Félbemaradt emberré válás | Molnár Ferenc: A hattyú / Örkény Színház

Bedő J. István |

Vígjátéknak ígéri A hattyút az Örkény Színház, de ettől a vígságtól azért rendesen megkeseredik a szánk íze. Molnárt elővenni mindig nyertes ügy, most éppen Polgár Csaba állította színpadra, parádésan. A lányát trónközelbe házasító főherceg anya mesterkedéseinek története elég közismert, mindig az a színre vitel fő kérdése, hogy mi domborodjon ki az előadásból: az anyai erőszak, a trónörökös mulyasága, a hercegkisasszony átváltozása emberré, avagy a szerelmes szolgalélek tanár fölmagasztosulása. És egyáltalán: az egész játékot véressé változtató manipuláció.

Alapállás: Becsvágy: Beatrix főhercegnő minden-, de tényleg MINDENáron hatalmat akar, trónt és uralkodni. Momentán csak a család fölött uralkodik. (Molnár Ferenc még közelebb volt időben Sisi királyné rémséges anyósához, Zsófia főhercegnőhöz, hogy ihletet merítsen…). Ridegség: aki a kastélyban szolganép, az nem is létezik, csak hallgat és fegyelmezetten végrehajt. Világkép: párhuzamos valóság, semmi köze a való élethez. Akik uralkodhatnak, csak a saját maguk szabta szabályok közt élnek. Aki áthallást mer észrevenni, azt lecsukatom! (©Sz.M.: Abigél)

Mégis: ez a Molnár már nem egészen ugyanaz a Molnár. Pedig a szövege szinte változatlan – csak hát az élmény… Izsák Lili foszladozó falú dobozt tervezett helyszínnek, a térbe lógó velencei csillárral. Igazi ülőalkalmatosság csupán egy kanapé, a többi tárgy nem és lélek nélküli: egy sehova nem vezető, elmozdítható könyvtári  lépcső, meg egy mindent ellepő hatalmas medvebőr.A falakra azonban jól lehet vetíteni, égboltot, szövegeket. És igen: a háttérfalon felirat (neon!): We are more then beautiful. Ez a mondat, gondolat áthatja az egész három felvonást (mert, kérem, MF-et nem lehet kétrészesre átszabni…).

Szóval ennek az erkölcstelen játéknak a mindenkit elsöprő főszereplője az (özvegy) Beatrix hercegné, Csákányi Eszter. Hihetetlenül ordenáré módon adja elő a hataloméhséget, amit a cél elérése érdekében programozott rosszullétekkel színesít. Egy cs.kir. ezredes is vigyázzba állna, ahogy ő dirigálja az eseményeket, minden levegővétele velejéig hazug és mohó. Csákányi egyszerűen iszonyatos és csodálatos.

Ezzel nem mondom azt, hogy a címszereplő hattyú, Tenki Réka Alexandraként kevesebb, de hát ő is csak egy báb, mindaddig, míg egyszer csak lángra nem kap a kis hercegek tanárjának addig eltitkolt rajongásától. Tenki tökéletes fadarab, akibe egyetlen célt programoztak: legyen alkalmas herceg-, majd császárnénak. Önző fadarab, hiszen engedelmességre idomították egy nemlétező világban, hogy valamikor átléphessen egy hasonlóan nemlétezőbe. Ő a tulajdonságok nélküli, bubifrizurás, színtelen humanoid. És Tenki oly gyönyörű (éljen Molnár Ferenc!), amikor ráébred, hogy nem csak az üvegbúra alatti élet létezik. Ahogy a nem nélküli öltöny helyett színes nagyestélyit ölt – nővé, és majdnem emberré válik. Próbálkozik legalábbis.

Nagy Zsolt adja a szegény Ági Miklós tanárt, akit levegőnél is kevesebbre néznek, és még a megszólítása is csak Tanár – mert nem tekintik tanár úrnak. Nagy Zsolt engedelmes alattvaló, és igazi fenséggé válik, midőn (!) öntudatra ébred, vitába száll a trónörökössel, az elegáns felkérések ellenére sem hajlandó távozni. Nagyon szimpatikus rebellis, aki magasan a többiek fölött áll értelmileg, érzelmileg – és legfőképp erkölcsileg. Apró mozdulatok (vagy egy sorsvállaló összekapaszkodás elutasítása mozdulatlansággal) mutatják meg, hogy Polgár Csaba különösebb belemagyarázás nélkül láttatja ezt a csillagászati méretű kisiklást a jéghideg etikettből.

Ficza István mint Albert herceg egyszerre nagyon kétféle alak. Ostoba megjegyzései a túltenyésztett, csekély értelmű hercegeket idézik. Egész kiállásából nem is az identitászavar, hanem az identitáshiány süt. Őt látva ismerjük fel, hogy illik a másik identitáshiányoshoz: Alexandrához. Ez az Albert másfelől tenyészmén, arra szánják, hogy valamelyik megfelelő (külsejű) hercegnővel kopulálva újabb hercegekkel hintse tele Európa kastélyait, palotáit, esetleg tróntermeit. De, mint tudjuk (a történelemből meg a darab korábbi előadásaiból), efféle döntést nem a hercegnek illik meghozni, hanem a fenséges mamának.

Für Anikó nem egy született arisztokratát, egy dámát hoz a hercegi kastélyba. Sőt ilyen körülmények, díszletek és jelmezek között az lenne a disszonáns, ha egy császári felség lépne be Valentino nagyestélyiben. Gyakorlatias, bár etikettkövető ez a Mária Dominika, még ha hermelinpalást helyett mű-ocelotbundát is hord. (Az is drága, ha igazi lenne.)

Sajátos jellem – itt e társaságban ő a legmagasabb rangú –, tehát megengedheti magának, hogy fütyüljön a konvenciókra. Für Anikó Dominikája céltudatos, és leckét ad mindenkinek, hogyan kell meg nem történtté tenni egy hirtelen felindulásban kipattant érzelmet. Az, hogy Alexandra és a tanár kicsit belehal, csupán járulékos veszteség. Für pontosan érzékelteti, hogy az érzelmeknek nincsen helye a dinasztikus politikában.

Ebben a szédült és jórészt üresfejű arisztokrata társaságban egyetlen embernek van esze és szíve. Mácsai Pál ad arcot a léhaságból az erény útjára tért hercegi testvérnek, Károly/Jácintnak (aki a szerzetesrendben kapott új nevet). Mácsai elragadó tanárember, gunyoros és világias lelki tanácsadó, rezonál a világ és a szívek dolgaira. Olyan gyöngéd szeretettel pátyolja a reménytelen szerelmeseket, ahogy csak az tudja, aki maga is többször megperzselődött már, de a rend vastag falai a frakkviselő civil múltnak már az emlékét is eltörölték. De csak majdnem.

A látvány mellett a jelmezeket is Izsák Lili tervezte, meghökkentő szellemességgel. A legmagasabb főrendek ruháinak mintája (hímzése!) a tavaly őszi, milánói divatbemutatókat idézte (de azok elmebetegségei nélkül). Symphorosa (Takács Nóra Diána) kevés szövegét és a tűzközelségre hajtó fontoskodását egy nappali pongyola tupírozta karakterré. Akadtak karikatúrára hajló öltözetek is (például Dóra Béláé [Wunderlich ezredes]), és van egy tárgy, amely az első pillanatokban lóg, majd a színpad oldalában, a földön világítgat (!): a már látott velencei világítótest. Ez is az egyik apró, bár kissé direkt ötlet: hogy a tanárt estélyre hívják, ez olyan dolog, hogy leszakad (tőle) a csillár. És ilyen ötlet jut minden pillanatra (például Albert alvását zárt láncú tévén kukkolják, ha pedig a fenséges úr éber, „lelki társ” pávát simogat…) Molnár csóválná talán a fejét, hogy versenytársakat kaptak szövegének sziporkái, de talán nem bánná.

Matkó Tamás alkotta és válogatta a zenéket. Az eredetiben szerepe csak az estély zenekíséretének lenne, itt azonban a lelkesedések, a harsány talpnyalás (a trónörökös vagy az anyacsászárnő belép) világi hallelujázásfélék formájában hangzik fel, az estély pedig diszkó-vonatozás, természetesen a színészek pengetnek gitárt, fúvnak rezet – az egész őrületesen eltávolító, mégis teljesen a helyén van. Hiszen ma is vannak hatalomvágyó uralkodók, és ma is épülnek dinasztiák. (Az áthallásra vonatkozóan lásd fentebb.)

És végül a hattyú szépen elsiklik a biztos, unalmas, ám fenséges házasság öblébe. Szegény Alexandra. Sosem fogja megismerni az igazi szerelmet.

Részletek és jegyvásárlás

Fotók: Horváth Judit (HJ), Véner Orsolya (VO)