A varázsló | Daniel Kehlmann: Tyll

Posted on 2018. augusztus 10. péntek Szerző:

0


Eszéki Erzsébet |

Rég olvastam olyan szórakoztató regényrészletet, mint amilyen a Tyll utolsó fejezete. Pontosabban az a jelenet, amelyben Stuart Erzsébet, a néhai (és trónfosztott) V. Frigyes özvegye, volt pfalzi választó-fejedelemné váratlanul betoppan a vesztfáliai békekötés idején a császári követhez. Az idős, de még mindig egyenes derekú, királynői tartásra nevelt Erzsébet eléri, hogy szabad utat kapjon, majd amint leül, minden etikettet felrúgva egyezkedni kezd a követtel.

A regény utolsó fejezete ez, amely a hatalmas pusztítással járó harmincéves háború (1618–1648) lezárásához vezető békekötés helyszínén játszódik. Az apró részlet érzékelteti a történetmesélő Kehlmann finom humorát, iróniáját, játékosságát, amit a komoly témájú, szépirodalmi műben mutat meg. Ez pedig óriási erény, minden bizonnyal ez a világsiker egyik titka.

Till Eulenspiegel (alakváltozataiban Thyl, Tyll Ulenspiegel) a 14. században élt tréfamester, népi hős. Élettörténete, furfangos kalandjai közszájon forogtak, majd ponyvára kerültek, életútját később több író is feldolgozta. Csínytevései sokszor tükröt tartottak az emberek elé, nem véletlen, hogy a nevében is megbújik a Spiegel szó. Kehlmann új életre keltette a legendás figurát, és nagyjából 300 évvel későbbre, a 17. századba, a harmincéves háború időszakába pottyantotta a tréfamester halhatatlan alakját.

A regénybeli Tyll életét örökre meghatározza, amikor apját, a malom helyett a megfigyeléseivel foglalkozó elvarázsolt molnárt boszorkányság miatt perbe fogják, elítélik, kivégzik (az a jelenet is a regény egyik legérzékletesebbje, amelyben a kivégzésre váró molnár az utolsó vacsoráját fogyasztja). A fiú ezután elhagyja a faluját a még szintén gyerek Nelével, akit a regényben végig a nővéreként emleget, bár azonnal hozzáteszi, hogy Nele nem is a nővére. Tehetséges vásári mutatványosként, kötéltáncosként, zsonglőrként, különleges trükköket ismerő vándorkomédiásként járja a háború által feldúlt Európát, majd még udvari bolondnak is beáll V. Frigyes (a Téli király) szolgálatába. Ekként pedig még inkább tükröt tarthat az emberek elé, hiszen a bolond az egyetlen ember, aki mindent őszintén kimondhat.

Kehlmann a valóságos elemeket mesterien keveri a fantázia szüleményével. A történelmi eseményeket látomások és mesés elemek szövik át, s ez a lebegtetés izgalmas intellektuális játékra ad lehetőséget. Miközben feltárul a kor, amelyben az emberek élni és túlélni próbálnak, s amelyben reménykedve várnak egy megváltó alakra – akkor egyszer csak felbukkan a tréfacsináló krónikás, a hús-vér, mégis kissé megfoghatatlan Tyll, egy borzalmas korszak fontos tanúja.

Már a felütés is sok mindent előre sejtet: amint Tyll megjelenik, a falusiak rögtön felismerik, mintha három évszázada az ő érkezésére és csodatevéseire vártak volna. Tyll elkápráztatja őket, s már az induló történetbe rejtélyek egész sora szövődik bele. Egyébként ez végig jellemző Kehlmann mesélésére: ahogy Tyll zsonglőrködik a labdákkal, amelyek közül néhány mindig a levegőben van, úgy maradnak „feldobott” történetszálak is a levegőben, amíg aztán más szemszögből fény nem derül a titkokra. Sok minden illúzió, meseszerű ebben a regényben, de Kehlmann-nak elhisszük: akár így is történhetett volna minden.

Tyll szobra Braunschweigben

A regényben két párost követünk, az ő párhuzamos történetük mellett érdekes négyük viszonya is egymáshoz. Tyll gyerekként hagyja el Nelevel együtt a faluját és lesz földönfutó. Sokat éheznek, kiszolgáltatottak, Tyll lélekben mégis szabad; a szabadság egyik kulcsa életének. Nele később sem lesz Tyllnek se felesége, se szeretője, de nagyon erős kötelék fűzi össze őket.

A másik páros, Liz (vagyis Stuart Erzsébet) exkirályné és Frigyes exkirály. A férfi egész addig az etikett és a nagypolitikai játszmák fogságában élte életét, míg aztán egy rossz döntéssel elfogadta a felkínált cseh koronát. Az egy télen át tartó királyságnak szintén száműzetés lett a vége. Őket sem szenvedélyes szerelem, hanem erős szeretet és a másik sorsának a vállalása fűzi egymáshoz.

Kehlmann könnyedén csempészi be bámulatosan gazdag ismereteit a szövegbe, amelyet jó ritmusú, áradó mesélés, sodró lendület, rendkívül képszerű történetszövés jellemez. Különös, hogy abba a korszakba ment most vissza, amikor a felmérhetetlen pusztítást okozó vallásháború fenekestül felforgatta, átalakította földrészünket. Megírásakor Kehlmann aligha sejthette, hogy a 2015 óta tartó menekültválság milyen problémák elé állítja a mai Európát. Vagyis a történet aktualitása a közreadása óta lett égetővé.

Daniel Kehlmann rafináltan és könnyű kézzel szövi a cselekmény szálait, amelyeket néha elejt, majd másképp, máshol vesz fel, s így minden fejezet új megvilágításba helyezi az addigiakat. Olyan a könyv, mint egy rendkívül eszes kópé csínytevése, aki jót mulat azon, hogy ügyesen összekever, majd szétszálaz és átrendez mindent. Kehlmann nagyszerű történetmesélő, és alakjai ekkora időtávlatban is maiak, elevenek. A sűrű, sejtetésekben bővelkedő szöveg szórakoztatóan és az olvasót elvarázsolva szólal meg magyarul is, köszönhetően Fodor Zsuzsa hajlékony és szellemes fordításának.

Kehlmann Daniel Kehlmann

Daniel Kehlmann

Daniel Kehlmann: Tyll
Magvető Kiadó, Budapest, 2018
420 oldal, teljes bolti ár 4999 Ft,
kedvezményes webshop ár 3999 Ft,
ISBN 978 963 143 6570

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Ha Shakespeare ma élne, és regényt írna, az éppolyan volna, mint a Tyll.

Tyll Ulenspiegel, a halhatatlan tréfacsináló a harmincéves háború zűrzavaros időszakában és időszakából teremt karneváli mulatságot. A szórakozott molnárt boszorkányperbe fogják, a fia, Tyll ezután fogadott nővérével útra kel: vásári mutatványosként végigjárja a háború dúlta Európát, mint udvari bolond pedig még a Téli király palotájába is eljut. Vagy mindez csupán a képzelet műve? Az olvasó csak kapkodja a fejét a kalandok végeláthatatlan tükörjátékában, ahol elmosódik a határ fantázia és realitás között, mígnem átveszi az irányítást a mese áradása.

Daniel Kehlmann, a kortárs európai irodalom egyik legjelentősebb szerzője eddigi fő művében elképesztő lendülettel hirdeti, hogy bár az ember meghalhat, az életöröm halhatatlan.