Az ezerarcú nem-hős | Susan Faludi: Előhívás

Posted on 2018. augusztus 9. csütörtök Szerző:

0


Bodó Viktória Booklány |

Mindent apámról, mondja teljesen szükségtelenül a borítóra biggyesztett alcím, hogy terelje az olvasót valami felé, már az első pillanattól. Szükségtelenül teszi, az angol címhez nem véletlenül nem biggyesztett alcímet a szerző.

Identitásregény. A közelmúltban zajlott le az idei Pride rendezvénysorozat, így éppen ideje ilyesféle regényekről írnom. Nagy keletje van manapság ezeknek a könyveknek, mert a bőség korában mindenből akad, mégis a legtöbben a fundamentumunkat veszítettük el: önmagunkat. Szerepet játsszunk a munkahelyünkön, a családi kapcsolatainkban, a facebookon, az instagramon, és a rengeteg álarc alatt már magunk sem tudjuk, hol végződnek a hazugságok és hol kezdődünk mi, magunk. A legtöbben persze, éppen ezt a határvonalat szeretnék elmosni az elképzelt valóság, és a hétköznapi, unalmas dolgaink között. Átlagosnak lenni nem divat. A „te is más vagy, te sem vagy más” korát felváltották az egyéniségek, a nagy dolgok, a szélsőségek, a hatalmas, túlzó momentumok. Már nem simulunk tömegekbe, már nem akarunk egy lenni a sok közül. Manapság mindannyian különlegesek akarunk lenni. Vagy legalábbis annak szeretnénk látszani. Ami 2018-ban gyakorlatilag ugyanaz.

Susan Faludi neves, Pulitzer-díjas újságíró, fontos, tényirodalmi munkák szerzője, feminizmus tárgykörben is. Ugyanakkor egy magyar apa lánya, aki amerikai állampolgár. Apja fotográfus, aki leginkább retusálásban sikeres, egy photoshop előtti korban. Mestere a valóság elfedésének, vagy még inkább: feljavításának. Arra azonban a saját családja sem számított, hogy ezen tehetségét mennyiben használta a valóság feljavítására.

A szerző különleges szemszögből írta meg ezt a könyvet: egyszerre szerzője és szereplője a történetnek, ami tulajdonképpen maga az élet. Érdekes olvasni, miképpen tart valaki távolságot, használ komoly szakmai eszközöket akkor is, ha a saját bőrére megy a játék, legyen az fájdalmas gyerekkori emlék, vagy első pillanatra feldolgozhatatlan felnőttkori tapasztalás. Amikor az ember a saját apja után nyomoz, nem várt csontvázak kerülhetnek elő a szekrényből.

Elvégre, mit kezd az újságíró, és mit kezd a lány azzal a helyzettel, ha az apja többé már nem az apja? Pontosabban: már nem férfi? Ha váratlanul a nyugdíjaskorú apa, minden tapasztalható előzmény nélkül nővé operáltatja magát? Erős kezdés, mondhatnánk, és igazunk is lenne.

Faludi megpróbálja megfejteni ennek az embernek (az apjának) a lelki mozgatórugóit, és közben felkészületlenül éri sok más dolog is. Az apjával, aki immár nő, Magyarországon töltött idő alatt felsejlik a nagyon is regényes, egyben nagyon is valószerű múlt. Történet egy zsidó fiúról, aki hamis nyilas karszalaggal menti ki a szüleit a budapesti gettóból. Egy srácról, aki hamis útlevéllel válik amerikaivá, hogy aztán élete minden egyes napját azzal töltse, hogy kiretusálja a valóságot, szebbé tegye azt, ami adatott, és eltüntessen mindent, ami nem elég tökéletes. Sztori egy apáról, ami megszállottan igyekezett nem zsidó lenni, mániákusan meg akarta valósítani az amerikai álmot, még akkor is, ha a valóságban az ebből (is) eredhető frusztráció erőszakban (is) kulminált. Mese ez a svindlerről, aki végig szerencselovagkodta az egész életét, afféle kint is vagyok, bent is vagyok módon. Menekült valami elől és valami felé, hogy a történet betetőzéseként igazolások hamisításával érje el, hogy nővé operálják.

Végül az ember, aki végigmenekülte az egész életét, és annyira igyekezett mássá válni, a szó szoros és átvitt értelmében is, ír a lányának, az újságírónak, hogy írja meg végül az igazságot róla, az ő életéről is. A nagy átváltozóművész, a menekülő ember mintapéldánya kész kitárulkozni végre, annak ellenére, hogy egész életét a valóság kiretusálására tette fel fotográfusként és a magánéletben is.

Ezen a ponton utalnék vissza a teljesen fölösleges alcímre is. Faludi megkísérli előhívni a számtalan anekdota, történetfoszlány és vicc, no meg fájdalom alól az embert, aki a legközelebb is állhatott volna hozzá életében, hiszen a szülője.  Valójában soha nem ismerte  igazán. És talán az apja sem ismerte, vagy nem merte megismerni kendőzetlenül önmagát. Így menekült, a végsőkig.

Coming out, előbújás ez a javából, egy okosan összerakott regény, amiből nem csak a huszadik század tanulságai jelennek meg a huszonegyedik század olvasója számára, hanem sok egyéb dolog is. Kezdve attól, hogy hogyan érdemes igazán írni dokumentarista tárgykörben, az önmagunkkal való kiegyezésen át, egészen addig, hogy milyen sebeket hordoz egy szülő–gyermek kapcsolat.

Ez a könyv nem csak a magyar vonatkozás, az ismerős múlt és csodás budapesti helyszínek miatt lehet érdekes a hazai olvasó számára. Azonban le kell lomboznom mindenkit, aki egy újabb, klasszikus, hányattatott sorsú zsidó regényét keresik a lapokon. Ez a könyv a menekülésről is szólhatna, de leginkább a kétségbeesettek bátorságáról: a vakmerőségről beszél. Csodás munka, témájától függetlenül.

Az írás teljes terjedelem­ben elolvasható a Booklány szereti… oldalon

Susan Faludi

Susan Faludi: Előhívás
Libri Könyvkiadó, Budapest, 2018
Fordította: Merényi Ágnes
464 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
kedvezményes webshop ár 3399 Ft,
ISBN 978 963 433 0622

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Az egyik legismertebb feminista újságíró, a New Yorkban élő, magyar származású Susan Faludi 2004-ben emailt kapott hetvenhat éves apjától, akivel addigra már elhidegültek egymástól, és alig érintkeztek. Az apa a levél szerint nemrég tért vissza Thaiföldről, ahol férfiból nővé operálták, és ahol Istvánról Stefánie-ra változtatta a nevét. Mint írta, elege lett abból az agresszív macsóból, akinek ismerték, s levelében arra kérte lányát, írja meg nem mindennapi életének történetét.

Susan Budapestre utazott, ahová a kiváló fotós-retusőr apa a rendszerváltás idején, 1990-ben költözött vissza. Beszélgetéseik során egymásnak látszólag teljesen ellentmondó elemekből álló, elképesztő élettörténet rajzolódott ki. Susan a múlt emlékeinek felkutatásával, a magyar zsidóság történetének és Magyarország legújabb kori történelmének tanulmányozásával, illetve régi és új benyomásai alapján próbálta megérteni az embert, akit az apjának ismert.

„2004 nyarán nyomozni kezdtem valaki után; alig ismertem az illetőt: az apám volt az. A folyamat gyásszal kezdődött, egy lány gyászával, akinek megszökött az apja. Egy törvényen kívüli, trükkös svindlert hajszoltam, aki meglógott minden, a kötelességek, az érzelmek, a felelősség és a bűnbánat elől. Vádemelésre készültem, és bizonyítékokat gyűjtögettem a vádhoz. De valahol menet közben az ügyészből tanú lett.
Az, aminek tanúja voltam, valahogy megfoghatatlan maradt. Élete során apám számtalan átalakulást hajtott végre, és számtalan személyiséget öltött magára. »Magyaaar vagyok«, hetvenkedett jellegzetes kiejtéssel, amely minden alakváltozását túlélte.”