség életére.