»A zene mindig is része volt az életemnek« | Zenemozi / Kováts Kriszta új dalai

Posted on 2019. március 18. hétfő Szerző:

0


(Ez is) Kováts Kriszta

Csatádi Gábor |

Kováts Kriszta új lemezének dalait Zenemozi című koncertjén hallhatjuk majd június 2-án, a Zsidó Művészeti Napok keretében. A dalok szövegeit Fábri Péter jegyzi, zenéjüket pedig László Attila. Némafilmekről, egy-egy film meghatározó hangulatáról, a zene szerepéről, Rock Színházról, a Zenemozi dalairól beszélgettünk Kováts Krisztával. 

Kedveled a némafilmeket?
Nagyon szeretem őket, láttam az összes Chaplint és majdnem mindegyik Buster Keaton filmet, emlékszem a Metropolisra, ami egy egész estés némafilm volt. Izgalmas ezeknek a filmeknek a fekete-fehér világa, és az is, hogy a némafilmekben kicsit minden eltúlzott, felnagyított,  hogy helyettesítse a szavakat. Chaplin filmjei még ma is hihetetlenül modernek, megunhatatlanok, úgy zseniálisak, ahogy vannak!

A némafilmekben a zene, a zongorakíséret iszonyatosan nagy szerephez jut…
A film már önmagában is egy igazi legenda, álomvilág, amihez a zongorista élő hangszeres kísérete újabb csodát tesz hozzá. A film, a legfiatalabb művészeti ágként az elmúlt száz éve során olyan nagy, mára már legendás alkotásokat tudhat magáénak, amelyeknek szintén meg- van a maguk, csak rájuk jellemző hangulatuk, világuk. A Zenemozi koncert dalai ezen nagy filmtoposzok hangulatának szeretnének emléket állítani. Ezek a dalok többnyire úgy születtek, hogy először a szövegük volt meg, amihez később Attila írt zenét, volt, mikor fordítva született: a már meglévő dallamhoz írt Fábri Péter szöveget. Számomra érdekes megfigyelni, hogy egy-egy dal hogyan vajúdik, hogyan nyeri el a végleges formáját. (…)

Annak idején a színészet mellé hogyan sorakozott fel a zene, az éneklés?
A zene mindig is része volt az életemnek, a Rádió Gyerekkórusába jártam, úgy emlékszem magamra, mint aki mindig énekel. Talán előbb kezdtem el énekelni, mint beszélni… Tanultam zongorázni, énekelni, és gyakorlatilag nem is tudtam eldönteni, hogy karvezető legyek vagy színész. Mivel abban az időben nem lehetett egyszerre két művészeti intézménybe jelentkezni, ezért feldobtam egy érmét, hogy hová jelentkezzem előbb. A színművészetire mentem elsőnek, mert az jött ki – ahová egyből fel is vettek.

Zenés vagy prózai osztályba?
Prózaiba, Horvai István és Kapás Dezső osztályába, mert a zenés képzés akkor még csak hároméves volt, és valamiért akkor még a zenésszínész-képzés lenézettnek számított. Nem is éreztem, hogy zenés osztályba kellene mennem, hisz addigra már jól képzett zenész voltam, és a főiskolán ki sem derült rólam, hogy én jól énekelek. Aztán az egyik nyári játékon összetalálkoztam Gyulán Várhegyi Terézzel és Miklós Tiborral, aki az időtájt rettenetesen meg akarta csinálni az Evitát. Én nagy bátran mondtam neki, hogy el tudom énekelni – megkaptam tőle az anyagot, és végigénekeltem neki angolul az egészet – mire ő: „Na jó, akkor megvan az Evitánk!” Majd az Evitán felbuzdulva Várkonyi Mátyás, Miklós Tibor és valamilyen értelemben én is elkezdtünk szervezni egy csapatot. Ebből lett a Rock Színház, ami egy őrületes szerelem volt! Sok jó és szép szerep volt ebben a színházban, mégis az elején nem igazán fogadtak el minket.

Vajon miért? Az akkori szakma lenézte ezt a műfajt?
Tulajdonképpen igen. Aztán ’83-ban jött a Macskák, ami óriási siker lett, ez volt talán az „áttörés”. (…) A Rock Színházban a zenét, az éneklést nemcsak jól, hanem professzionálisan kellett csinálni. Az első perctől fontos volt, hogy a színész csak akkor kaphatott fizetést a Rock Színházban, ha járt képzésre, balettra, dzsesszbalettra… Sokat járt külföldre a társulat előadásokat nézni, hogy ezáltal is folyamatosan képezhessük magunkat.

A Rock Színház akkoriban újradefiniálta a zenés színház fogalmát?
Mindenképpen. (…) Addig elképzelhetetlennek tűnt, hogy rockzenészek játsszanak színházban, mint nálunk akár Sasvári Sándor vagy Makrai Pál, akik aztán ugyanúgy jártak balettórára, mint a többiek. Ma már, a mai pályakezdőknél természetes, hogy táncolni, énekelni és játszani is jól tudjanak egyszerre, de akkoriban ez még egyáltalán nem volt elvárás. Pedig ezt a műfajt akkor lehet jól csinálni, ha mind színészileg, mind ének- és tánctudásban maximálisat nyújtasz – másként nem működik. Persze a zenés műfaj a mai napig kicsit „lenézett” valami, pedig egy jól végigjátszott produkció vagy főszerep – azt végigjátszani, végigtáncolni és énekelni – az igenis teljes egészében igénybe veszi az ember és nagy szakmai tudást igényel!

Zenemozi ZsimüMit jelent a Zenemozi koncert dalait énekelni?
Ezek a dalok megidéznek filmlegendákat, mint Marilyn Monroe vagy Fellini, és filmműfajokat is (mint a némafilm vagy a road-movie), de arra törekszünk mégis, hogy önmagukban, lábjegyzet nélkül is képesek legyenek megállni a helyüket, és élvezhetők legyenek. Elképesztően hálás vagyok Vadas Verának, aki minden évben meghív a Zsidó Művészeti Napokra, és felkér, hogy mindig találjak ki valami újat! Próbáltunk olyan filmeket, színészeket, karaktereket keresni, akik valószínűleg mindenkinek jelentenek valamit. Garas Dezső mint mosodás vagy az ő emblematikus mondata: „Kell egy csapat!” is olyan, amit egy dalban meg lehet idézni. Ha meghallod, ráismersz egy film élményére. Persze a mai fiatal nemzedék ismeretanyaga nagyon rétegzett, mégis reménykedünk abban, hogy mindannyiunkban van egy bizonyos közös alap a filmekkel kapcsolatban. És így meg tudjuk idézni a rendezőket, színészeket, a díszleteket, a nézőket: a mozi álomvilágát.

Fotók: Szokodi Bea

Zenemozi koncert, részletek

A teljes interjú elolvasható a pótszékfoglaló.hu oldalon