Verseny az élet minden színterén | D. O. Hessen, Th. H. Eriksen: A versengés paradoxonjai

Posted on 2019. április 14. vasárnap Szerző:

0


Jeney Barbara |

Ki ismeri az ír óriásszarvas kihalásának történetét? A kutatók egy része feltételezi, hogy a hímek az idők során – versengve a nőstények elhódításáért – olyan nagyra növesztették agancsukat, hogy egy idő után már nem bírták pótolni ásványi anyaggal fejkoronájuk növelését, és szép lassan megfogyatkoztak, majd el is tűntek. Vajon az emberiség is hasonló csapda felé rohan? – teszi fel a kérdést Dag O. Hessen és Thomas Hylland Eriksen.

A biológus és szociálantropológus szerzőpáros A versengés paradoxonjai oldalain számos példán keresztül veti össze a növény- és állatvilágot az emberekével, hogy bizonyítsák, nincs az életnek olyan területe, amit ne szőne át és ne mozgatna előbbre a verseny. Fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy nem feltétlenül az előrébb jutás a cél, mint inkább a saját pozíciónk megőrzése. Ez az úgynevezett futópad elmélet, amikor azért rohanunk, hogy le ne essünk. Ha a szomszéd távirányítós garázskaput vásárol, akkor be kell szerezni egy sajátot, nehogy elmaradjunk tőle.

Ez a fajta újdonsághajszolás viszont oda vezet, hogy a vásárló nem veszi figyelembe, hogy mit hagy hátra, és sokszor az értékest cseréli le egy rosszabb minőségű, de divatosnak számító termékre. A jelenség újfajta társadalmi hozzáállást vált ki, amire a politika kommunikációval reagál. Egyre többször jelenik meg a „régen minden jobb volt” vagy legutóbb a Brexitnél a „Vegyük vissza az irányítást” jelszó, arra hivatkozva, hogy az egyén már eltűnik a követhetetlen tempójú fejlődésben, illetve annak kergetésében. Ez az életérzés oly sok embert képes megfogni, hogy egy választás alkalmával komoly szavazói réteggé konvertálható.

A másik fontos téma a versenyzés alatti felelősségvállalás, s ezt több szemszögből is megvizsgálják. Megjelenik egyrészről a döntéshozói önkorlátozás, vagyis a politikusok olyan döntések mellett állnak ki, amelyek például a túltermelést képesek csökkenteni. Ezek általában rövid távon nem népszerűek (például ha kitiltani javasolják a robbanómotoros autókat), de hosszú távon pozitív hatásúak. Ez ellen hat sok helyen az utóbbi években nagy teret szerzett populizmus: a minél több szavazat megszerzése érdekében a döntéshozók kihátrálnak a kevésbé népszerű, ám hosszú távon jótékony hatású intézkedések meglépésétől.

A tudós szerzők másrészt körüljárják az egyéni felelősségvállalás kérdéskörét is, ahol szintén egymás ellen ható viselkedésformák figyelhetők meg. Az egyik típus a pillanatnyi haszon érdekében az összes lehetőség kihasználására törekszik, hogy minél jobb pozícióba kerüljön élete során. Ezzel áll szemben a másik: takarékoskodik a meglévő javakkal – még ha ez neki aktuálisan nem is kedvező – azért, hogy hosszú távon a közösségnek jobb legyen. Tipikus példa erre a környezetvédelem, ahol azok, akik nem veszik komolyan ezt az ügyet, akadályozzák a másik csoport törekvését.

Fontos témákat boncolgat A versengés paradoxonjai, habár a biológia túlsúlyba kerül a szociálantropológiához képest. Rengeteg példát olvashatunk az élővilággal kapcsolatban, aminek következtében olykor kissé elsikkad a lényegi gondolat. A szerzők önkritikusan meg is jegyzik, hogy egy-egy jelenségbe talán túlságosan is belemagyarázzák a versenyt. Vitatható például, hogy valóban motiváló lenne a művészeti tevékenységben a másik művész legyőzése.

Ennek ellenére izgalmas és vitára serkentő a könyv. Sok meglepő, örökölt viselkedésjegyet állítanak párhuzamba az ember világa és az állatoké között, aminek segítségével jobban megérthetjük saját magunkat. A technikai fejlődésről úgy fogalmaznak meg égető és aktuális kérdéseket, hogy a jelenségről nem mondanak konkrét ítéletet.

A könyv csupán befejeződik, de nem zárul le. Hessen és Eriksen felvázol néhány jövő-lehetőséget, de olvasó maga vonhatja le a következtetést, vajon milyen jövő felé is haladunk.

Thomas Hylland Eriksen Dag O. Hessen

Thomas Hylland Eriksen, Dag O. Hessen

Dag O. Hessen, Thomas Hylland Eriksen:
A versengés paradoxonjai

Evolúciós folyamatok a mindennapokban
Az evolúciós gondolat sorozat
Fordította: Patat Bence
Typotex Kiadó, Budapest, 2018
258 oldal, teljes bolti ár 3200 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 2400 Ft,
e-könyv változat 1170 Ft
ISBN 978 963 279 9919

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A versengés nélküli világ egyszerűen elképzelhetetlen. Aki nem száll be, lemarad. Aki beszáll, és ügyes, előnyre tesz szert – gondolnánk. Hiszen a sokat emlegetett fejlődésen azt értjük, hogy a jobb előrébb kerül, pedig valójában csak a pozícióját őrzi meg. A verseny terepe ugyanis egy olyan futópad, mely a lankadókat ledobja magáról.
Az evolúció törvényeit már jól ismerjük, de nem csupán az élőlények vagy a gének között zajlik a kegyetlen verseny, hanem az ember életének minden vonatkozását áthatja. Így a könyv nemcsak a szarvas agancsáról vagy a paradicsommadár farktolláról szól, hanem a sportról, a piacról, a technológiáról, de még a kultúráról is. A YouTube, a Manchester United ugyanúgy felbukkan, mint az eget megcélzó mamutfenyők.
A verseny szelleme életünk minden pillanatában jelen van, és mint szellem, időnként ijesztő dolgokat tud produkálni: ha valaki túl gyorsan talál futni, előrefelé pottyanhat le a futópadról.
Dag O. Hessen biológus és Thomas Hylland Eriksen szociálantropológus közös munkájukban megmutatják, hogy bármilyen irányt is vehet a kultúránk, a felszín alatti biológiai alapelvek könnyedén felismerhetők maradnak.