Miért nem fedezi fel a televízió? | Takács Ferenc: Kapirgálókönyv

Posted on 2018. július 27. péntek Szerző:

0


Cserhalmi Imre |

A kötet egyik nagyon jellemző írásának két címe van: az egyik Heroico-nudizmus, a másik: A Szabadság meztelen. Arról szól, hogy a szabadság, a hősiesség ábrázolásában a meztelen testnek feltűnően kitüntetett szerepe van. És ennek a gondolatmenetnek a keretében Takács Ferenc a következő nevekhez jut el: Delacroix, Victor Hugo, Kölcsey, Kernstok Károly, George Orwell, Telcs Ede, Frederic Villard, Leni Riefenstahl, Bíró Mihály, Eric Hobsbawm, Lányi Dezső, Horatius, Illyés Gyula. Itt és így talán riasztónak tűnhet a névsor, ám a szóban forgó cikkben cseppet sem az. Abban úgy jut el mindegyikhez az olvasó, ahogyan a túrázó megáll egy-egy újabb kanyarhoz vagy emelkedőre érve: milyen érdekes és szép innen is a látvány!

Takács Ferenc írásainak kettős vonzereje ebben áll. Egyrészt tehát abban, hogy az általa kapirgálásnak nevezett módszerben a közhelyszerű „örök igazságokat”, a beidegződöttségeket, a magától értetődöttségeket megkérdőjelezi, újra gondolja, legyen szó a Brexitről, Horthyról, Fejes Endréről, Shakespeare-ről vagy a magyar futballról. Másrészt mindig be tudja bizonyítani, hogy – az általa is idézett Karinthyval szólva – „minden másképpen van”, mint ahogyan azt esetleg kényelmesen elraktároztuk magunkban. De ezt nem ítélkezve teszi, még csak nem is háborogva, hanem az újonnan talált szempontok, ismeretek, összefüggések felfedezésének valami ősi örömével. Ezért az olvasója nem tanulmányúton érzi magát, hanem vidám kiránduláson, amelyen úgy jut friss tudáshoz (ahogy a közoktatásban manapság, sajnos, ritkán), hogy jókedvű lesz tőle. Persze, nem csak arról van szó, hogy szellemes, fordulatos, vonzó a szöveg, hanem – másrészt és főleg – a tartalom színvonaláról.

Ahogyan mindennek utána néz. Ahogy a miértjeire újabb miérteket emel. Írásaiban a tudós logikáját, alaposságát, elemző készségét és – igen! – olykor a bátorságát is megcsodálhatjuk. Ahogyan például a Brexit aktualitásából az exitig meg az exitusig, aztán a Hamletig, Churchillig, Észak-Írországig, Walesig, az Európai Unióig, Dániel prófétáig vezet a nagyon is logikus úton. Számtalan kultúratörténeti, geopolitikai, történelmi, irodalmi tudáshoz – és érdekességhez is – juthatott, aki már olvasta e kötetbe gyűjtött írásait a Magyar Narancs számaiban 2013 és 2016 között. Sokoldalúságát talán érzékelteti néhány írásának a címe: Szövegkörnyezetszennyezés, Szabad a cenzúra, szabad valahára…, Migránskálvária, Disszidálni – visszidálni, Az emlékezet megdolgozása, Biorasszizmus, Magyar ember falra firkál, nyelveket tanul.

Nyilván e szerencsés olvasókat is meglepheti a kötet végére illesztett Függelék, amelyben Takács Ferenc közzé teszi A mások 56-ja? című írását, amelyet a szóban forgó hetilap nem volt hajlandó közölni. Itt olvasható a lap főszerkesztőjének levele az elutasítás indoklásáról, és Takács megjegyzése is ehhez a levélhez. Nehéz helyzetben vagyok, mert a Magyar Narancs iránt, régi olvasójaként, ugyanúgy elfogult vagyok, mint Takács Ferenc iránt; de kettejük vitájában az író álláspontját érzem meggyőzőbbnek.

Ha én közszolgálati televízió lennék, azonnal főműsoridős alkalmakat teremtenék Takácsnak, illetve vele. Ellentétben azokkal a műsorokkal, amelyekben két-három ember tudósi „emelkedettséggel”, saját szakemberi fontosságának ormain ücsörögve, aktuálpolitikai motivációktól sem mindig mentesen osztja az észt, Takács – aki közismerten kitűnő előadó – lehetne az irodalom, a művelődéstörténet modern Öveges professzora. Áhítatos unalom nélküli, örömbe csomagolt ismereteket terjesztő néptanító.

A Kapirgálókönyv gazdag tartalmához enyhén szólva méltatlannak tűnik a borító (terv: KOMOgroup). Bőséges háttérinformáció szükséges azonban, hogy értsük: középen az érett TF látható, az őt körülvevő fiúk egy, a tanítványai által jól ismert fotón szerepelnek – de mindhárom alak: TF, gyermekként. Vagyis az idézőjelbe tett játékot nem ismerve azt hihetnénk, hogy a képen egy fenyegető, egy keserű és egy vidám suttyó a múlt század ötvenes éveiben arról győzködi a tűnődő, módos gazdát, hogy végre lépjen már be a tsz-be. A kép Kőnig Frigyes Takácsok című festményének részlete. Eltekintve a nem túl erős szójátéktól sokkal nagyobb baj, hogy a könyvüzletek kirakatában nem kelti az elvárható feltűnést.

Takács Ferenc

Takács Ferenc: Kapirgálókönyv
Gondolat Kiadó, Budapest, 2017
248 oldal, teljes bolti ár 2950 Ft,
kedvezményes webshop ár 2065 Ft,
ISBN 978 963 693 755 3

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Az imamalom egyhangúságával szajkózunk mindenféle áhítatos bölcsességet, magától értetődőnek vett, vitán felül álló hittételeket és hatékonynak gondolt varázsformulákat „ezeréves határokról”, „őshonos mangalicáról”, „a magyar gondolkodás mellérendelő jellegéről” és hasonlókról. Kulturális emlékezetünk is erre a rugóra jár: Shakespeare, ugyebár, „mindent tudott az emberről”, Mozart „a zene egyetemes zsenije” volt (sőt „Krisztusa” – evvel az utóbbi hittétellel Csajkovszkij állt elő). Pedig ha ezeknek a szóvirágoknak a tövénél megkapirgáljuk a talajt, gyakran valami egészen más fordul ki a napvilágra: kiderül, hogy valójában semmi sem (egészen) úgy van, ahogy gondoljuk, hogy valójában – Karinthy Frigyes szavait idézve – „minden másképpen van”, mint hinni szeretnénk.

A negyven-egynéhány írás mindenfélével foglalkozik, de mindig szem előtt tartotta a Magyar Narancsban 2009 és 2016 között megjelent Kapirgáló című sorozat nyitányában idézett Karinthy-maximát. Igen, minden másképpen van. Mindent rosszul tudunk, mindenre rosszul emlékszünk (egyénileg és kollektíven egyaránt), semmi sem úgy történt, ahogy véljük, s (jószerivel) minden igazságunknak az ellentéte az igaz (már amennyire tudható egyáltalán az igazság bármiről).

A címlapot az alábbi fotó inspirálta: