Posztszovjet krónikák | Szvetlana Alekszijevics: Secondhand / Örkény Színház

Bedő J. István |

A Secondhand című új Örkény-bemutató kapcsán legelőször Gábor Sárának, az előadás dramaturgjának nevét kell dicsérettel említenem. Természetesen és bizonyára nem egyedül válogatott a Szvetlana Alekszijevics négy vaskos kötetet kitevő interjúiból (talán pontosabb: irodalmi riportjaiból), és alakította színpadi művé. De az anyag nem állt ellen, és ez jó. Pedig a kérdező által monológgá formált elbeszélésekkel ez is megtörténhetett volna.

Szvetlana Alekszijevics interjúiban arra kereste a választ, hogyan jött létre – répával és ostorral, vagyis ideák meghirdetésével, majd pedig megfélemlítéssel, terrorral – a Szovjetunió, hogyan a polgára, a szovjet ember nevű képződmény, és az összeomlás után évtizedekkel mi marad ebből. Mit gondol a lassan kihaló generáció és mit az új. Hát, ebből tessék darabot csinálni!

Bagossy László és Kovács D. Dániel rendezők (továbbá a rendező szakos színiakadémisták [SzFE]) úgy szabták előadássá a monológokat, hogy azok csupán (olykor igen hosszú) lélegzetvételnyi szünetek voltak az elképesztően fegyelmezett kavarodásban. Hiszen a szereplők spektruma igen széles. (A korabeli terminológiát fogom használni!) Vannak közöttük a Nagy Honvédő Háború (II. vh.) veteránjai, a szovjet típusú kommunizmus kaszárnyafegyelmébe tagozódók, az afganisztáni (iszonytató, értelmetlen és eredménytelen) kaland résztvevői és túlélői, olyan civillé nyugdíjazott katonák, akik sosem szabadulnak meg a bajtársak vagy/és ellenségek ellentétpárjától, csernobili lakosok, mentesítők, családtagjaikat, gyermekeiket elveszítők, és ótvar ker-rádiósok, celebbé felfújt senkik, mai múltleszarók (erre szelídebb szó nincs), repperek – szóval mindenki. Mindenki, aki szovjet ember volt, és ma is az, mert a zsigereiben hordja, ezen nosztalgiázik. Meg ezek rendszerkritikus leszármazottai.

A színpadot ellepő óriási rongyhalom (Bagossy Levente díszlete) és az használtcikkpiac stílusú önleleplező stílustalanság (Ignjatovic Kristina jelmezei) beszédes képei egy szegénységet konzerváló és ezzel egyidejűleg nemesedés nélküli gazdagodást jelző kornak. A vendégekkel és akadémistákkal bővített társulatból (ld. lent) nehéz lenne bárkit is kiemelni, hiszen a csapatjelenetek mellett mindenki kapott szólót. És hát igen, ha az elején még az idősebb generáció mosolyogva vagy nevetve reagált is a hurrázó, indulót éneklő, az időben megállni látszó tömegre, ez a mosoly lefagyott ajkunkról (mondtam, hogy retró leszek), és aztán jött a borzalom vég nélkül.

Epres Attila, a kvietált vadászpilóta, aki a fiaival légicsatát játszik, majd gyávaság miatt kivégzésre sorakoztatja fel őket. Más alakban meg a leendő vejét tanítja a nép ellenségei legyilkolásának módjaira. Pogány Judit, a szovjet anya, aki rendületlenül hisz. Bíró Kriszta, akinek a metrón utazó lányára robbantják a terroristák az alagutat.

Csuja Imre, az apa, aki a lakásuk ajtajával menekül, hiszen a halottakat mindig arra fektették, ahogy aztán a sugárbeteg kislányát is. Znamenák Istvánnal az élen a három csernobili likvidátor, akiknek a macskákat kell kiirtani. És Znamenák még kétszer: mint a harckocsizók parancsnoka, aki Afganisztánban a halálba küldi – és utóbb búcsúztatja – a katonáit, majd ugyanő öregasszonyként, aki cinkkoporsóban kapja meg, ami maradt a fiából. Csákányi Eszter mint mindenről lekésett menyasszony és mint boldogságmenedzser & boldogságprédikátor.

Mint rendesen, Kákonyi Árpád rendelte, teremtette a zenét az előadás alá. Mint a színpadi elhordott (secondhand) rongyokat, úgy használta Csajkovszkijt is, esetleg csak valami újsághírt megzenésítve – és elképesztő módon tálalva. Az egyik legmegdöbbentőbb zenés pillanat a kvartett (Murányi Márta, Zsigmond Emőke, Takács Nóra Diána, Szathmáry Judit): valami furcsa, himnuszokból összekavart mű fölé a történelemkönyv (?) szövege került négy szólamban. És a másik: a katonatiszt (Znamenák) boldogan hajol a ruhahalomból formált óriás figura elé, vágyva, hogy a Gólem rúgja seggbe.

Nagyon feszegeti a nézői tűréshatárokat a (talán épp ezért) egyrészessé tömörített előadás. Vannak pillanatok, amiket ép ésszel nehéz kibírni (némely állatkedvelők kifele mozdultak volna a csernobili állatgyilkosságok jeleneténél), de a posztszovjet valóság ilyen képet mutat. Erről, a birodalom jelenkorban is folytatódó bomlásáról szól a Secondhand.

Továbbá a szövegek mélyén arról, hogy a földkerekség egyhatodán hogyan formálták egyöntetűvé milliók agyát: kit kell imádni, kiért kell rajongani, kit kell gyűlölni. Vagyis a tömeg manipulálásáról.

Manapság ennek különlegesen erős az aktualitása.

Fotók: Horváth Judit (HJ)

Secondhand – szovjetűdök Szvetlana Alekszijevics írásai alapján
Örkény Színház
Rendező: Bagossy László és Kovács D. Dániel,
valamint Antal Bálint, Benkő Claudia, Dyssou Bona, Sándor Dániel Máté, Vilmos Noémi, Walters Lili, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező osztályának hallgatói

Szereplők: Bíró Kriszta, Csákányi Eszter, Csuja Imre, Dóra Béla, Epres Attila, Ficza István, Jéger Zsombor, Kókai Tünde, Koller Krisztián e.h., Kovács Máté e.h., Máthé Zsolt, Murányi Márta m.v., Novkov Máté, Patkós Márton, Polgár Csaba, Pogány Judit, Szathmáry Judit m.v., Takács Nóra Diána, Vajda Milán, Znamenák István, Zsigmond Emőke

Díszlet: Bagossy Levente, jelmez: Ignjatovic Kristina, dramaturg: Gábor Sára, zenei vezető: Kákonyi Árpád, súgó: Kanizsay Zita.

Szvetlana Alekszijevics felhasznált művei:
Elhordott múltjaink, Európa Könyvkiadó, 2016
Csernobili ima, Európa Könyvkiadó, 2016
Fiúk cinkkoporsóban, Európa Könyvkiadó, 2018
Nők a tűzvonalban, Helikon Kiadó, 2016