Tara Westover: A tanult lány (részlet)

Posted on 2018. december 19. szerda Szerző:

0


Csend a templomokban

Shawn még mindig felé fordult. Azt mondta, Anyának fogalma sincs róla, mit hazudozok én összevissza, hogyan verem át, hogy játszom otthon a jó kislányt, miközben a városban kurválkodom. A hátsó ajtó felé lopakodtam.

Anya azt mondta, vigyem az autóját, és menjek el. Shawn ekkor odafordult hozzám.
– Ezekre is szükséged lesz – csörgette meg Anya kulcsait. Majd így folytatta: – Addig nem megy sehova, míg be nem ismeri, hogy szajha.

Megragadta a csuklómat, és testem az immár ismerős pózba tekeredett; a fejem lent, karom a hátam mögé csavarva, a csuklóm abnormális módon visszanyomva az alkarra. Mint a táncban, izmaim emlékeztek, és igyekeztek megelőzni a zenét. Az összes levegő kiáramlott a tüdőmből, ahogy megkíséreltem még mélyebbre hajolni, hogy a csuklóm feszítésén enyhíthessek valamicskét.

– Mondd ki!
De én már valahol máshol jártam. A jövőben. Néhány óra múlva Shawn ott térdel majd az ágyam mellett, és rettentően fogja sajnálni, ami történt. Akkor is tudtam, mikor ott görnyedtem előtte.

– Mi folyik itt? – Egy férfihang hallatszott fel a folyosó végén lévő lépcsőfeljáróból.
Odafordítottam a fejem, és a korlát két faléce között Tyler arcát pillantottam meg.
Hallucináltam. Tyler soha nem jött haza. Ahogy erre gondoltam, hangosan felnevettem, magas, hisztérikus vihogással. Miféle őrült lenne az, aki visszajön ide, miután egyszer sikerült elmenekülnie? Szemem előtt már annyi rózsaszínű és sárga pötty úszott, hogy úgy éreztem magam, mintha egy hógömbbe zártak volna. Ez jó jel. Azt jelentette, nemsokára elájulok. Alig vártam.

Shawn elengedte a csuklóm, és ismét a földre zuhantam. Felnéztem, és láttam, hogy a feljárót bámulja. Csak akkor jöttem rá, hogy Tyler valódi.

Shawn hátralépett. Ez alkalommal is kivárta, hogy Apának és Luke-nak valahol máshol akadjon dolga, ne legyenek a házban, hogy a testi fölényét senki ne vitathassa. Az, hogy most az öccsével került szembe – aki nem olyan rosszindulatú, mint ő, de azért nem kevésbé erőteljes –, több volt, mint amire számított.

– Mi folyik itt? – ismételte meg Tyler a kérdést. Szemét Shawnra szegezve óvatosan közeledett, mint aki egy csörgőkígyót akar elkapni.

Anya abbahagyta a sírást. Zavarba jött. Tyler már kívülállónak számított. Már olyan régen otthagyott bennünket, hogy az embereknek immár abba a kategóriájába sorolódott át, akikkel szemben megtartjuk a titkainkat. Akik elől ezt eltitkoljuk. Tyler feljött a lépcsőn, és a bátyja felé indult. Arca megfeszült, szaporán lélegzett, de arcán nem látszott meglepődés. Úgy tűnt, mintha pontosan tudná, mit csinál, mintha már korábban is tett volna ilyet, amikor még fiatalabbak voltak, és az erőviszonyok még kevésbé voltak kiegyenlítettek. Tyler megállt, de a szeme sem rebbent. Úgy meredt Shawnra, mintha azt mondaná: Akármi folyik is itt, ezennel vége!

Shawn motyogott valamit a ruháimról, és arról, mit csináltam a városban. Tyler egy kézmozdulattal elhallgattatta. – Nem akarom tudni! – Majd hozzám fordult. – Menj, tűnj el innen!

– Nem megy sehová! – csörgette meg Shawn a kulcskarikát. Tyler odadobta nekem a saját kulcsait. – Csak menj!

Kirohantam Tyler kocsijához, amely Shawn teherautója és a csirkeól között parkolt. Próbáltam kihátrálni, de túl erősen léptem a gázra, és a kerekek kipörögtek, kavicsot szórva minden irányba. Másodszorra már sikerült. A kocsi hátratolatott, majd megfordult. Sebességbe tettem, és éppen neki akartam indulni a lejtőnek, amikor Tyler megjelent a verandán. Leengedtem az ablakot.
– Ne menj dolgozni! – figyelmeztetett. – Ott megtalál.
Aznap este mire hazaértem, Shawn már elment. Anya a konyhában olajokat kevert. Nem szólt semmit a reggelről, én pedig tudtam, jobb, ha nem említem. Lefeküdtem, de még órákkal később is ébren voltam, így hallottam, ahogy egy kisteherautó dübörög felfelé az emelkedőn. Néhány perc múlva óvatosan nyílt a szobám ajtaja. Hallottam a lámpa kapcsolójának kattanását, láttam, ahogy fény árad a falakra, és éreztem, ahogy súlya az ágyamra nehezedik. Felé fordultam. Egy fekete bársonydobozt tett le mellém. Mikor nem nyúltam hozzá, kinyitotta a dobozt, és kivett belőle egy fehér gyöngysort.

Azt mondta, látja, milyen úton járok, és az nem jó. Kezdem elveszíteni önmagam, olyanná válok, mint a többi lány; frivol, manipulatív nővé, aki arra használja a kinézetét, hogy megszerezze, amit akar.

A testemre gondoltam, arra, ahogy megváltozott. Nem tudtam, hogyan is érzek ezzel kapcsolatban. Időnként igenis akartam, hogy észrevegyenek, hogy csodáljanak, de aztán Jeanette Barney-ra gondoltam, és undorodtam magamtól.
– Te különleges vagy, Tara – mondta Shawn.
Az volnék? Szerettem volna hinni, hogy igen. Egyszer, évekkel korábban Tyler is mondta nekem, hogy különleges vagyok. Egyszer a Mormon könyvéből olvasott fel nekem egy részletet „egy józan gyermek”-ről, aki „jó megfigyelő”. – Engem ez rád emlékeztet – mondta.

A részlet a nagy prófétát, Mormont írta le, ami meglehetősen összezavart. Egy nő soha nem lehet próféta, Tyler mégis azt állította, az egyik legnagyobb prófétára emlékeztetem. Még mindig nem tudom biztosan, hogyan értette, de azt akkor is felfogtam, hogy megbízhatok magamban; hogy van bennem valami, valami ahhoz hasonló, ami a prófétákban is megvolt, és az a valami nem hímnemű vagy nőnemű, nem öreg vagy fiatal; az a valami olyan érték, amely eredendő és megingathatatlan.

Most azonban, ahogy elnéztem Shawn falra vetülő árnyékát, miközben tudatában voltam saját, nővé érő testemnek, a benne rejlő gonosznak, és saját vágyaimnak, hogy gonosz dolgokat műveljek vele, az emlék jelentősége megváltozott. Hirtelen ez az érték feltételesnek tűnt, mintha el lehetne ragadni, vagy el tudnám herdálni. Nem volt többé elidegeníthetetlen és megingathatatlan, csak rám testálták. Ami értékes, az nem én vagyok, hanem a korlátozások tiszteletben tartásából származó máz, amely elfedi a valódi énemet.

A bátyámra néztem. Abban a pillanatban öregnek, bölcsnek látszott. Ő tudta, milyen a világ. Ismerte a nagyvilági nőket, így megkértem, segítsen nekem, nehogy én is azzá váljak.
– Oké, Halszem – mondta. – Segítek.
Amikor másnap reggel felébredtem, a nyakam tele volt véraláfutásokkal, a csuklóm feldagadt. Fájt a fejem – nem is fájdalmat éreztem a fejemben, hanem az egész agyam fájt. Elmentem ugyan dolgozni, de hamar hazajöttem, és behúzódtam az alagsor egy sötét sarkába, hogy kivárjam, míg elmúlik. A szőnyegen feküdtem, tűrve a lüktetést az agyamban, amikor Tyler rám talált, és a heverőre hajtogatta magát, a fejem mellé. Nem örültem neki, hogy láthattam. Annál, hogy a hajamnál fogva keresztülrángattak az egész házon, csak az volt rosszabb, hogy Tyler mindezt látta. Ha választhattam volna aközött, hogy hagyom az egészet elmenni a végkifejletig, vagy jön Tyler és véget vet neki, az előbbit választottam volna. Magától értetődően azt választottam volna. Úgyis közel jártam már ahhoz, hogy elájuljak, és akkor utána elfelejthettem volna az egészet. Egy-két nap múlva már nem is tűnt volna megtörténtnek az eset. Rossz álommá vált volna, egy hónap elteltével pedig csak egy rossz álom távoli visszhangjának. De Tyler látta, és ettől valósággá vált.
– Gondoltál már arra, hogy elhagyd ezt a házat? – kérdezte.
– És hova mennék?
– Iskolába.
Felélénkültem.
– Szeptemberben beiratkozom a gimibe – mondtam. – Apának nem fog tetszeni, de megyek. – Azt hittem, Tyler örülni fog, de csak grimaszolt.
– Ezt már máskor is mondtad.
– De most tényleg megyek.
– Lehet – mondta Tyler. – De amíg Apa fedele alatt élsz, nem lesz könnyű akkor is menni, amikor arra kér, hogy ne menj; könnyű elhalasztani az egészet csak még egy évvel, míg már nem marad halogatni való időd. Ha másodévesként kezdesz, attól még le tudsz diplomázni? Mindketten tudtuk, hogy nem.
– Ideje elmenned innen, Tara. Minél tovább maradsz, annál kisebb a valószínűsége, hogy valaha is rászánod magad.
– Úgy gondolod, el kellene költöznöm innen?
Tyler nem teketóriázott, a szeme sem rebbent. – Szerintem ez a lehető legrosszabb hely a számodra. – Halkan beszélt, de úgy hangzott, mintha kiáltotta volna a szavakat.
– De hova mehetnék?
– Oda, ahova én is mentem. Menj főiskolára!

Tara Westover

Horkantottam.
– A Brigham Young Egyetemre felvesznek magántanulókat is.
– Magántanulókat? Azok lennénk? – Próbáltam vissza­em­lé­kezni az utolsó alkalomra, amikor tankönyv volt a kezemben.
– A felvételi bizottság csak azt tudja, amit elmondunk nekik. Ha azt állítjuk, magántanuló voltál, elhiszik.
– Nem jutok be.
– De bejutsz. Csak le kell tenned az AFF-et. Egyetlen nyavalyás teszt. – Felállt, hogy induljon. – Kint egy másik világ van, Tara. És nagyon másmilyennek látod majd, ha Apa nem sulykolja állandó­an beléd a saját nézeteit.

Fordította: V. Csatáry Tünde

Tara Westover: A tanult lány
Partvonal Könyvkiadó, Budapest, 2018
432 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
kedvezményes webshop ár 3192 Ft
ISBN 978 615 578 3395